Nem a turistabuszok, hanem az alapvető élelmiszerek, a rezsi és az üzemanyagok áfáját kell csökkenteni – írja közleményében a DK.

Orbán Viktor világrekordnak számító, 27 százalékos áfát fizettet meg a magyarokkal – Nem a turistabuszok, hanem az alapvető élelmiszerek áfáját kell csökkenteni

Miközben Orbán Viktor világrekordnak számító, 27 százalékos áfát fizettet meg a magyarokkal minden egyes vásárlás után, most 5 százalékra csökkentette a városnéző turistabuszok, zömében külföldi utasai által fizetett áfát. Ez nem lehet véletlen, hiszen korábban több ilyen cégnél is fideszes kötődésekről számolt be a sajtó.

A Demokratikus Koalíció szerint nem a turistabuszok, hanem az alapvető élelmiszerek, a rezsi és az üzemanyagok áfáját kell csökkenteni.

Az orbáni infláció miatt brutálisan dráguló élelmiszerek, a hétszeresére emelt rezsi és az üzemanyagok minden literjének világrekord áfájából hatalmas bevételekre tesz szert az Orbán-kormány, eközben viszont a milliárdos fideszes elithez kötődő cégeket kedvezményes áfával segíti.

- írták. 

Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy megállítsuk az orbáni inflációt és az ország újra az emberekről szóljon.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
A turistabiznisz a saját lábon álló gyermekek boltja.
Úgyhogy kell a segítség mert a desznyó meg qurmánya családbarát.
Megmondhatja minden akollakó .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
A turistabiznisz a saját lábon álló gyermekek boltja.
Úgyhogy kell a segítség mert a desznyó meg qurmánya családbarát.
Megmondhatja minden akollakó .
drrotf
Nem az emberek élelmezését segíti Orbán, hanem azt az ágazatot ahol a "jánya "is érdekelt!Annak a turisztikának kell jól és könnyeben menni ahol a gyerek is érdekelt, az emberek meg majd esznek valamii "ócsóbbat", mert ők mindent megesznek, és még örülnek is hogy én a Viktor, mindenben segítek neki!Na ettől a segítségtől mentsen meg az Isten!
Péter2
Azért nem engedik lejjebb az áfát , mert nagy valószínűséggel , olyan rossz az ország gazdasági helyzete , hogy egyszerűen , ha megtennék , összeomlana a költségvetés ! Csak is ez a magyarázat erre !
Néro2
@drrotf: Az isten nem ér rá meg mindegyki is régen látta a földön járni.
Úgyhogy csak saját magadra számíthatsz.
(Ja meg rám is )
kissé felnőttem
100 évig lesz orbán az áfa meg max emelkedhet meddig 97 % íg itt??? amig a nép megadja neki ha nem akkor csere
Aki Én
A házi biznisz fontosabb a magyar embereknél.
Félix
Azért nem kell szomorkodni hogy 27% áfával világrekorderek vagyunk. Van más is amire ,,büszkék,,lehetünk! Pl: Alkoholizmus, válások, kezeletlen pszihiátriai betegek, öngyilkosságok...alacsony munkabérek. Hiába! Magyarország előre megy nem hátra!
Edebácsi
Nehogy már azt gondoljuk, hogy Pártunk és Kormányunk tényleges adócsökkentést akar! Melyiken van a kisebb adóbevételcsökkenés? Az élelmiszeren, a tömegközlekedésen, a háztartási rezsin, vagy a túristabuszokon?! Na ugye!
Nem a lényeg a lényeg, hanem a látvány! Hogy megint lehet adócsökkentésről beszélni!
csipetke
Ebből az jön le,hogy orbán pont lesz@rja, hogy a magyar emberek ezt az óriási ÁFA-át fizetik, az a lényeg, hogy a nemzeti töklámpás vejkó,és lölő szállodáiban minél nagyobb legyen a forgalom. Ezek a genyó dolgok a Holdról is látszanak, de ez a banda csodálkozik azon,hogy az EU visszatarta a pénzeket. A nagy pénzeket befizető országok jogosan akarják tudni,hogy mire költődnek a pénzeik. Az ilyen,és hasonló biznyákokból abszolut lejön,hogy ennek a kormánynak / orbánnak minden IS fontosabb,mint a magyar emberek. Mi csak azért kellünk,(leginkább a birkák) hogy legyen aki megszavazza őket választásnál. A többi a külhoni halottak,és a fideszes matek dolga..
verőce21
Helyesen úgy tudja megvédeni a családokat dr. Miniszterelnök Úr, hogy ne csökkentse le az ÁFA mértékét semmilyen terméken...!
Mert az ÁFA-csökkentés, egyenlő lenne egy áremeléssel...! Egy hétig lenne olcsóbb az a termék, aztán a kereskedők visszaemelnék az árát a régire, a hasznot zsebretéve...!

Gyakorlatilag az áfacsökkentés azt jelentené, hogy az állam lemond a bevételéről, a kereskedők javára.
balos
@verőce21: A sötét erő lerí rólad!Mint volt sámán heted iziglen megátkozlak,hogy a családod soha ne legyen boldog az ellopott pénzünkből!
Eladott Ország
A 2020-ban bevezetett nettó árbevétel alapú kiskereskedelmi adó sávosan emelkedő adómértét növelik, a 100 milliárd forint fölötti sáv 2022. február 1-től 2,7 %-os mértéke 4,1 százalékra emelkedik. Aza az ÁFA 27+ 4,1 = 31,1%, amit a vásárlókra terhelnek a nagy árúházláncok. Más farkával veri a csalánt maffiaálam. A világbajnok ÁFA még tovább nőtt, az ársapkákkal pedig sikerült permanensen nővelni az árakat!
Havanagi
szankciós infláció,szankciós infláció,szankciós infláció..., háborús infláció, háborús infláció..., háborús infláció,Brüsszel,Brüsszel,Brüsszel...,stb

ORBÁNI INFLÁCÓ, ORBÁNI INFLÁCÓ, ORBÁNI INFLÁCÓ, ORBÁNI INFLÁCÓ...
Havanagi
@sgl: Karácsony nekem NULLA lett az előválasztás óta.Az ellenzéki pártoknak hangosabbaknak kellene lenni,naponta többször ,mindenhol elszajkózni az igazságot,de erre is képtelenek.
ómió
Azért, az "efftársi érdemeket" (államcsőd!) ki ne feledjük a bevezetése mögül!
verőce21
Nem kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját, azért, hogy a nyugdíjasok és szegények is fizessenek adót...!
Egy -egy tételcsoportot kell csökkenteni csak, gyerekcuccok, pl.
csak úgy....
a fideszmagyarok legföbb ismertetö jele, hogy kibaxottu buták és marha okosnak képzelik magukat! :) - és mindezt 0rbánér és az ö balfax intézkedéseiért, ök így dícsérik az urat.. :)
Edebácsi
@sgl: Nyilván! Ez "gazdaságpolitikánk" lényege, így lehet a mi jövedelmünket, vagyonunkat is haza vinni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.