A TASZ szerint a gyerekek nem azért takarták az arcukat, hogy felismerhetetlenek legyenek, hanem mert könnygázzal fújták őket a rendőrök.

Könnygáz a diáktüntetésen: 9 fiatal ellen indult eljárás, mert eltakarták az arcukat

Kép: Facebook / Hadházy Ákos

Kilenc olyan diák ellen indít eljárást a rendőrség, akik a múlt heti tüntetésen eltakarták az arcukat – írja a diákok jogi képviseletét vállaló TASZ közleménye nyomán a Telex.

A diákok a státusztörvény ellen tüntettek, majd Orbán Viktor hivatala elé vonultak, ahol megbontották a Karmelita körül építkezésre hivatkozva felállított kordont. A rendőrök dulakodni kezdtek a tüntetőkkel, majd könnygázt is bevetettek ellenük.

A TASZ szerint indokolatlan, hogy eljárást indítottak a 9 fiatallal szemben. A jogvédők szerint

a diákok nem azért viseltek maszkot, hogy beazonosíthatatlanok legyenek, hanem azért, hogy a könnygáz ellen védekezzenek.

Volt köztük olyan is, aki posztkovidos tünetek miatt hord egészségügyi maszkot.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
A rendőrség már teljesen megzakkant hazánk hős nagyjainak a védelmébe!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
A rendőrség már teljesen megzakkant hazánk hős nagyjainak a védelmébe!
balos
@Shikari: nedveske!Innen a pusztából kiálltom,hogy bazd meg a lányodat,aki nem takarta el az arcát a putyin előtt térdelve!
csak úgy....
@Shikari: töled mint elmebetegtöl ki várt többet,mint egy hangos fingot!?
biztos vagyok benne,hogy már a mostani kormány is azon fáradozik,hogy bekerülhess a méltó,gyagyásoknak fönttartott,rácsokkal biztosított helyedre!
Clavigo
@Shikari: Miért vagx te ilyen nyáladzo,szomorú marha,,Shikarescu ?
simmering73
@Shikari: Hungarofób horda. Orvos mikor látott, te elmebeteg.
Clavigo
@Maccska: A probléma az ,hogy kretén vagy ,gyapjaska "..
verőce21
Aki nem vállalja az arcát a tüntetéseken, az terrorista...! :)
NKF
Ki vitte őket oda?Szarházy Ákos? Vagy fizetnek nekik mint a Mónika showban a tapsolóknak?
Pálinkás Pál
világos...a covidtól való félelemre kell hivatkozni...elvégre még két hete is arcot eltakarva üldögélhettél az orvosnál, egy éve meg még az utcán is köteleztek rá..! mocskos patkányhorda ez, nem rendőrség...
ómió
Hát, efftársak, tán, "törvénytelenkedni" nem kéne!
jancsipapa
@verőce21: És ac TASSZ felcseréli a sorrendet . Előbb tarták el,utána fújták le . Mert lefújás után már minek...
Aki Én
@Maccska: @ómió: @KisTehen: @Shikari: @verőce21: Milyen kifinomult véleményetek van az eltakart arcról, meg a kordonbontásról.
Különösen, ha gyerekek tiltakoznak a jövőjük, életük miatt.

Ugyanakkor ez rendben volt:
nol.hu/data/cikk/98/41/21/cikk_984121/543541.jpg

nol.hu/data/cikk/98/41/21/cikk_984121/543541.jpg

,,2006 őszén több rendőr sérült meg, mint randalírozó, mégis több rendőr került börtönbe, mint randalírozó"
Aki Én
...gondolom ez azért volt durva, mert nem égett a fél város, nem tört be több tucat kirakat, nem égtek le autók, nem rettegett sok százezer ember, nem hatoltak be az MTV székházba, nem dúlták fel totálisan és nem rabolták ki...
Gondolom akkor ezek fiatalok is hősök lennének most.

Jesszusom, de kibaszott buta a fideszes.
Jó, hát nyilván ezért fideszes...
Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.