Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának péntek reggel az mondta, a magyar kormány célja 2023-ra, hogy az év végén az infláció egy számjegyű legyen.

Orbán hevesen nyilatkozott: "Nyakon kell ragadni, és törni kell"

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az infláció nem fog csökkenni, azt le kell törni. Nyakon kell ragadni, és törni kell.

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió műsorában.

Egyetlen recept sem alkalmazható minden országban, de ezt a munkát elvégeztük. A vakcinát beadtuk, ez le fogja vinni a lázat. Az első fecskék megjelentek, most már kereskedők, élelmiszerláncok versenyeznek abban, ki tud olcsóbban árukat biztosítani. A fogyasztóvédelem és a versenyhivatal a háttérben komoly munkát végez, hogy a kereskedők az inflációra hivatkozva ne tudjanak extraprofitra szert tenni.

- közölte Orbán Viktor.

Orbán: ahogy csökken az infláció, kivezetik az ársapkákat

Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat

- mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor kifejtette: az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, ugyanakkor – mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba –, mellékhatásai is vannak. Ezért az a jó, ha ezek az ástopok eltűnnek a rendszerből, és visszatérünk a normális gazdasági helyzethez – fogalmazott, hozzátéve: amíg azonban az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.

A kormányfő elmondta:

a rezsivédelmi rendszert meg tudták védeni, az átlagfogyasztásig továbbra is védett áron tudnak az emberek energiához jutni.

Ugyanakkor az élelmiszerek tekintetében, ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az ársapkákat, hasonlóan a banki hitelekhez, "ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetünk, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz" – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben meg kell hozni azoknak az intézkedéseknek a feladásáról szóló döntéseket, amelyeket a magas infláció miatt vezettek be.

Forrás: Origo, Portfolio, MTI

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
A vakcinát beléd kellett volna szúrni,haza szégyene.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Havanagi
A vakcinát beléd kellett volna szúrni,haza szégyene.
Béla333
Amatőr, hozzá nem értő, kifejezetten ártalmas az, amit ezek kormányzás néven művelnek!
Fingjuk nincs, hogy mit is jelen egy országot annak polgárai javára vezetni.
Ezek csak uralkodni akarnak. És lopni!
justhpeter
Ma is kapott a hallgatóság egy adag semmi értelmet nem tartalmazó primitív lózungot a kolostormalactól. Egyetlen teendőnk van vele, kukafedelet felnyitni, oszt Jónapot !
Giovanni Alba
" A fogyasztóvédelem és a versenyhivatal a háttérben komoly munkát végez, hogy a kereskedők az inflációra hivatkozva ne tudjanak extraprofitra szert tenni."
Ezt kifejtené valaki bővebben, hogy én, az eccerű is megértsem? Mert első olvasatra az jött le, hogy a kereskedők ne emelhessék az árakat, de ez a szolgáltatókra nem vonatkozik? Jönnek sorban az értesítések, hogy inflációkövető emelésekre kell számítsak, akkor most mi van?
Mikortól extraprofit egy áremelés? Ki mondja meg a mindent is tudón kívül?
Fenyöfa58
DÉMONOKKAL HARCOLÓ !!! KÁR ,HOGY GRAZBA TELTHÁZ VAN !!!
csipetke
Csak a címre.- orbán olyan sokszor mondott ordasnagy baromságot, na ez is egy ilyen. A kormányában egy valamirevaló hozzáértő szakértő nincs. Nagy Márton, és az összes többi pofára összekukázott kormánytag azt csinálja,amit orbán mond. A gond az,hogy orbán a világon semmihez se ért. Nem véletlenül vagyunk az eu-s országok utolsó helyén fej-fej mellett Bulgáriával, de ők már ebben-abban be is előznek bennünket. Nekik már eurójuk is lesz, mi meg itt szívunk a szart se érő forinttal. Amit meg orbán mond, az agyatlan birkák tapsikolnak hozzá.
csipetke
@KisTehen: 09:17 Bárcsak orbán gyűjtötte volna a szakértőket, és hallgatna is rájuk, akkor nem itt tartanánk. De ez a kormány,orbánnal az élen, dísznek rondák,másra meg nem jók...
Nyírfa
Ahogy az apád ragadott meg a nyakadnál fogva, és törte meg az emberi méltóságod?
Nem volt benned annyi erő, hogy magadtól újra építsd, Rossz ember lettél, Orbán Viktor, nem kicsit, NAGYON.

Vakcina, fecskék, nyaktörés...Magyarország az orbáni szellemiséggel leöntve.
sunoge
Milyen érdekes, eddig a piaci verseny mumus volt, kommunista ársapkákkal kombinált, most meg sz előbbitől várja az infláció csökkenését. (Amiben jócskán benne van a keze) Nem gondolnám, hogy ennyire hülye, csak egy senkiházi hazug.
sunoge
@KisTehen: "azért tartunk itt, mert feri 2006-ban jól hazabaszta az országot ..." Húha kérődző, nem tudtad, hogy 2023-at írunk? Biztos nem a Mohácsi vész miatt van minden? Szánalmas.
Nessy
@csipetke: "Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok"! Nos, Orbán szavait megfogadva, nem a szép szózatai a lényegek, hanem az egyszemélyi rendeleti kormányzásának, kutyaütő, bólogató miniszterekkel, az eredményei! Azok meg siralmasak!!
gina
Idióta barom, te vagy a legnagyobb infláció te retkes muzsikus, nagyon elegünk van a beteges szövegeidböl. lassan már a hivöid is ellened fordulnak, undoritó kis beteg patkány
laja70
Ahogy' ezt Orbán Móricka elképzeli...
Eladott Ország
Pedig a doktorminiszterelnökúr mindent megtesz, hogy nekünk jó legyen, de hát a háborús szankciók, ugye. De azért, Orbán Viktor alavju. Háború: ha az ukránok így folytatják előbb fizetnek euróval, mint a magyarok.
uploads.disquscdn.com/images/26dcd6bbee7818ed3a40675f87715f1f6544fe8ea4467ce9963253dcfe8d925d.jpg?w=800&h=375
Kajcsizza a nép a fidesz nasit , megnyitás csak saját felelősségre
uploads.disquscdn.com/images/d3f942b958a4539e035b4cc119fcebbb44aa06994674aa1705819de95c8203f4.jpg?w=800&h=2244
Hát nem érti az IMF, hogy ha Oroszország győzne, azonnal megfeleződnének az árak? Sőt, rögtön minden megoldódna, mert Putyin ès az orosz nép csak jót akarnak. Ha Putyin győzne, azonnal beadná nekünk az infláció elleni injekciót! Geci beadatta már azt hazudta, és a belarusz Lukasseggnél’ sincs, mind mind talpig becsületes, népéért élő demokrata. Észak-Koreában sincs, ott is parancsba adták. Pedig a doktorminiszterelnökúr mindent megtesz, hogy nekünk jó legyen,de hát a háborús szankciók, ugye. A kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon...
uploads.disquscdn.com/images/fc2b9ca49974c5975d8af959a90f9ef45b9a6ea55077c9b865c61c818e368f88.gif?w=800&h=669
Aki Én
Bután hangzik ez a felelős szájából.
Aki Én
@KisTehen: Mégis te vagy az a balfasz, aki napi 24 órában tényleg mindenbe beleugat.
Még egy ilyen mihaszna, unalmas, buta suttyót, mint te...
Törölt Nick
Az inflációnak nincs nyaka, ezért Orbánt kéne nyakon ragadni, és el nem engedni amíg szuszog. Ugyanis minden hazugság ellenére ő meg a csürhéje okozza a rekord inflációról.
Giovanni Alba
@Eladott Ország: ma, 09:52
Azért az objektivitás jegyében meg kell jegyezzem, hogy az utolsó bekezdésben idézett eszmefuttatásnak volt eleje is, miszerint a baloldal szerint ... Annál felháborítóbb viszont az a tény, hogy minden rosszat, amit a politikai ellenfelei ellen összehord, ő maga ülteti át a gyakorlatba. Csak meg kell nézni a tavaly tavaszi, választás előtti riogatásait pl. a rekord magas inflációról.
csak úgy....
nem értem,hogy ezzel a süketeléssel miért elégedettek az 0rbán hívek,hiszen ettöl egy értelmesebb óvodás szája is lebiggyedne!
Giovanni Alba
@Giovanni Alba: ma, 10:51
Itt van a teljes beszéd.
www.youtube.com/watch?v=__XBm4Xu_vY
Döbbenet, milyen pontosan írja le saját gyakorlatát, mindezt úgy, mintha ő ezt mélyen elítélné, közben meg ez lett a rogán tonyó állandó feladata.
csipetke
@KisTehen: 9:21 Ez a folyamatos Gyurcsányozás annyira szánalmas. Gyurcsány olyan,amilyen, de orbánnak ahhoz nem kellett se 2006, se Gyurcsány, hogy az ország ilyen szar helyzetbe kerüljön. Ment az orbánnak Gyurcsány nélkül is. A gengszterváltás előtt se, és utána se voltunk ennyire ramaty helyzetben. És aki nem látja,hogy ez orbán elmeroggyant kül,-bel,-és gazdaságpolitikája miatt van,az vak. És akkor az elképesztő mennyiségű eu-s pénzek lenyúlásáról,és a semmirese jó látványberuházásokról még nem is beszéltünk. Hol van még egy olyan hely a világban,ahol 4-5 év alatt egy félanalfabéta, bugyuta gázszerelőből dollármilliárdos lesz, csupán azért,mert orbán osztálytársa volt, Stb,stb
Törölt Nick
@Giovanni Alba: Aszongya, a mószert Hitler tanulta Sztálintól, vagy fordítva. Én meg aszondom, hogy Orbán szóról szóra eltanulta a fenti kettőtől, és pontosan azt csinálja amit 2006-ban az akkori kormánypártra hazudott.
Törölt Nick
@Törölt Nick: A mószerolás is nagyon megy neki, de módszert akartam írni.
drrotf
A Morva édesanyát az inflációnak!Eddig nem látszott a nyaka Viktorom, vagy be voltál rúgva hogy nem láttad,de az is lehet hogy nem szorítottátok eléggé az infláció nyakát, illetve csak a nép nyakát szorítottátok de nagyon, hogy eddig csak nőtt az infláció?Ha még sem lesz egy jegyű infláció az év végére ,akkor remélem szégyenedben bedobod a törülközőt!Aki meg a 2010-es évekre vezeti vissza a mostani helyzetet az az otthoni költségvetést se készítse el és vezesse mert nem ért az egészhez és a családot is passzra vágja.Azt gondolja hogy 12 év utáni eredménytelen gazdaságpolitikát majd egyszer csak valami Isteni sugallatra Orbán megváltoztatja, illetve elismeri, hogy azt hogy az országot az EU egyik legszegényebb országává sikerült tennie!Szerintem ez utóbbiban nem kellene reménykedni még akkor sem ha a remény hal meg utoljára!
balos
@KisTehen: nedveske?magácska menjen a logó-pédushoz,mert a nyelve beakadt a Gyurcsány szónál a geci seggébe!Azóta erre az 1 szóra képes nyalni!
Toller Béla
Tökhülye ez a koemány ehhez az inflációhóz ! Nyakon fogja és letöri ! Meg egy nagy pali f...t ! Ez nem úgy működik, mint egy illiberális fideszbagázs !
Toller Béla
Jut eszembe miféle vakcinát adtatok ti be ? Lázárt ? A cinikus nagymarcit ? A hirtelen megvilágosodott matolcsyt ? A szolgalelkű vargát, aki csak nyomatja kifelé a pénzt ahogy a dagadt neki azt parancsolja ? A mindentudó rendőrminiszter ? Majd ettől, ezektől összekapja magát az infláció ? A raskó, az tudja, az hetente 50 százalékos áremelekedést prognosztizál a többiek számára, szinte már felhívja őket erre...szabadlábon ! Hja, szerinte az olcsóbb import nem jó eszköz az infláció letörésére...naná !
amortizáltok
ezt a nagystilű pénzügyi manővert kár ám orbánra bizni olyan mint az éhes disznó csak a makkal tud álmodni.megoldáshoz pénzügyi szakember kéne de nem a misike
jáger laszló
2023 ápr,.1
OV + ígérte!!!
Ma lesz a napja,hogy nyakon ragadja az inflációt!!!??
Hiszen + ígérte!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Yoda69
A virust is levitte a szonyegre a taho. Igaz abba 50 ezren haltak bele.
Remeljuk az inflacio nyakanak kitorese nem fog ennyi halalos aldozatot kovetelni - kozvetve.
Toller Béla
Összekeverte, ezt is ! Orbánt kell nyakonfogni, és összetörni ! Az inflációt szépen lassan fel kell számolni ! A gazdaság erősítésével !
Németh István
@Havanagi: @Toller Béla: @Yoda69: @amortizáltok: @jáger laszló: > a hiba a készüléketekben van! ja hogy nincs is készüléketek? Hát ezért vagytok hülyék!
Az usa-nató aljas banda takarodjon Európából, az Eu. vezetése a börtönbe- akasztásilag!
ómió
Hiába mondod, az efftársaknak ez érthetetlen!
Lepényleső
Általában annak kell helyrehozni a hibákat aki elkövette? Az első felét ő kiválóan teljesítette,
majd a másik részét hatalma teljes erejével,eszközével;extra adókkal a mások nyakába tette?
bence
Téged kellene viktor ! lehetőleg derékban !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.