A korábbi kormánykritikus felszólalása után most ismét nem kímélte a vezetést Matolcsy György jegybankelnök.
Matolcsy György legújabb nyilatkozata szerint
Magyarország ismét letért az egyensúlyi növekedés pályájáról, elakadt a reformfolyamat, és nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem. Magyarország erősségeire kellene építeni: a tudásra, az élelmiszeriparra, a vízre, a gyógyító iparra és a Kárpát-medencére.
A 168.hu információi szerint az MNB-elnök azt is elmondta, hogy Magyarország valódi erősségeire kell építeni a sikeres gazdaságpolitikát, ilyen az egészségipar, a tudás, az oktatás, a tehetség, a víz, és az élelmiszeripar.
Mindenki hibázhat, sosem késő korrigálni
– tette hozzá a 24.hu szemléje szerint.
Kiemelte továbbá, hogy volt egy magyar gazdasági siker, és 2000 körül egy széles autópálya nyílt a felzárkózáshoz, amely bezárult, és következett egy elvesztegetett évtized. A felzárkózási pályát újranyitották 2010-ben, és számtalan sikerre került sor.
Azonban 2021-22-23-ban mintha bezárulna a magyar gazdasági felzárkózás útja, de ezt nem hagyjuk
– jelentette ki.
A megvalósítandó és innovatív célok között említette az energiafüggetlenséget, amit már a 2009-es programban is szerepeltettek. Véleménye szerint Magyarország Európa vezető egészségügyi központja lehet, és a gyógyászati iparban a vízre is lehet építeni.
Mindehhez szerinte bátor reformok kellenek.
2015-ig bátor reformokat hajtottunk végre, amit az MNB folytatott, és volt még jó húzás, babakötvény, 9 százalékos társasági adó, de elmaradtak a reformok. Ha nem indul újra a reformpolitika, akkor nem tudunk visszatérni a felzárkózás útjára
– jelentette ki Matolcsy György.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az egészségügy még eddig működő területeit Pintér épp most számolja föl. Aktivan támogatva a magán ellátást, akinek telik ré. Akinek nem annak elmondják, amit a tanároknak is: Brüsszel, Gyurcsány, baloldal, ellenzék. A főtiszti állomány értelmetlen elküldése a "kaszinó király" honvédelmi miniszter hozzáértését igazolja.
Ez tudatos pusztítás.
Új hozzászólás