130 igennel és 24 nemmel megszavazták a Fidesz békepártinak nevezett határozati javaslatát.
Győzött a békepárti javaslat. Fotó: MTI/Kovács Attila
A nyolcpontos határozatban az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez – számol be a Telex.
Elítélik továbbá az uniós szankciókat, amelyeket egyébként Orbán Viktor is megszavazott Brüsszelben. A határozat szerint a szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre. Azt kérik a kormánytól a képviselők, hogy továbbra is segítse az Ukrajnából menekülteket, míg a brüsszeli döntéshozóktól azt várják, hogy ne hozzanak újabb energetikai szankciókat, mert „elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője”.
„Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja. Teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében” – olvasható a dokumentumban, amelyben felszólítja az Országgyűlés a magyar közéleti szereplőket is, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól, amelyek Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban bejelentette, hogy az Országgyűlés előtt akarják tisztázni a kormánypártok álláspontját az orosz-ukrán háborúról.
Több párt mellett az MSZP is módosító javaslatot nyújtott be az előterjesztéshez, A szocialisták azt szerették volna, hogy arról az ENSZ-állásfoglalásról döntsön az Országgyűlés, aminek az egyik előterjesztője Magyarország nevében Szijjártó Péter volt, és amit megszavazott a magyar kormány. „Ha ugyanezt behozzák, amit az ENSZ-közgyűlésen javasoltak, nagy örömmel fogjuk támogatni” – mondta Harangozó Tamás pár hete a parlamentben. Az ENSZ állásfoglalása kiállt Ukrajna területi szuverenitása mellett, és felszólította Oroszországot, hogy hagyja el Ukrajnát – írja a Telex.
A Kossuth Rádióban péntek reggel Orbán Viktor azt mondta, hogy az uniós vezetők továbbra is háborúpárti álláspontot képviselnek. Hazánk azonban, mert mi nem a háború, hanem a béke mellett állunk ki. Orbán szerint a kormánypártok és az ellenzéki pártok pozíciója is világos a kérdésben: a kormánypártok békepártiak, a baloldal háborúpárti.
75 hozzászólásarrow_drop_down_circle
uploads.disquscdn.com/images/2ac27d07200339dd675dc1b08f4024c590be7559d7fc50adaf1254a22a0f5eff.jpg?w=800&h=843
Jövő ilyenkor. Emlékszel még az eper ízére? - Eper? Kenyérből nem bírok jólakni [email protected] - Egyenek akkumulátort. Apánk a parlamentben elmondta, hogy idén egyszámjegyű lesz az infláció. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy havonta. Kinek mit intézett a more!
uploads.disquscdn.com/images/40cab87251e1f206b43dd3f55c4af145e0e42a4227b097743bcc6911e318d367.jpg?w=800&h=1280
A magyar kormány semmiért nem felelős, ők csak a lopással harácsolással vannak elfoglalva. A Kakadu 15 éves szerződéséről meg ló[email protected] se mondott. Ha a brüsszeli szankciók miatt ilyen magas a magyar infláció, akkor hogy a [email protected] lehet, hogy csak a magyar infláció ilyen magas, a többi európai országé nem? Kizárólag csak ránk hatnak a brüsszeli szankciók, a többi EU tagállamra nem? Na meg akkor most vagy Orbán hazudik, hogy a szanciók miatt szar a magyar gazdaság, vagy Varga Mihály hazudott, mikor 2 hete azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdaság ellenállónak bizonyult a brüsszeli szankciók hatásaival szemben. Mi a szankciók jó része alól felmentést kaptunk. Biztos azért.
uploads.disquscdn.com/images/a02e202c61c52954eb0efb4a2ed5f34411871525d1da4a6b6315ccf8ada00d6d.jpg?w=800&h=301
uploads.disquscdn.com/images/5d3ae62d4efe940d77565d99bc2a1700d8ac37ec4f72c62bb0e009aa1abb4da6.jpg?w=800&h=347
Európában akkor lesz béke, ha Oroszország visszafejlődik azzá, ami volt.
uploads.disquscdn.com/images/d3d91cbb60167f2f8aa044c573d0eeb1bb4a71606de965c5069c085ff9a41373.gif?w=800&h=540
Új hozzászólás