A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában, amelyet az Index is szemlézett.

"Szász János ismét hazudik" – közleményt adott ki a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja
Fotó: Szász János rendező Örkény István Macskajáték című darabjának fotóspróbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2019. december 12-én. A színdarabot december 14-én mutatják be. MTI/Illyés Tibor

Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták:

Szász János ismét hazudik.

Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, "azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok".

A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.

Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta

- írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.

Szász János rendezőt "nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel" maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben.

Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába

- írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait:

Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A fideszes egri kulturális bizottságban konkrétan elhangzott hogy Székhelyi József szereplését azért mondták le évekkel ezelőtt mert lipsi zsidó. Erről hangfelvétel van. Még igényüket is jelezték, hogy legyen egy lista a rendszer számára nemkívánatos előadókról, hogy a bizottság ne kerüljön hasonló kellemetlen helyzetbe. Ez a fidesz valódi arca.
jesz
hagyni kell Szászt, hadd menjen...ha sokat könyörögnek neki, még azt hiszi ér valamit...
jáger laszló
Nem tudom ki hazudik,de valaki nem mond igazat az tuti,,,
Legjobb lenne,ha 1más között intéznék L és nem üzengetésekkel,ha szabadna kérnem az urakat!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
human
A fideszes egri kulturális bizottságban konkrétan elhangzott hogy Székhelyi József szereplését azért mondták le évekkel ezelőtt mert lipsi zsidó. Erről hangfelvétel van. Még igényüket is jelezték, hogy legyen egy lista a rendszer számára nemkívánatos előadókról, hogy a bizottság ne kerüljön hasonló kellemetlen helyzetbe. Ez a fidesz valódi arca.
simmering73
@Shikari: Ilyenkor érdezzünk vissza: azért hazudnak mert antiszemiták?
Toller Béla
Háááát, ami azt illeti, turulos huszárba oltott gatyás fideszest még nem vágtak ki a tanodából ! Egyet sem ! A leghülyébbeket sem !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.