A minszterelnök nem tudott Hitler bűneinek relativizálása nélkül megnyitni egy táncközpontot.

Orbán szerint Hitler is az európai egységről álmodozott

Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Bizánc, Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott. És ez ma is így megy: egyszerre van jelen az önálló nemzeti lét és a birodalmi gondolat. A nemzeti kultúra és az európai értékek. Szuverenitás és – ahogy ők mondják Brüsszelben – az Ever Closer Union.

– ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta pénteken Veszprémben, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ megnyitóján. A beszédről ugyan az MTI is beszámol, de azt, hogy a kormányfő szerint hogyan álmodozott Hitler az európai egységről, már csak a 444.hu idézi.

A miniszterelnök a Facebook-oldalára videót is feltöltött a beszédről, ezen 8:12-nél hallható a Hitler bűneit relativizáló kijelentés:

Nemrég az új magyar vezérkari főnök, Böröndi Gábor beszélt úgy Hitlerről, mintha nem ő lenne a felelős a II. világháborúért: szerinte 1939-ben a német–lengyel háború lokális háborúnak indult, csak nem „fogták meg” időben békefolyamattal. Böröndit – ahogy arról az Index beszámolt – a történelemhamisításért Sebastian Keciek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete tette helyre.

Forrás: 444.hu, MTI, Index.hu

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Olyannyira ez vezette, hogy gyorsan, szisztematikusan el is kezdte kiirtani az európai embereket.
idióta elmebeteg...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@m73: Remélem, értem. Jó lenne most is együtt építeni, hatalmas erő a közös munkálkodásé. Én szeretek egyedül dolgozni, tevékenykedni, de, ha van egy jó csapat, oda szívesen tartozom. Volt részem ebben is, abban is. :)
kereső
@Nyírfa: "halálosztó"- a gonosz!!! az emberben. Magyarország és immár Európa számára orbán a gonosz.
ómió
@m73: Honnét tudom!? Hát, ahhoz elég elolvasni egy röffenetedet, dől rőla a Böszmeszar bűze! De, látom, te is felismerőképtelenséggel küzdesz, akárcsak @AkikretÉn: efftársad! Te se vagy képes a magadéit, a sok bolsi tetüt felismerni, talán még akkor se, amikor a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétokat együtt harsogod velük! Ez valami agyi visszamaradottság nálatok, vagy szégyelled a magadéit, hogy a "Zorbánra" kell hazudnod őket!? A te "jobbosságod" is olyan lehet, mint Maki efftársatoké - a Böszmeánuszból kandikál kifelé!
ómió
@m73: Én azt tudom rólad, bolsiék elmebetege, amit a röffeneteid elárulnak rólad! Fentebb vázoltam, baromarc! Ennyit se értesz!?
ómió
@m73: Egy-egy felüdítő szopásod után, azért, igazán megsürgethetnéd magadnak a donor kutyaagyat is, hogy legalább a magadéit, az ugató bolsi fajkreténeket felismerd végre és ne kelljen őket állandóan másra hazudnod!
ómió
@m73: Bolsiék szerencsétlen aberrója, itt te tartasz, ha még a magadéi felismerésére is képtelen vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.