Talán senkit nem lep meg, hogy a Fidesz által pénzelt Alapjogokért Központ ezt állapította meg a felmérése során.

A fideszbarát Alapjogokért Központ megvizsgálta: a magyarok döntő többsége még mindig Orbán Viktort támogatjaOrbán Viktor/Facebook

A biztos szavazók jelentős többsége, 58 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt támogatja, míg egykori kihívóját, Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 18 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni – mutatott rá a kormánybarát Alapjogokért Központ legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről szombaton tájékoztatták az MTI-t.

Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben.

A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő minden társadalmi csoportban nagyobb támogatottságnak örvend, mint korábbi kihívója, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje

– írták.

A jogi elemző intézet ennek okai között említi az ukrajnai háború kapcsán tanúsított "békepárti testtartást", a munkahelyek aktív védelmét, a kibővített családpolitikai intézkedéseket, a 13. havi nyugdíjat vagy "az elhibázott brüsszeli" szankciók okozta infláció elleni fellépést.

Mint jelezték, ezek mind olyan ügyek, amelyekben a magyar választópolgárok többsége a nemzeti oldal álláspontját osztja, míg az ellenzék javaslatait elutasítja.

Az Alapjogokért Központ megállapítása szerint ezek alapján látható, hogy csak akkor lehet sikeres politikát megvalósítani Magyarországon, ha az a nemzeti érdekeken alapul "és nem a külföldről érkező, több csatornán átguruló dollárokon".

"Súlyosbítja a helyzetet az ellenzék pénteken tanúsított, magyar nemzeti érdeket figyelmen kívül hagyó magatartása, aminek következtében nem szavazták meg a kormánypártok békepárti határozati állásfoglalását, miközben a fegyverszállításokat szorgalmazó, saját módosító indítványaikat támogatták" – áll a közleményben.

Ismertetésük szerint Márki-Zay Péter népszerűségi indexe a miniszterelnöki számokkal ellentétben "tartósan alacsony".

A közvélemény-kutatás módszertanáról azt közölték, hogy március 27-29. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készült, az 1000 fős minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra.

Forrás: MTI

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az alapjogokért központot pontosan ezért fizeti a bűnöző román cigány geci és politikai prostituált! Azért ahhoz pofa kell, hogy ilyen tetves aljadék rohadt tróger bandát azért tartunk fenn közpénzmilliárdokból, hogy megszilárdítsa és igazolja a román cigány kolostorgeci diktatúráját és telibeszarja a jogállamot! Akkor lehet csodálkozni miért fagytak be az EU-s pénzcsapok! Emíg ez a maffiaállam/állampárt van hatalmon, garantáltan egy eurócentet sem fog érkezni! Van-e még lejjebb?! Meddig lehet még szívatni ezt a jobb sorsa érdemes nemzetet a qrva anyátokba?!
Végezetül...
uploads.disquscdn.com/images/3e73b32d0a9e78bb4aa60ec2dc1e022f497c6795193fde5ef048d89a9739e52d.jpg?w=800&h=500
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Edebácsi
" a magyarok döntő többsége még mindig Orbán Viktort támogatja"
Ha úgy döntene, hogy lelép a szinről, biztosan!
telegdilaci
@Németh István:Honnan a francból kerültél elő te tébolyult Orbán seggtörlője,a gazdádnak lenne börtönben a helye amikor ellopta a EU-támogatásokat,amit a Magyar Emberek kaptak hogy abból fejlesszék az országot hogy felfejlődjünk a jóléti államokhoz gondolom ez a hangyányi agyadnak jó hogy szétlopják az Országot,most is milliárdokból újítanak fel közpénzből kastélyokat,amiket felújítás után Ner közeli Bűnöző gazemberek ingyen a tulajdonukba adnak,a potrohost kellene lámpavasra akasztani az ilyen hozzád hasonló barmokkal együtt!
m73
@Németh István: mi az a kdmp barom? Tanulj meg írni te analfabéta bugris! Bújj el gyorsan, mert a bolondok házából már keresnek te szerencsétlen marha!:-)
Németh István
@m73: még szerencse, hogy te figyelsz, kiváncsi voltam> meg vagyok is!! > hogy az anyanyelvi tudásod a gyurcsányista moslék baloldal seggnyalásán kívül képes vagy-e észrevenni egyebet is! Na dícséretes a figyelmed, nyilván valami tüskés szart nyaltál, hogy felébredtél! És most akkor figyelj ide > a haverjaidat nem támogatja semmiféle normális ember >> csak a hülyék a tolvajok, a brigantik, akik megúszták '56-ban a lámpavasat, azok utódaik! én ottvoltam láttam nagyon SZARÚL NÉZTEK KI PONT ÚGY AHOGY TE IS FOGSZ >> Érted mi szükséged a harácsra, ha annok töredékét szimbólumként a füledbe, orrodba, szádba dugdossák - gyűrt pénzek formájában!? ha nem fogsz jól tanúlni és viselkedni, bizony így járhatsz! VAGY Bújj el gyorsan, mert a bolondok házából már keresnek te szerencsétlen marha!:-) még idézek is tőled, látod minő siker ha fidelsz!
De a lényeg >> az usa-nató armada takarodjon Európából, az Eu. vezetése a börtönbe - aksztásilag!
Németh István
@telegdilaci: köcsög öcsi, jobb hanem szólasz meg mert a hülység a butaság csak úgy hömpölyög ki belőled! A saját haverjaid is hülyének tartanak! miért nem fogadsz szót nekik és sunnyogsz a gyurcsány segge alá nyalafintáskodni!
Alényeg > az us-nató armada takarodjon Európából, az Eu.vezetése a börtönbe - akasztásilag!
m73
@Németh István: de hogy vagy te kíváncsi analfabéta barom!:-) tanulj meg magyarul te analfabéta ruszki köcsög:-) ja! És bazd telibe a jó kurvaanyádat te fotelbuzi!:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.