Tíz évvel ezelőtti parlamenti zsidózásától határolódott el Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, egyben külügyi szakértője.

Leghíresebb mondatától határolódott el a Jobbik elnöke

Gyöngyösi Márton Nagy Ervin színésszel ünnepli a Pészach-t. Forrás: Facebook, USA nagykövetség

Szeretnék annyit tenni a magyarországi zsidóság, egyben hazánk békéjéért és nyugalmáért, hogy az elfeledtesse azokat a rossz mondatokat, amelyeket korábban meggondolatlanul mondtam

– írja Facebookján Gyöngyösi Márton.

A Jobbik elnöke tíz éve még arról beszélt az Országgyűlésben, listázni kellene a zsidó képviselőket, most viszont kipában széderezett David Pressman amerikai nagykövet rezidenciáján – írja a 444.

Gyöngyösi most ezt írta:

Nem állt akkor sem szándékomban megsérteni embereket, különösképp nem zsidó honfitársainkat. Akkori kijelentéseimtől elhatárolódom, értük most is bocsánatot kérek.

Az egykor szélsőjobboldali, most magát és pártját konzervatívnak tituláló politikus mindezt egy anekdotával vezette föl Pressman vacsorájáról:

Az este kiemelkedő pillanata volt számomra, amikor odalépett hozzám a társaság egy tagja és azt mondta: „élt a harmadik században egy neves zsidó rabbi, Shimon ben Lakish, aki azt tanította, hogy »amikor valaki elfordul a múltjától, és ezzel jót cselekszik, az olyan erőteljes cselekedet, hogy a bűnei érdemekké válnak«”. Tudtam, mire érti. Tudtam, hogy nekem címzi.

Gyöngyösi 2012 őszén azt mondta a Parlamentben: "pont itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

Magyarországon a szabadságot a jelenlegi hatalom elvette tőlünk. Ezért minden ünnep, aminek a középpontjában a szabadság visszaszerzése áll, ilyen a Pészah is, mindannyiunk számára rendkívül fontos. Zsidóként is és keresztényként is. Tudjuk, hogy meg kell küzdenünk érte, ahogy azt is tudjuk, hogy ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül. Izrael népével is ott volt az Örökkévaló és ő szabadította meg őket az egyiptomi fogságból. Tehát a szabadulás egyúttal mindig Isten műve is. Erre emlékeztetett minket a széder este. Küzdjünk együtt egy szabad Magyarországért. Rajtam nem fog múlni

– írta a Jobbik elnöke. Heisler András, Mazsihisz elnök helytelenítette Gyöngyösi meghívását és bocsánatkérést követelt – erről a Propeller is írt.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: 0rbánék már évek óta listáznak, te ökör! kezdödött a kubatovval, most meg már a nem fideszes pedagógusokat,egyetemi tanárokat...stb. listáznak és rúgnak ki! -neked ökör ez föl sem tünt?
csak úgy....
@KisTehen: legalább ne lennél ennyire ütödöttü gyermeteg! néha az az érzése,hogy egy lógós 6. osztályos hülyegyerek irományait olvasom!
CsipkeRózsa
Ne Gyöngyösi Márton mondatait szajkózzák már folyamatosak, amikor elhangzottak, nem volt ekkora felháborodás.
Most a Jobbik elleni támadásra jól jön a kormánynak is.
A Mi Hazánk szinte hetenként elmondott, leírt mondataival kellene inkább foglalkoznia a sok, nagyon-nagyon nagy, felháborodott embernek.

A Jobbik egy elfogadható párt lett, Gyöngyösi jól vezeti a pártot.
ómió
"Ifjontibb önmagát" még nem tagadta le az efftárs!?
csak úgy....
@Maccska: tibim, ez rád is nagyon érvényes! :) -te még trollnak is kaka..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.