A magyar ember segít, ha baj van, s most egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat – mondta Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott szerdán a Sándor-palotában Budapesten.

Novák Katalin: Egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat
Kép: Facebook/Novák Katalin

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet a karitatív szervezetek összehangolt, kitartó munkájára, valamint arra, hogy a segélyszervezetek, a civilek, az egyházak képviselői mellett minden magyar ember segít, ha baj van.

Emlékeztetett, hogy 13 hónapja tart az orosz-ukrán háború, amely az ott élőknek a mindennapi valóságot, Európa többi részének pedig fenyegetést jelent.

A rendezvényen ukrán menekültek, köztük gyermekek is részt vettek, akik többek között a dnyipropetrovszki, harkivi és donyecki régiókból érkeztek.

Novák Katalin kiemelte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a háború mielőbb véget érjen, békés megállapodás szülessen és a háborús vérengzésnek minél előbb véget lehessen vetni.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik bizonyították, hogy a magyar ember minden bajban segít. Hozzátette, hogy a magyar karitatív szervezetek ott vannak Ukrajnában, Kárpátalján és Törökország földrengés sújtotta területein is.

Emlékeztetett, hogy mintegy kétmillió, a háború elől Magyarországon keresztül menekülő ember számára tudtak segíteni. Hozzáfűzte, hogy áprilisban Kárpátaljára látogat, hogy az ott élőknek is támogatást nyújthasson.

A rendezvényen résztvevő gyerekeknek azt kívánta, hogy mielőbb hazatérhessenek otthonaikba, s élhessenek úgy, mint a háború előtt.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló köszönetét fejezte ki a segélyszervezeteknek, önkénteseknek, az állami és kormányzati szervek képviselőinek a segítségnyújtásért. Mint mondta, Magyarország egy emberként mutatta meg segítőkészségét, az összefogás erejét.

Kiemelte: olyan realitásban élnek, amelyet senkinek nem kívánnak, s ilyenkor sokat jelent, ha valaki segítő jobbot nyújt.

Az eseményen Novák Katalin megköszönte az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkát a Katolikus Karitász, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

Grexa Liliána ukrán szószóló és az ukrajnai menekültek megköszönték Magyarország humanitárius segítségnyújtását.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gumikacsa
@Horizont: A zemberek a Marson keresik a megváltást, de csak mi vagyunk egymásnak.
gumikacsa
@Horizont: Minden, Mindenhol, Mindenkor
sgl
@gumikacsa: iszol te elég sokat??
balos
Most kezdem értékelni a vakemberek képességeit!Ők azok akik azt látják amilyen a világ valójában!Sötét,de a szépség az belülről jön annak aki azt szereti!Ez a génhibások országában sajnos nem sok ember kiváltsága!
jáger laszló
Zelenszkij Bahmutba látogatott és feladta az utólsó kenetet az ott harcoló ukrán katonáknak!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király