Az Ultrahang legfrissebb adásában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Fehéroroszországba tervezett orosz nukleáris fegyverekről, Putyin lehetséges kihívójáról, a skót helyzetről és Nagy-Britannia kérdéséről beszélt.

Az ukrajnai helyzetet elemezve Nógrádi rámutatott: az országba folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek és harckocsik, de Zelenszkij és a vezérkari főnök teljesen mást kommunikál.

Míg ugyanis az elnök arról beszélt, hogy nem tudnak támadni, mert nincs annyi fegyverük, a vezérkari főnök azt mondta, "azonnal támadunk, mert van annyi fegyverünk".

"Tehát olyan baromság, hogy az állami vezetés és a katonai vezetés nem tudja, hogy a másik mit mond. És mindkét oldalon az egyes számú vezető cáfolja a másikat, ami fölháborító"

- bosszankodott a Tanár úr.

Idézett részlet a beszélgetés elején hangzik el:

Forrás: Youtube

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Szerintem meg ennek a vén mocsoknak a tevékenysége az ami felháborító és undorító.
Befoghatná végre a száját!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Szerintem meg ennek a vén mocsoknak a tevékenysége az ami felháborító és undorító.
Befoghatná végre a száját!
csak úgy....
nógrádi is a átvedlö komcsi típus,ugyan úgy mint bencsik ...stb.- gyakorlatilag a 1/2 fidesz!
Dr. Proktor
@csak úgy...: Elvtársakból NERtársak...
Egyik kutya másik eb, csak a másiknak ragadós a mancsa!
Pálinkás Pál
az a felháborító vén szaros, hogy te még levegőt veszel...
Eladott Ország
Elmész a 3,14csába ütődött Raguza elvtárs! Kit nézel hülyének, te ingyenélő szarzsák?! Dugjad még jobban a nyelved a román cigány gazdid seggébe, mert mindíg csak a hatalom szervilis seggnyalásából éltél, kamuprofesszor!
izéke
Felháborító,hogy egyáltalán védekezni mernek az ukránok,ugye vén tetűláda? Bezzeg a fideszkormány tagjai sosem hazudnak,naponta többször mondanak ellent egymásnak orbán,gulyás,szargyártó,kósa,matolcsi stb. Az bezzeg nem veszi észre ez a szemellenzős hókuszpók,szemezzen a smittmarissal egy hétig
kakukkmadár
"Biztonságpolitikai szakértő" , de milyen alapon? Diploma? Katonai szolgálat? Kormányzati tapasztalat? Diplomáciai karrier? Vagy csak jó pénzért azt nyilatkozgatjuk , amit a szánkba rágnak? Igazi önerőből lett senki a bácsi!
Terminátor
Hamarosan váltani köll a mantrát.
Folyik az átállás.
Neki is váltani köllene, de nem mondták meg mög néki!
Qqberci
@Béla333: A vén kopaszfasz bedugulhatna...
Toller Béla
Somolyog az önjelölt szaki, de belül üres ! MIért lenne ellentmondás az elnök meg egy katona között, ha az egyik több forrást kér, a másik meg azt mondja, mindjárt nekimegyek az ellenségnek ! Ha kell a csupasz kezemmel ...
tothjani
Vén szemét komcsi, az már a Kádár korszakban is ÁVH-s volt. :(
jesz
...vajon ki fog kiesni a minisztérium ablakán? ...pedig csak ki akart hugyozni...
Péter2
@tothjani: Besúgó volt a fedőneve raguza volt ! Igazi tükre a komcsi jobboldalnak .
polgarb
@KisTehen: 16:40 Mindenki szembe jön, ökör! Nem furcsa?!
Clavigo
@KisTehen: Fedőneve..." Raguza". " Földi Gábor " obsitos társadalmi együttműködő ,,biztos like- olja ezt a szarfaszú vén besúgót.. ( volt kollégák )...
Berklac
Holnap este nem jöhetsz a misére , mojse !
gina
Ez is egy vén pedofil állat, nem szeretnék az életében vájkálni, de hogy nem patyolat tiszta tiszta az is biztos,,,,
gina
Ne itt ugass menj vissza Tel-Avivba,, mocsok .
laja70
Ez mitől "tanár úr"???
Fideszfigyelő
2015. június 25. ·
A fideszes médiában rengeteget szereplő Nógrádi György azzal dicsekszik, hogy ő javasolta először Orbánéknak az új Vasfüggönyt. Ha ez igaz, akkor Orbán tényleg mindent szembeköp, amit korábban hirdetett. Nógrádi György nemcsak III/III-as besúgó volt, hanem még 1989-ben is Nagy Imre újratemetésének lejáratásán dolgozott. Emlékszünk, Orbán ezen az újratemetésből kovácsolt magának politikai tőkét az oroszok hazaküldéséből. Azóta persze Orbán már a korábbi KGB-s Putyinnal haverkodik haverkodik. A paksi mutyival pedig Putyin energiagyarmatává tenné hazánkat. Az viszont szimbolikusan szép, hogy Orbán mennyire támaszkodik a korábbi III/III-as ügynökökre. A Nagy Imre újratemetést megfigyeltető Tasnádi Lászlóból rendészeti államtitkárt is csinált. A bírósági gyakorlat az ilyen biztos esetekről sem engedi hivatalosan kimondani, hogy III/III-as. Azonban a "Raguza" ügynöknév is beszédes, hiszen Nógrádi szinte minden nyarát az akkori Jugoszláviában töltötte. Raguza pedig Dubrovnik régi magyar neve.
jesz
nemsokára újabb feladatot kap...Kína bejelentette, hogy háborúra készül...
Nógrádi most kötheti a gatyáját, mert Kína/Tajvan nem az ő asztala...
kishonda
Ez maximum szagértő ez a rohadt III/III-as!
Nessy
@jesz: Ez mióta probléma fidesz körökben? Majd ahhoz is fog érteni annyit, mint manapság mindenhez.
Félix
@Nessy: Nem azt mondták a régiek hogy aki mindenhez ért az nemért semmihez? Én nem tudom róla elképzelni hogy a szócséplésen kívűl bármihez is értene! Mondjuk a NER ben muszáj hogy a tagok professzionális hazudozók legyenek!
De tudod az nem egy olyan tulajdonság amelyet a ,,tanár úr,,szívesen kitenne az ablakába!
jáger laszló
Nógrádi úr
A felháborodása LNÉre a proxy háború tovább folytatódik!!!
Se híre se hamva nincs még a MIR-nek!!!
Arra még nem bólintott 1.fél sem!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
@KisTehen: Inkább száz ukrán pincsi mint egy ruszki marha...
balos
Az ilyen fideSSes szagértőkkel teli vannak a falusi budik!Szerencsére azokat nem szippantják,csak néha "kifolynak" belőlük az ilyen szarok!
Yoda69
"Nógrádi: fölháborító, amit az ukrán vezetés művel"

Es, amit a magyar?
Az ukránok a hazájukat védik, miközben orban puttyanthoz es szicsiphez dörgölőzik.

Az ide kommentelo kommunista moszkovitákat nem zavarna, ha orban kivezetne Magyarországot az Unióból.
Ha ezeken a tetveken múlna, mar rég orosz tagállam lennénk.
puszt
Az milyen biztonságpolitikai szakértő, akinek újdonság, h a hadviselő felek össze-vissza beszélnek, fenyegetőznek, félrevezetnek... A hülye pont arra nem jön rá, h neki az igazi feladata az lenne, h ezt kibogozza, értelmezze. No, az nem megy neki.
ómió
Ukránéknál már a hazudozásban sincs meg az "efftársi összhang"!?
sunoge
@Maccska: Na, ezzel a középen állással ne nagyon gondolkodj, mert olyan nincs. Sohasem volt. Majd egyszer felfogod. Talán.
Sámannus
Azé hogy az ilyen faszkalapok ágybavizelhessenek az agybajuktól mint te Hát szarjózsaék hadoválása neked oké, mert hetente cserélgetik. Még szerencse, hogy a világon senki nincs még hazudozésér megfizetve, mint te. Van is min röhögni amikor megszólalsz faszkalap.. Köpjé fel és fosd le magadat a szaros nyáladdal.
csipetke
Honnan tudja ez a vén majom,hogy mi van Ukrajnában?Tán ott is üzemeltetik orbán szárnyas lovát, a Pegazust? Egyáltalán, miért engedik nyilatkozni ezt a demens vénembert?Vannak igazi szakértők is, nógrádi meg otthon molyolhatna az unokáival,ha vannak neki egyáltalán
Dr. Proktor
@Maccska: Tévedsz! Nógrádi szabadon onthatja a hülyeségeit, csak ne a mi pénzünkből pénzelt köztévén, ahol az ellenzéknek még ellenzéki pénzen sincs helye...
csipetke
@Maccska: 09:35 A vén majom csak tippel, de legalább ne nyilatkozna..
Dr. Proktor
@Maccska: Hoppá! Álljunk már le egy pillanatra! Véleményt nem lehet támadni? Főként ha marhaság?
Yoda69
@Maccska: Nezz ra Europa terkepere te agyatlan. Nem lehetunk fuggetlenek, amikor a ruszkik mar a spajzban vannak. Nagyon helyesen beleptunk a NATO-ba amikor eloszor lehetett. Maskulonben mar itt lenne a puttyant babkormanya, bar amit orban muvel, ugy hiszem mar itt van.
sunoge
Háborodj fel vén kuruzsló, jogod van hozzá, bár senkit sem érdekel.
Emmersson71
@Maccska: Raguza elvtársadat támadják?
balos
@Emmersson71: Hatan van,ne is törődj vele!Bántja őt a sok szar amit jó pénzért lenyel!
Dr. Proktor
@m73: Maccska maga a liberálfasiszta mintapéldánya! Liberális, mert szabadon öntheti ide a hülyeségeit, fasiszta is , azaz a diktatórikusan nemzethy eszme híve...
TASzSz
Gyuri bá' ! Sokat vagy fent a propelleren!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.