Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

Szabó Bálint tavaly augusztus 20-ra „Országos gazdatüntetés” címen tüntetést hirdetett Budapestre. Szabó Bálint szerette volna traktorokkal elfoglalni a pesti alsó rakpartot, hogy aztán az Agrárminisztérium Kossuth téri épülete előtt tüntethessenek. Az eseményt ebben a formában végül a rendőrség akadályozta meg: augusztus 20-i rendezvényekre hivatkozva nem adott engedélyt. A gazdatüntetés így nem járt nagy sikerrel, mindössze néhány autó és hatvan ember lézengett a Dózsa György útra terelt demonstráción. Csakhogy a főszervező szerint a tüntetés utána sem ért véget.

A Központi Nyomozó Főügyészség mai közleménye szerint Szabó Bálint 2022. szeptember 21-én délután Budapesten a személygépkocsijával – több közlekedési szabályt is súlyosan megsértve – akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve.

A politikus ugyanezen a napon este társaival megjelent a budai Várban, hogy részt vegyen az általa korábban bejelentett demonstráción. A helyszínt és a rendezvényt biztosító rendőrök intézkedni kezdtek, mert két gépkocsivezető között szóváltás alakult ki az önkormányzati képviselő számára lefoglalni kívánt parkolóhely miatt – írta a főügyészség.

Hozzátették,

a jogszerű rendőri intézkedés miatt Szabó Bálint kiabálni kezdett, azt mondta, nem fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást.

A politikus több hivatalos személlyel is dulakodott, erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. Ezután az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva – a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve – üvöltve "mocskos állatoknak", "mocskos rendőröknek" nevezte őket.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy – a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló – önkormányzati képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Pedig ő csak az "efftársias viselkedést demonstrálta"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.