Teljes arculatváltást és névváltoztatást kezdeményezett a Jobbik, azt bizonyítandó, hogy végleg szakított szélsőséges múltjával – számolt be róla a Magyar Narancs.

A Jobbik végleg lecserélte Horthy-t, a Fidesz alternatívája lenne az egykori szélsőséges párt
Kép: Facebook/Jobbik

Az új vezetés a Fidesz alternatíváját kívánja nyújtani a konzervatív választóknak. Jókora ambíció, miközben egyelőre az a kihívás, hogy a párt megugorja a parlamenti küszöböt.

Az ellenzéki pártok politikai aktivitását, tehetségét a választók és a sajtó többnyire a napi politizálás és kommunikáció alapján értékeli, a látottak pedig aligha meggyőzőek.

- írja a cikk.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokig Jobbik Konzervatívok (JK) néven folytatja a Gyöngyösi Márton elnök vezette párt.

Arra vállalkoznak, hogy a Jobbik a nevében is szakítani fog saját szélsőséges múltjával. Ezt az értesülést Gyöngyösi Márton pártelnök is megerősítette. 

Szeretnénk népszerűvé tenni a jobboldali polgári értékrendet, ami a történelmünk során lehetőséget teremtett a nemzet haladására, társadalmi fejlődésére. A reformkor nagyjainak, Széchenyi és Deák életműve a példa, amit a levert forradalom, illetve egy fejlődéssel teli évtizedek után az első világháború akasztott meg. A mai napig velünk él a feudalizmus maradványa, az uram-bátyám viszonyok, amit a Fidesz tovább táplát

– foglalta össze Gyöngyösi. A MN egy forrása tömörebben jellemezte az új irányt:

Horthy helyett Deák.

A tavalyi választási vereség után az ellenzék tanácstalansága, illetve a megindult útkeresés hatása tetten érhető a támogatottsági mérésekben is. 

A további részletek a Magyar Narancson olvashatóak. 

Forrás: Magyar Narancs

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...most már nyugodtan felvállalhatják a hatágú csillagot...
Clavigo
@Shikari: @Csizmás Kond: @ómió: @Maccska: @KisTehen: Kb.. mint a dagadt falhuggyozó putris Gazdátok . Amelyik politikai irány jobban fizet,az a jó irány .. Oszt jó napot...biiiirkák.
Csizmás Kond
@Shikari: ...ragadnak mint szar a gatyára...:)
Peller Anikó
Először még talán ki lehetne e célkitűzni az 1% -kot megugrani, neme rosszabbik jobbik?

Befuccsolt a horti tán? Kedves titánok, eriggyetek a fasba a bán szok nyája alá.
Clavigo
@Shikari: @Csizmás Kond: Két hülye migráncs
oláh ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.