Az Európai Bizottság és a magyar kormány technikai megállapodást kötött az igazságügyi csomagról.

Varga Judit szerint megállapodás született a befagyasztott uniós támogatások ügyében

Varga Judit vár. Forrás: Facebook

A „horizontális feltétel” önmagában szinte teljesen blokkolja 22 milliárd euró felzárkóztatási támogatás kifizetését, de a megállapodás 13 milliárd eurót (nagyjából 4900 milliárd forintot) szabadíthatna fel – írja a Népszava.

Varga Judit hétfőn tájékoztatott a megállapodásról, ám az egyezséget még jóvá kell hagynia a bizottsági elnöknek és a testület tagjainak (azaz a „kollégiumnak”), ami nem lezárt ügy. Még Varga is arról írt, hogy „a biztosi kollégium döntését várjuk”. Az Európai Bizottság szóvivője, Christian Wigand szerint a technikai egyeztetések „jól haladtak”, de kérdésre sem adott arról információkat, hogy mikor léphetnek tovább az eljárással.

Varga Judit és Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos hétfőn Brüsszelben találkoztak, ahol „konstruktív beszélgetést” folytattak, az Európai Bizottság pedig majd elemzi a helyzetet, de zajló folyamatokat nem kommentálnak – írja a Telex.

Az uniós feltételek szerint meg kell erősíteni

· a független igazságszolgáltatási felügyeleti jogkört nevében viselő Országos Bírói Tanács (OBT) szerepét és hatásköreit;

· valamint a kúriai – azaz a korábbi legfelsőbb bírósági – bírók függetlenségét, hogy védettebbek legyenek a politikai befolyásolástól.

· Meg kell szüntetni a hatóságok lehetőségét, hogy jogerős ítéleteket támadhassanak meg az Alkotmánybíróságon;

· valamint az – Európai Unió Bíróságának korábbi ítélete alapján uniós jogot sértő – akadályokat, hogy a magyar bírók az uniós törvényszékhez forduljanak, ha úgy látják, nincs összhangban a magyar és az uniós jog.

Az igazságügyi feltételek a 27 „mérföldkőnek” is részei, amelyek az uniós költségvetésen felüli helyreállítási alap vissza nem térítendő, 5,8 milliárd eurós (mintegy 2200 milliárd forintnyi) részének kifizetését blokkolják.

Az uniós források közül jelenleg visszatartják

· az önrész nélkül nagyjából 22 milliárd euró (mostani árfolyamon több mint 8300 milliárd forintnyi), kormányon keresztül kiosztott felzárkóztatási források szinte egészét;

· a „rendes” uniós költségvetésen felüli helyreállítási alap vissza nem térítendő részét (januárban döntött a kormány, hogy mégis kéri az eleve is igényelhető hitelt is);

· valamint a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál és az ilyen, alapítványi hátterűvé alakított egyetemeknél december közepe, a tagállamok döntése óta megtiltották bármiféle támogatási szerződés (kötelezettségvállalás) megkötését.

Forrás: Népszava, Telex
Fotó: Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Végre, jól van írva a cikk ! Varga Judit szerint ! Ez az, amit a gondolkodó ember ,abszolút nem tekint ténynek , ellenben a hívőkkel ! Már a hányadik ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
De, hisz', eddig is csupa "megállapodásból" álltunk ki! Miközben a pénzünket a korruptbolsi brüsszeliták már rég szétlopták!
Clavigo
@lampa laz: Ez a némber " kakas",,nem tyúk..:) A többivel egyet értek...:)
Aki Én
@ómió: Idegbetegek is vagytok, hogy a maradékot nem tudjátok ellopni.
Illetve te nem, te egy fillért sem kapsz, mert ahhoz hülye vagy. Te csak drukkolsz a tolvajoknak, mert hülye vagy.
ómió
@Aki Én: Ellopásról hazudozol, bolsiék elmebetege!? Most!? Az akkor volt, bolsiék idiótája, amikor Böszme efftárs gazdádék államcsődbe "kormányozták" az országot, a közalkalmazottak egy havi fizuját, a nyuggerek 1-2 havi nyugdíját is ellopva! Te pedig ugyanazoknak a tolvajoknak a meleg szarig benyalva drukkolsz máig is és a tetvesbolsi tolvajmivoltukat - a magadéval együtt - próbálgatod másokra hazudni!
Aki Én
@ómió: Ezzel csak magadat járatod le.
De még hova, idióta csicska, még hova???
ómió
@Aki Én: A valóság nálatok, tetvesbolsiknál, "önlejáratósdi"!? Akkor, ezért hazudozik az aljabolsi fajtád minden hullámhosszon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.