A kormánypártok szerint a dollárbaloldal tehet arról, hogy Magyarország nem kapta meg a neki járó uniós forrásokat.

Fidesz: hat kérdésre kell válaszolnia a dollárbaloldalnak, mégpedig gyorsanOrbán Viktor/Facebook

Hollik István kommunikációs igazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arra emlékeztetett: a "dollárbaloldal" vezetője kétszer is "elszólta magát" valódi terveikről, hiszen "kikotyogta", hogy "nagyon sokat dolgoznak azon, az unió ne adja oda a Magyarországnak járó forrásokat". Ez egy önleleplező és beismerő vallomás, hiszen Gyurcsány Ferenc saját szavai bizonyítják, hogy Magyarország ellen politikai boszorkányüldözés zajlik – fogalmazott.

Hozzátette: a baloldali politikus ezzel beismerte, hogy "itt pusztán politikai zsarolásról van szó", ennek a célja a nemzeti kormány meggyengítése, és az, hogy a kormányt rábírják a békepárti álláspontján való változtatásra.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője arról beszélt: "nyíltan jogsértő", amit az Európai Bizottság tett, amikor tárgyalt e témában a "dollárbaloldallal", hiszen a testület működésének alapvető szabálya, hogy a pártatlanul és befolyásmentesen kell tevékenykednie. Ez a leleplezés nem kevesebbet jelentett, mint a legalapvetőbb, az Európai Bizottság, a brüsszeli bürokrácia működésére vonatkozó legalapvetőbb szabály fenéken billentését nevezte néven Gyurcsány Ferenc – jelentette ki a politikus.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: szégyenletes dolog, hogy baloldaliak a saját nemzetük ellen fordulnak a hatalmi érdekeik érvényesítése érdekében, de "egyenesen politikai gazemberség, hogy valaki ilyesmit csinál, akkor kuncogva, röhögcsélve, ki tudja, milyen okból egy kicsit kásásan beszélve erről még egy nyilvános rádióadásban dicsekszik is". Olyan nincsen, hogy valaki a saját hazája ellen áskálódik, majd utána még érdemként próbálja beállítani, és lelkesen, dicsekvő módon fogalmaz erről – jegyezte meg.

A Fidesz szeretné tudni: ha Gyurcsány Ferenc szerint "nem kell hazudni abban a kérdésben, hogy évek óta a saját hazájuk ellen dolgoznak, olyan politikai manővereket tesznek, amelyeknek az a célja, hogy jogi köntösbe öltöztetve, valójában politikai nyomásgyakorlási szándékkal támasszon az Európai Bizottság feltételeket Magyarországgal szemben", akkor évekig miért nem mondtak igazat e témában.

Hozzátette, azt is szeretnék tudni, a "dollárbaloldal" politikai szervezetei részéről kik vettek részt ezeken a titkos, a nyilvánosság háta mögött zajló politikai egyeztetéseken, amelyek célja az volt, hogy jogi köntösbe öltöztetve politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországra. Deutsch Tamás közlése szerint az Európai Bizottságtól is választ várnak arra, kikkel és hány alkalommal folyt ilyen titkos politikai egyeztetés. Demokratikus dolog-e "elszaladni Brüsszelbe" és onnan politikai nyomást gyakorolni Magyarországra, egy nevében demokratikus, de "mélyen antidemokratikus" politikai szervezet szerint, alig egy évvel azt követően, hogy a magyarok kinyilvánították, "nem kérnek belőlük", nem hatalmazzák fel őket kormányzásra – fogalmazott.

A Fidesz politikusa jelezte: kérik azt is, hogy pontosan jelöljék meg, a jogi köntösbe bújtatott politikai nyomásgyakorlásban szereplő feltételek közül melyikeket eszelték ki a "dollárbaloldal" politikusai. Ezeken a titkos egyeztetéseken tett-e javaslatot arra, a "dollárbaloldal", hogy a gyermekvédelmi törvény eltörlése is politikai feltétele legyen a magyaroknak jogszerűen járó uniós források folyósításának – firtatta Deutsch Tamás.

Forrás: MTI

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
A kérdést felteszi a tolvaj,korrupt NER patkány.-
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
A támogatások nagy részét elloptátok, ezért lett elegük, teljes joggal. Ezt még a szektátok túlnyomó része is tudja.
Na, jó, nem az ómió. Ő nem tudja.
Havanagi
A kérdést felteszi a tolvaj,korrupt NER patkány.-
Németh István
A lényeg, hogy a kormányunk nagyon buta és egyáltalán nem lezsernek be-tudható inkább a beszarásuknak tulajdonítható hozzáállását sűrgősen be kellene fejezni! ((csak megjegyzem a kormányunk ezen tesze-foszasága a brüsszeli mocskos szemét bandának ad teret és lehető-séget az egyre jobban fokozódó kibaszásaik érvényesítéséhez! !!!)) A moslék hazaárulókkat a nemzetgazdaságnak a polgárok százezreinek anyagilag erkölcsileg károkat okozókat, a rendel-kezésre álló bizonyítékok alapján - még csak keresgélni semkell, csak megfogalmazni!!! - azon-nali eljárással csoprtos letartóztatásokat -> különcellás elzárásokat kell végrehajtani! EZT AZ ALJAS MEGNYILVÁNULÁS SOROZATÁT EGY ORSZÁG UN. ellenzékétől valójábam BELSŐ ELLENSÉGÉTŐL, pláne egy nagytöbbségű ismétlődő országvezetéssel szemben a nép érdeke-ivel szembemenően ELTŰRNI NEM LEHET! KORMÁNY!!! TÉRJ ÉSZHEZ!!! Varga Judit alkotmányjogászok hol vagytok van egyáltalán diplomátok?? A bíróságokat ügyészséget nem is említem mert azok egyszerűen kormányellenes szarok! rájuk nem támaszkodhat a kormány, a polgárok, de a jog SEM!
A lényeg; hogy az usa-nató aljas moslék armada kisugárzó fertőjében fetrengő kormányunknak fel kellene ébredni és kizavarni a natót az országból, Európából és ezért tennie kell! Mégpedig a világbéke követeiként!!! Az Eu moslék vezetésével szemben a bizalmatlansági indítványt lekel tenni a brüsszeli asztalra! Európa nemzeteinek tönkretevője ellen eljárást kell kezdenényezni!
Péter2
Rubel és jüan jobboldalnak fel sem tűnik , hogy 13 éve csak kizárólag ők fértek hozzá az uniós forrásokhoz , kizárt , hogy abból a fideszeseken kívül más tudott volna lopni , lám a hetekbe is estek ki csontvázak ahol fideszes mutyi volt ," lombkoronasétány ahonnét az erdő hiányzott , vagy a vágóhíd ahol állatoknak nyoma sem volt ," meg sok más ami még nem látott napvilágot . Tehát még nem tudnak elszámolni az uniós pénzekkel , és a jogállamiságra való , vállalásukat , kötelezettségeiket maradéktalanul nem teljesítik , addig nem lesz felzárkóztatási pénz , ha lesz is, már nem abban a formában ahogy idáig folyósították , hanem felügyelet mellett , mert tudják , hogy a fidesz meglopja , úgyhogy ezen a baloldal nem tud segíteni , mivel nem ők vannak kormányon , így nem nekik kell elszámolni , és teljesíteni a vállalásokat , ez a helyzet !
csak úgy....
az 0rbán féle tolvajoknak nem jár több lopnivaló, elöször számoljanak el az eddig ellopott pénzekkel, ültessék le a tetteseket (de mindet!) és talán az után, ha beléptek az eu. ügyészségbe! - bünbak keresésböl a fidesz mindíg is jó volt kár ,hogy már senki nem hisz nekik, pár idiótát kivéve!
csak úgy....
@KisTehen: a tolvajok ellen és nem magyarország ellen! ez kétpárcsizma buta boci!
Terminátor
@KisTehen: Apró tévedés!
Nem magyarország ellen, hanem a magyar demokrácia érdekében tevékenykednek.
Mivel a maffia állam demokratikus úton csak az EU közreműködésével zabolázható meg, nincs más lehetőség!
Aki a maffia államot támogatja az bizony hazaáruló!
Magyarország nem lehet maffia állam!
CsipkeRózsa
Nem igaz, nem a baloldal hozott, és gyakorolt szemét törvényeket, nem a baloldal rabolta ki az országot, a korrupció ellepett már mindent, amihez az Orbán-banda hozzányúlt.
Menőmanó
@KisTehen: Emlékszünk még arra amikor Orbán 2006-ban azt kérte az uniós képviselőktől, vonják meg hazánktól az ezermilliárdos támogatást.

Tizenhét éve azt kérte még ellenzékből Orbán Viktor az EU-s képviselőktől, hogy ne fizessék ki a kormánynak a nekünk elvileg járó óriási pénzeket, mivel itt intézményesített a korrupció, a hamis adatok. Ezért az Európai Unió ne nyújtson segédkezet Magyarországnak.

Akkor hogy is van ez a hazaárulás dolog mostanság?
CsipkeRózsa
Az ellenzéki baloldal az ország érdekében, a korrupt kormánypárt az ország ellenében működnek!
simmering73
@KisTehen: Kár volt megszólalnod, Bimbó. Süt belőled a butaság.
Nessy
Tompika! Azért kérdezik a baloldali képviselőket, mert ha tisztességes képet akarnak a tényekről alkotni, ahhoz mindkét felet meg szokták kérdezni jobb helyeken! Ami a kifogásolt törvényeket, intézkedéseket, rendeleteket illeti, azt nem a "dollárbaloldal" hozta!
csak úgy....
@Maccska: nem veszed észre,hogy széllel szembe pisálsz ?
Pálinkás Pál
no...tisztázzuk , ti nem a magyarok vagytok, hanem csak egy tolvaj csürhe...én az unió helyében az összes gyárat is bezárnám, míg le nem csuknak titeket...egy kanyit sem nektek...szedjétek össze a szektátokat, oszt takarodhattok a sztyeppékre...
amortizáltok
nektek viktor 19,000 -re az meg rázós és mélyen a zsebetekbe juttatott pénzekre vonatkozik. most légy legény a gáton!!!
csak úgy....
@Maccska: egy kicsit nyugatabbra,te tudálékos elmebajos! :)
kecskédet kielégítetted már ma? -hányszor?
Gauntlet
ti is feleljetek Viktor, a kazah, török, kínai, orosz pénzekről, a letelepedési bizniszről, stb.
mellesleg ha ekkora erejük van, a kamuellenzéknek, hogy a teljes Európa Parlamentet/ tanácsot befolyásolják - akkor nekik kéne kormányozni, nem?
marha az is, aki hisz nektek !!
Peller Anikó
Gyorsan, gyorsan ahogy te szoktál, igaz buja? Pdn bujó.
Galway
@KisTehen: Anyád bevallotta, hogy marhát szült! És?
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 20:10
Te meg most köpheted magad szembe,egy beteg diktátor csicskája vagy,te kis hazudozós trollocska.
Nanya
@KisTehen: Megint beleléptél a trágyvillába te köpedék?
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 20:11
Orbánodtól vagy szaros tetőtől-talpig te kis hazudozós csicska trollocska.
Nanya
A lélegeztető gépekről vartygoj !
A haverod már sitten van !

Ez ügyben sorra kerültök ti is,csak türelem !
lampa laz
Dagi, figyelj megkaptátok, itt a bizonyíték, olvasd
atlatszo.hu/kozpenz/2023/04/06/beindult-a-memgyar-letarolta-az-internetet-az-erdo-nelkuli-lombkoronasetany/
Ilyen faszságokra használjátok fel az eus pénzeket, meg a zsebeteket tömitek ki vele.
csipetke
...hogy ezek semmit nem szégyellnek?! Ilyen vastag bőr a rinocéroszon sincs, mint amit ezeknek dobott a gép. Amikor ők voltak ellenzékben, akkor ők rinyáltak,hogy a kormánypárt ne kapjon eu-s pénzt,mert ellopják. Most mindenféle pénzt lenyúlnak,vagy baromságokra költik (Sepsiszentgyörgy focicsapatának 2. 3 milliárd ft tavaly,és ez csak egy példa). Gyurcsány olyan amilyen, de legalább nem focibuzi,és nem készültek felesleges puccos stadionok,és semmirese jó látszatberuházások, és nem öntötték át a határon zsákszámra a pénzt a külhoniaknak. Igaz,akkoriban még volt normális választási törvény is,amikor még nem szavazhattak a külhoni halottak is. Az ország se volt az eu-s országok legutolsó helyén,mint most. Száz szónak is egy a vége.-, nem emlékszem rá,hogy voltunk ettől szarabb helyzetben. Orbán és a szakértők nélküli "kormánya"(biodíszlete) olyan szinten lejáratta az országot,ahogy még soha senki.
nejlontacskó
Én nem hat, hanem, csak két kérdésre várok választ jelenleg!
Mikor lesznek nyilvánosak az ügynökakták?
Mikor lesz végre átvilágítva Orbán Viktor?
Clavigo
@Shikari: Téged megint ki kérdezett, more ?
NKF
Aki a magyar érdekek ellen tesz,mind hazaáruló! Van ,sajnos bőven belőllük elé
Pl:Cseh Katinka elteszi a lóvét és utána Mo.ellen van. Meg áll az ész!
Toller Béla
Még kérdezni sem tudnak ! Épeszű ember nem ad pénz egy tolvajnak, nem bízza a káposztát a kecskére, és a korrupt disznóknak sem ad kölcsön semmit sem. Épeszű ember átlép egy kakadun, aki külügyérnek képzeli magát, ugyanígy elmegy egy olyan hitlerjelölt, dölyfös zsarológép mellett is, amint amilyen nálunk a Vár-ban mutogatja magát !
kulabombaafityiszre
@KisTehen: tegnap, 21:24
Hibázott orbán valamiben 2010 óta?
Várom az egyenes válaszod.HAHAHA
Yoda69
Holaluk elvtársnő!
Mintha a rubeljobboldal bevallalt volna egy halom vállalást március 31.-ig bezárólag, hogy megkapjuk az Uniós forrásokat. Vajon ezeket a vállalásokat miért nem tudtak teljesíteni?
Inkább erre felelj elvtársnő!
szaboria1
@Shikari: Meg kellened tanulni számolni? Mert az Orbánék által megkreált választási törvény miatt tudott nyerni.
Csaba Zsolt
Ööö Orbán is szaladgált ööö Brüsszelbe,kis zsákjával.Gáncsoskodott ööö is a 2000-évek, második ööö felében.Az újbóli ööö hatalomra kerülésért,ööö is mindent megtett.
Ööö sem volt más.
Terminátor
Neköm csak egy kérdésem van:
Hun a píz?
Mert a románoknak sömmijük se vót, oszt most előttünk vannak!
Clavigo
@Shikari: Te agyalágyult... Ki akarna " alkudni " veled,,,oláh kofa ?
ómió
És mi hasznotok lesz belőle, ha az efftársak mindet meghazudják!?
kereső
Válaszolok: " Boldog Húsvétot!"-és feltámadást.
Nanya
@m73: a szarnagy ,alias őrnagy tetű elment 5 hetes továbbképzésre,hogy táborszarnagy tízezredes lehessen.
Nanya
@NKF: Soká lop Cseh Katalin annyit mint a tolvaj gazdád és a sleppje egy nap alatt,te baromállat !
NKF= nagyon kis fasz !
De nagyon hülye !
Idióta köpedelem vagytok !
Ja ! meg fogtok mindenért fizetni !
hit and run
Én válaszolok hat kérdésre.

1. Igen, O1G
2. Igen, a Fidesz-KDNP horogkersztény
3. Igen, a Fidesz szavazói... Nos, agyhalottakról jót vagy semmit.
4. Igen, létezik zsidó háttérhatalom Magyarországon.
5. Igen, azt az őrületet, ami itt folyik csak a birka magyarokkal büdös paraszt (pejoratív) lehetett megcsinálni.
6. Igen, és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása tényleg csodasztikus volt.
Nanya
@Shikari: tetű ! neked nem lesz dolgod ! te és társaid munkadarabok lesztek !
Nanya
@Shikari: mi vagy te vazze visszhang?
a túrót. te egy idióta vagy !
hit and run
Úgy érzem ezen a néven már nincs több mondanivalóm.
Az új nevem: XIII
Érik az idő, hogy eljöjjek Chicagoból a haverjaimmal és védelmi pénzt szedjek Orbántól.
Én és az unokatesóm úgy véljük, hogy Orbán védelemre szorul.
hit and run
Bakker, most akkor tényleg ismerek minden magyar szót - ami kimondható?
Akkor most értelmiségi vagyok - kis hibával?
hit and run
Ma Bakkar is értelmiségi volt, qrva nagy és qrva sok hibával!
Az értelmiségi Amerikában qrvára mást jelent.
A pomponlány már full értelmiségi!
Punk - nem, ez nem azt jelenti, de értsd, ahogy akarod!
Nanya
@Shikari: Én meg az vagyok,aki te csak szeretnél lenni ! Úgyhogy ILLIBSIKUSS !
Giovanni Alba
Csak a címhez:
Fidesz: hat kérdésre kell válaszolnia a dollárbaloldalnak, mégpedig gyorsan ...
Mert különben mi lesz? A várszínház kabalamalaca elpityeredik, talán még toppantani is fog?
Erősködünk, izmozunk, hisztizünk? És mi lesz az EU-nak tett vállalásokkal, törvényekkel, jogharmonizációval, a nyilvánvaló törvénytelenségek felszámolásával?
Ha mégsem lenne izibe' válasz, akkor majd a mátéka szigorúan fog nézni, a kövér pedellus meg a bajszát fogja harapdálni?
Fijjug, hát nem veszitek észre, hogy gőzerővel teszitek magatokat nevetségessé?
Sámannus
Ki ja faszom az a dojcstamás?melyik pócegödörből óbégáz ez a kotonfoltozó?
balos
@Shikari: Ezt te mondod,aki rubelért árulja a családját a conti utcában a lóváriaknak!
Nanya
@Shikari: itt vagyok baszodanyád a disznóólban! akarsz valami szépet hallani ,te tetű?
mondom: Dobrev Klára !
Emmersson71
...

Ki nyer ma?
Aki kérdez, cigány.

/..lehet, hogy nem pontosan így volt a rádióban ;) /
simmering73
@KisTehen: Baszod anyád oda vissza tétre befutóra te kotonszökevény.
Nanya
@Shikari: ezt sikerült bemagolnod !
három szó neked csak diktálásra megy !
anyádon vagy? akkor nyomjad te söpredék !
drrotf
Valaki nincs magánál!Azt gondolja komolyan az aki azt mondta, hogy a dollár baloldal miatt nem jött meg a pénzünk az EU-tól ,hogy ez igaz?Hogy az a pár magyarországi ellenzéki képviselő dönti el az eus pénzek kifizethetőségét?Nem lehetne ha ezek az urak olyanokkal vádolnák a dollár bal oldalt ami igaz is?Azt gondolják ezek az urak, hogy a d.baloldalnál van a kassza kulcsa?Nem a bizottság dönt véletlenül a pénzek kifizethetőségéről ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.