Izlandon folytatott tárgyalásokat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a látogatás célja a parlamenti és politikai kapcsolatok élénkítése és szorosabbá tétele volt – tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke szerdán az MTI-t.

Kövér László Izlandig ment hogy elismerje: Ukrajna agresszió áldozata
Kövér László házelnököt (b) udvariassági látogatáson fogadja Gudni Jóhannesson izlandi köztársasági elnök (j) Reykjavíkban 2023. március 21-én. Az Országgyűlés elnöke Birgir Ármannsson, az izlandi parlament elnöke meghívására érkezett hivatalos látogatásra Reykjavikba. MTI/Országgyűlés Sajtóirodája

Az Országgyűlés elnöke Birgir Ármannsson, az izlandi parlament elnöke meghívására érkezett hivatalos látogatásra Reykjavíkba.

Szilágyi Zoltán közleményében azt írta, az észak-európai országok, köztük Izland Magyarország kapcsolatrendszere szempontjából fontos régiónak számítanak. A két ország nemcsak NATO-szövetségesként, hanem az Európai Gazdasági Térség keretében is szoros partneri viszonyt ápol egymással. Emellett képviselőik több nemzetközi szervezetben, így például az Európa Tanácsban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben és a NATO Parlamenti Közgyűlésében is együtt dolgoznak.

Érdekeltek vagyunk a kétoldalú politikai kapcsolataink fejlesztésében, és ebben fontos szerepet szánunk a törvényhozásoknak, készek vagyunk megerősíteni a parlamenti együttműködést a világ egyik legrégebbi parlamentjével

- mondta a közlemény szerint a házelnök az izlandi kollégájával folytatott tárgyaláson.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint Kövér László és Birgir Ármannsson megbeszélésének témái között szerepelt az orosz-ukrán háború, Svédország és Finnország NATO-csatlakozási szerződésének ratifikációs folyamata, valamint szó volt az Európa Tanács 4. reykjavíki csúcstalálkozójáról, Európa biztonsági helyzetéről, a Magyarországot és Izlandot egyaránt sújtó inflációról, a klímaváltozás és az illegális migráció okozta közös kihívásokról.

Az eszmecserén a gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséről szólva a házelnök megemlítette, hogy az egyik legígéretesebb területnek a geotermikus energia felhasználása ígérkezik, amelyben Izlandnak komoly szaktudása, tapasztalata van, Magyarország pedig kiváló adottságokkal rendelkezik. Megemlítették a turizmusban kínálkozó lehetőségeket is.

Az orosz-ukrán háborúról szólva Kövér László elmondta:

Magyarország a háború kitörésének pillanatától hangoztatta, hogy Ukrajna agresszió áldozata, és elismeri Ukrajna jogát a nemzeti szuverenitáshoz. Magyarország azon az állásponton van, hogy ezt a háborút minél hamarabb be kell fejezni, először a tűzszünetet kell elérni, azután igazságos békét kell teremteni a nemzetközi közösségek hathatós támogatásával.

Birgir Ármannsson tájékoztatta partnerét, hogy Izlandon minden politikai párt támogatja Ukrajnát, a szigetország több mint kétezer ukrán menekültet fogadott be, és pénzügyi segítséget is nyújt a háború sújtotta országnak.

Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról Kövér László elmondta, hogy a magyar kormány támogatja a ratifikációt, és azt erkölcsi kötelességének tartja, hiszen a svéd és a finn emberek is Magyarország csatlakozása mellé álltak azokban a történelmi időkben, amikor ez Magyarországnak létfontosságú volt. A finn csatlakozás magyar parlamenti ratifikálására március 27-én sor kerül, Svédországé pedig a közeljövőben megvalósul, de nem Magyarország lesz az utolsó a sorban.

Kövér László úgy fogalmazott: "kénytelenek voltunk konzultációkat folytatni a két ország házelnökével, külügyminiszterével és parlamenti képviselőivel, arról hogy szövetségesként tekintenek-e Magyarországra, mert az elmúlt évek politikai nyilatkozatai méltatlanul ellenséges és a magyarországi valóságot nem tükröző tartalmúak voltak".

Magyarország kiemelt figyelmet fordít az Európa Tanács (ET) 4. csúcstalálkozójára, amelynek témái között szerepel a nemzeti kisebbségek jogainak európai szintű védelmét rögzítő ajánlás. Ezt az ET magyar delegációja vezetőjének, a politikai bizottság elnökének, Németh Zsoltnak a kezdeményezésre rögzítettek a csúcstalálkozó előkészítéséről szóló jelentésben. A májusi állam- és kormányfői csúcstalálkozón Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviseli majd.

Az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytatott a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és Martin Eyjólfssonnal, a külügyminisztérium államtitkárával is, és udvariassági látogatáson fogadta őt Gudni Jóhannesson köztársasági elnök, a találkozón energetikai kérdések, az oktatási- és sportkapcsolatok szerepeltek napirenden

- közölte Szilágyi Zoltán.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gumikacsa
A vérbuta büdös magyar paraszt mintapéldánya Kövér László, a házmester.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
"Magyarország a háború kitörésének pillanatától hangoztatta, hogy Ukrajna agresszió áldozata, és elismeri Ukrajna jogát a nemzeti szuverenitáshoz. " hazudsz laci!
otthon még egy hete teljesen mást mondtál! nektek fideszéknek közötök sincs a becsülethez és az igazmondáshoz!
balos
@m73: Hát kurvának kurva,de jól keresi a muszka barát-seggét a fia!
Dr. Proktor
@Emmersson71: Ráült a meve azért szőrös...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.