Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról faggatta Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy indít-e semmisségi pert a Vodafone megvásárlása miatt – számolt be róla a 24.hu.
A lap szerint miután az adatigénylési pere során kiderült, hogy nem is létezik magyar nyelvű adásvételi szerződés az üzletről.
Tóth szerint mindez jogsértő, mert a nemzeti vagyonról szóló törvény előírja, hogy az állami szerződéseket magyarul kell kötni, a magyar jog alapján, hogy vita esetén magyar bíróság járhasson el. Magyar nyelvű szerződés híján ennek a Vodafone-üzlet nem felel meg.
Az ügyészi kereset indításának két együttes feltétele van, a közérdek sérelme és a semmisség. Az írásbeli kérdésben hivatkozott, a nemzeti vagyon gyarapítására irányuló tranzakció alapján a közérdek sérelme nem merül fel, ezért a hivatkozott ügyészi fellépésre nincs jogalap
– írta Polt Péter, aki a semmisségi ok fennállásáról ugyanakkor hallgatott.
Tóth Bertalan szerint azonban nem szabad itt megállni és újabb kérdéseket tesz fel Poltnak.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Tűl sok a mocskos zsidó Magyarországon!
Persze vannak jó zsidók is, ahogy vannak jó... keresztények is (ezt kurva nehéz volt leírnom, ezért a három pont)
Zsidók Jézusért. róluk kevesen tudnak. Most már sokkal többen megtudnak.
Melyik szívhaloltt zsidó találta ki, hogy még mindig várnak a Messiásra?
Az meg van a zsidóknak, hogy ebben az életben nem íródik új Biblia?
A jóvőben "új könyvek nyittattnak meg"", de eztz is az Újszövetségből tudjuk.
Ti balfasz zsidó férfiak (akik közt nők is vannak), mikor értitek már meg végre, hogy "Ez az út." /Mandalorian/
Még a Mandaóriak is megértik, baszd meg!
Az egész világ nyög és sóhajtozik, amíg meg nem étrtitek!
( SZABÁLYOSAN )
A zsidó hátérhatalomnak kellnek a buta cigányok és a buta parasztok!
Akkor most kiesek a kilensócedikről?
Előbb kell felkelned hozzá!
Ha én mégis kiesek a kilencedikről, rengeteg zsidót viszek magammal - Öld meg mind, Isten majd szétválogatja.
Én igazából ezt élvezem - ölni vagy halni.
Ki tudja mikor mi...
Új hozzászólás