Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

A nő egyedül nevelte két kiskorú lányát. A vádirat szerint 2016 és 2021 ősze között – súlyos alkoholproblémákkal is küzdve – teljesíthetetlen elvárásokat fogalmazott meg velük szemben.

Ha a lányok ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket, emiatt előfordult, hogy egyikük könyörgött a tanárának, hogy ne írja be a rosszabb jegyet.

A gyerekek nem vehettek részt osztálykiránduláson, és csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.

A nő a magas színvonalon sportoló lányoktól még kimagaslóbb teljesítményt várt el, ezért minden nap mérte a testsúlyukat, ennek megtartása érdekében nem adott nekik elegendő ételt.

A sokszor éhező gyerekek tízóraira is csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy abból ételt vehessenek.

A vádlott emellett folyamatosan szidta gyermekeit, becsmérelve iskolai és sportteljesítményüket, a lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot.

A nő így olyan lelki szenvedést okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik – akkor még kiskorú – lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@vacsi: Tele kisebbségi érzéssel,, hamis önképpel, sok esetben a házasságukban is elfogadják az alárendelt szerepet, a lelki terrort!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Sok ilyen szülő van - viszont ezek a gyerekek sokra viszik az életben - de nem boldogok!
Nessy
@vacsi: Tele kisebbségi érzéssel,, hamis önképpel, sok esetben a házasságukban is elfogadják az alárendelt szerepet, a lelki terrort!
Emmersson71
Mennyivel rosszabb soruk lett volna a lányoknak egy leszbikus párnál! Mert az anya nő, az apa férfi..a család az család!
Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.