Az RTL tudomása szerint több olyan eset is előfordult mostanában Budapesten, amikor a mentő nem ért ki időben a sürgős ellátásra szoruló beteghez.

A tévécsatorna említ egy idős férfit, aki március végén lett rosszul az utcán. A járókelők mentőt hívtak, de a segítség hosszú percek után sem érkezett meg.

Körülbelül 20 perc telt el az első hívás után, amikor újra megpróbáltuk felhívni a mentőket. Meglepő módon a budapesti hívásunkat Békéscsabán vették fel. Nem nagyon tudtunk ezzel a helyzettel mit kezdeni. Ők is kicsit tájékozatlanok voltak, és akkor megijed az ember

- mesélte az egyik segélyhívó, hozzátéve, a második hívás után 10 percen belül a helyszínre ért a segítség.

Még rosszabbul járt egy koronavírusos budapesti férfi, aki nehézlégzés miatt hívta ki a mentőket, de elmondása szerint azok két órával később sem értek ki a helyszínre. Végül egy barátja vitte be a kórházba.

Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke úgy értesült, hogy egyre több hasonló esetet jelentenek a kollégáik, főleg Budapestről:

Ki kell hogy mondjuk: az Országos Mentőszolgálat az alapfeladatát, a mentést nem tudja biztosítani a fővárosban. Ennek az egyik ékes bizonyítéka, hogy több 10 éve vezényelnek fel egységeket az egész országból azért, hogy a budapesti mentést valamilyen szinten megerősítsék

– mondta Lengyel Tibor, aki a legfőbb problémát abban látja, hogy a dolgozók nincsenek eléggé megfizetve, így a rendszerből sok szakember hiányzik.

Forrás: rtl.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Nem kellene módszeresen pusztítani ez a szegény országot ! Amihez csak hozzáér ez a rezsim, mindent tönkretesz. Legalább a hét végén maradjanak már nyugton ! Nincs annyi életük, hogy mindezt rendesen leüljék majd !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Érdekes, ez a szocializmusban jól működött... Vajon miért?!
Pálinkás Pál
és fideszesek még léteznek...meddig..??...
balos
Mert a 89es buli a patkányok elterjedését hozta vissza a közép kortyból!Azóta már a Nagy magyarország valósággá vált nEKIK!Nagyot lehet lopni és gyilkolászni a népet!
Pálinkás Pál
@Maccska: vagy, míg el nem intéznek titeket olyan románosan 89...
Toller Béla
Nem kellene módszeresen pusztítani ez a szegény országot ! Amihez csak hozzáér ez a rezsim, mindent tönkretesz. Legalább a hét végén maradjanak már nyugton ! Nincs annyi életük, hogy mindezt rendesen leüljék majd !
Alfa
ez semmi más a kibaszott keresztény-fasiszta-kormány részéről mint népirtás... azért mondja a narkós-pedofil-fidesz-ner szekta, "NEKÜNK MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ"
VALÓBAN::: KIIRTANI AZ ORSZÁGOT:::EZ AZ ELSŐ A FIDESZNEK
Terminátor
Nem baj!
Majd gyünnek a rabszolga migráncsok az akksigyárba. Emelkedni fog a népesség!
Mint Egyiptomban három ezer évvel ezelőtt.
A piramisépítéshez, a fityisz mauzóleumhoz, jobbak lesznek, mint az ősmagyar.
Néro2
De lopni legalább tud a Nagy Nemzethy Megvezetés.
Siker van fityma orkok Siker Siker és Siker.
Nessy
Csató Gábor mindent szó nélkül bevállal.Vagy nem tudja, vagy nem is akarja, hogy komoly probléma a szakember hiány. Ez a "Soproni mentőhívást, Debrecenben veszik föl" ötlet nem igazán a szervezés non plusz ultrája. Lehet itt "libcsizni" (tényleg, az mit akar jelenteni?), de egy infarktus, vagy sztrók nem igazán válogat pártállás, vagy vallás alapján. A későn érkező mentő náluk is komoly problémát okozhat.
szaboria1
Nem csak Budapesten késnek a mentők a hívásra.
simmering73
Az, hogy a mentők perceken belül a helyszínen vannak ez eddig is népmesei kategória volt. A másik ilyen társaság a rendőrség.
Qqberci
Majd Olajszőke Pintyő elvtárs parancsba adja, hogy a mentőt hívó beteg köteles még legalább 6 órát életben maradni...
drrotf
Nem tudja ellátni a mentési feladatát a mentő szolgálat?És ezekre teszi rá az állam az ügyelet szolgálatot?Felmerül a kérdés, hogy ha az alapellátást nem tudja valaki ellátni, az a plusz feladattal jól megbirkózik úgy hogy a létszám nem biztosított?Átgondolták ezt az intézkedést jól az illetékes "elvtársak"?
Sakk Matt
Gondolom, Soros a hibás és Gyurcsány.
ómió
A "túlpörgött időszakok" hasonló anomáliáin, akkor, ugye, már csak az efftársak "70 kórházat bezárunk tervezete javíthatott" volna!?
Aki Én
@ómió: nem unod még, te buta suttyó?
Nessy
g@Aki Én: Nehezen tanul már új dolgokat! Ez csak másolás kérdése, ezt a két utasítást még megtudta jegyezni.
Macskaszem
@drrotf: Én sem küldök már az egészségügybe, a madármentőknek meg az állatmenhelyeknek szoktam.
justhpeter
@sgl: Sajnos nem a mentők lopnak. Azt a fideSS-kdnp, a NER és a kormány átvállalja.
Fenyöfa58
@Aki Én: EZ A VEZÉR ÖKÖR ANNYIRA HŰLYE ,hogy a KORHÁZAT hivná a balesethez vagy valami sürgösségi dologhoz nem a MENTÖKET !!! fejlődik ez a 2 f-es fasz fej = / ff / !!!
Toller Béla
Érdekes ! A vezető meg a szóvivő szerint minden rendben van. Volt és lesz is !
Nessy
@Toller Béla: Ez így kötelező kérem szépen! Hiszen azért "szóvivő", hogy a főnöke agymacskáit, döntéseinek "helyességét" elhitesse a nagyérdeművel!
Toller Béla
Önérzet ! Lehet, hogy a mentés nem megy, hát ez van ! De tudunk ügyelni ! Akkor sem megyünk ki, de felvesszük a telefont és ha már félóráig faggattuk a pácienst, nyugodtan letehetjük, nem sürgősségi az eset !
ómió
@Aki Én: A ti bolsi kreténségetek, bizony, "megúnhatatlan"! Függetlenül attól, hogy én únom-e, vagy sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.