Az ukrán-magyar határszakaszon 4843-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4204-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Szerdán kilencezren lépték át a határt. Fotó: MTI/Balázs Attila
A beléptetettek közül a rendőrség 67 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Vonattal 35 ember – köztük 15 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jobban élnek mint mi? Nem vagy normális @dr. prédikátor: Visszatoloncolni őket?? Nagyon remélem egyszer így jársz.
Bennetek annyi emberség sincs mint egy lepkefing.
"A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van, mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri, vagy mert egy üldözött társadalmi csoport tagja."
Az ukránokat milyen üldöztetés éri most Ukrajnában?
Semmilyen.
Viszont számukra ott lenne a haza védelmének kötelessége.
Nem akarnak meghalni a jenki tőke érdekében? Megértem, de akkor szépen haza kell menni és elzavarni a fenébe zselét és társait.
De nem fogják, hiszen a nyugat osztja a lapokat, és nekik most ukrán munkaerő kell, akik soha nem fognak visszamenni, egy terep, ahol ki lehet próbálni a fegyvereket, ez is megvan.
Hogy utána mi lesz utánuk, hány sugárzó tankroncs lesz a lakhatatlan földön, a nyugatot nem zavarja.
Elvégre amiatt sincsenek álmatlan éjszakáik, hogy Vietnámban hány megbetegedés volt a napalm miatt...
termelni. Jenki gyarmat lesz.
Új hozzászólás