A Lánchídról és a pápával való találkozásáról is mesélt a főpolgármester egy rádiós műsorban.

Karácsony a Lánchídról: „Azt akarom, hogy a lakosok érezzék, hogy ők a főnökeim”

Karácsony Gergely. Kép: MTI/Lakatos Péter

Karácsony Gergely főpolgármester volt kedden a Jazzy rádió Business Class című reggeli műsorának vendége – derül ki az Index.hu szemléjéből. A lap szerint az adásban többek között Budapest és a Lánchíd jövőjéről beszélgettek.

Azt akarom, hogy a lakosok érezzék, hogy ők a főnökeim. A budapestiek négy kérdésről szavazhatnak majd. Be kell vonni az embereket a döntéshozatali folyamatokba, információkkal kell őket ellátni, így lehet racionális döntéseket hozni

–idézik a főpolgármestert. Karácsony szerint szavazás lesz a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről. Elmondta azt is, hogy a felújítás ütemezetten halad, a kivitelező mindennel elkészül határidőre.

A pápával való találkozásáról is beszélt Karácsony. Így fogalmazott:

Azt mondta, a politikusok hajlamosak arra, hogy megosszák az embereket, miközben a szavazótáborukra koncentrálnak. Azt javasolta, hogy mi ne ezt az elvet kövessük, majd szerényen hozzátette, nem akar tanácsokat adni. Végtelenül kedves ember.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Jó ember vagy! Csak lennél egy kicsit...majd belejösz, jobb későn mint soha. Azért szólok, 2022. nincs elfelejtve!
jesz
(a pápa)..."szerényen hozzátette, nem akar tanácsokat adni. Végtelenül kedves ember."...

Egy valamire való Rejtő regényben e mondat után néhány pofon elcsattan...
NKF
Maradjál kamugeri a francba! Csak egy bájgúnár,vigyorog mindig mint akit b...ni visznek.
Egy süket f@sz!
ómió
A szenteltvíztartóba vizelős "sztorid", ugye, "lenyűgözte" a pápát!? Vagy azt "efftársiasan elfelejtetted"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.