A Direkt36 cikke hosszan foglalkozik a háború óta elmérgesedő lengyel-magyar kapcsolatokkal, a portál újságírói egy varsói szerkesztőséggel, a VSquare-rel közösen több mint harminc háttérbeszélgetést folytattak – számolt be róla az RTL.

„Kitapossuk a beleteket” – Hatalmas pofon Orbánnak, befellegzett a lengyel-magyar barátságnak: ürüléket küldtek nekik, oroszbérenceknek nevetek őket

A beszélgetőpartnerek mind bennfentes információval rendelkeztek a lengyel-magyar diplomáciai kapcsolatokat illetően, a Telex rövid összefoglalójából többek között kiderül, hogy 

a varsói magyar nagykövetségre egy doboz ürüléket küldtek ismeretlenek, a lengyel kommentelők megfenyegették a nagykövetségen dolgozókat, hogy kitapossák az oroszbérenc magyarok belét.

A lap cikke említést tesz egy bohózatba illő konfliktuspontról, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter emberei egyszerűen nem ismerték fel az egyik legnagyobb lengyel médiamágnást, a jól megtermett Tomasz Sakiewiczt, akit úgy jellemeztek, mint „a PiS és Kaczysnki Simicska Lajosát”. Sakiewicz egy rendezvényen megpróbálta köszönteni Szijjártót, de a magyar stáb nem engedte oda a külügyminiszterhez, kis híján fel is lökték őt.

Azt a dagadt idiótát tartsátok távol a minisztertől.

– jellemezte állítólag a legjelentősebb lengyel médiatulajdonost Szijjártó Péter stábja.

Azonban a legnagyobb bajuk a magyar külügyminiszterrel az, hogy

Szijjártó nagyon szívélyes kapcsolatot ápol magasrangú orosz tisztviselőkkel.

Az is zavarja a lengyel vezetést, hogy a magyar külügy látványosan úgy időzíti az orosz találkozókat, hogy azok valamilyen uniós vagy NATO-csúcs után essenek.

Forrás: RTL

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ide vezetett a hazaáruló , szélhámos , bűnöző (többgenerációs) román cigány és politikai prostituált bandájának kormányzása! Szégyen lett magyarnak lenni a világban a dagadt idióta kolostordisznó/geci miatt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Nafene! Ott is "felerősödött az efftársi vonal"!? De még a "műveltsége" is!?
Eladott Ország
Ide vezetett a hazaáruló , szélhámos , bűnöző (többgenerációs) román cigány és politikai prostituált bandájának kormányzása! Szégyen lett magyarnak lenni a világban a dagadt idióta kolostordisznó/geci miatt!
Eladott Ország
@Pegero: ma, 09:27 ☻ A román bűnöző és szélhámos cigányodnak és fidesz nevű szektájának nincs visszaút Európába! Egy út van nekik a börtön, vagyonelkobzás mellett, te szarf@szú fidesz birka!
Eladott Ország
"Hogyan lehetséges, hogy egy NATO ország szervezkedik Ukrajna ellen? Orbán ún. „béketerve” Ukrajna nyugati támogatásának megszüntetésére, az azonnal tűzszünet követelése Ukrajna fegyverletételére irányul. Orbán az egész világban szervezkedik, hogy elfogadják ezt a javaslatot, amely Ukrajna azonnali vereségével, később megszünésével lenne egyenlő. Orbán az EU-ban és a NATO-ban is szervezkedik Ukrajna ellen, megpróbálva az oroszok elleni szankciók vétójával megakadályozni, hogy az orosz hadsereg bevételei csökkenjenek. Orbán szervezkedik a NATO-ban azért is, hogy a NATO ne tudjon közvetlenül tárgyalni Ukrajnával."
nepszava.us/hogyan-lehetseges-hogy-egy-nato-orszag-szervezkedik-ukrajna-ellen/
csak úgy....
@Maccska: hát persze,hogy tudnál, hiszen szarni még te is tudsz, neked nem a seggeddel van a probléma, inkább az idióta fejeddel! :)
csak úgy....
0rbánnal már senki sem akar szóbaállni, ezt csak a kuka hívek nem veszik észre! 0rbán eljátszotta a világ elött magyarok becsületét!
Havanagi
@csak úgy...: mégis a sok degenerált a fideszre szavaz,amint a két mai választási eredmény is mutatja.Eszem áll meg,micsoda toprongy emberek!!
Béla333
Elég sokáig hittek a megtévesztett lengyelek ennek a mocskos, hazaáruló, hazug, tolvaj maffiakormánynak!
bence
Rossz helyre küldték ! Közvetlen orbán pofájába kellett volna , aki mindig a magyarokra hivatkozva egy személyben dönti el a magyarok sorsát !
Namely
Azt, hogy a cím ordító hibát tartalmaz, megszokhatta minden írástudó ("... oroszbérenceknek nevetek őket").

A cikknek aligha nevezhető förmedvény pedig mit is tesz?
1. Olyan címet ad, amiben azt sugallja, hogy amit ott megfogalmaznak, egy általános vélemény Lengyelországban.
2. Kiválasztja a legszélsőségesebb idióta megnyilvánulását (ürülék küldése) és ezt próbálja úgy beállítani, mintha már legalábbis nem mehetnének az utcára ott magyarok.

Amúgy meg ez a lengyel-magyar barátság soha nem létezett, csak egy romantikus marhaság, semmi valóságalapja nincsen.
Volt pár közös királyunk, elárultak minket ahol tudtak, miközben mi segítettük őket, ahol csak tudtuk.
Mi voltunk a hülyék, nem kellett volna.
A diplomáciában nincs barátság, csak érdek és azok érvényesítése (persze Gordon Gekko szavait ("if you need a friend, get a dog") alaposan átgondoljuk, emberek között sincs barátság).

Éppen ezért is kellene felismernie a vezetésnek, hogy végre a saját érdekeinket kellene néznünk, és felhagyni azokkal a romantikus ostobaságokkal, mint "történelmi barátság", "természetes szövetséges", stb.
Egyvalami számít: a pénz, a befektetések, a minél több.
Akik azt hiszik, hogy ez a háború, vagy bármelyik elvekről szól, szólt, az naivabb, mint a legkisebb, 3 éves gyerekem. És akkor fog véget érni, amikor az jön ki a számításokból, hogy a béke jövedelmezőbb, mint a folytatás.

Befejezésül egy újabb Gekko idézet:
"We make the rules, pal. The news, war, peace, famine, upheaval, the price per paper clip. We pick that rabbit out of the hat while everybody sits out there wondering how the hell we did it. Now you're not naive enough to think we're living in a democracy, are you buddy? It's the free market. And you're a part of it. You've got that killer instinct."
Eladott Ország
@Pegero: ma, 09:47 ☺ P. Mobil - Lámpagyár...
"Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a lámpagyárban
Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a lámpagyárban
Az erőművek feladták, Aladdint a szellem mellé zárták
Rettenetes sötét, sötét van"

youtu.be/EjTyKtOpHYs
Nessy
Nem mindenki vevő a "ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit teszek", Orbán féle pávatáncra.
Ezt itthon remekül eltudja adni a részben anyagilag érdekelt rétegnek, részben a csak királyi médiát néző, olvasó bigott híveknek!
Néro2
Mi van mostanra feküdte meg a gyomrotokat az ingyenzaba a röfögéseken támogatva a várbeli desznyót !
Aki valaha is találkozott ezzel a már rég nem emberforma lénnyel az tudja tudta és tudni fogja , hogy egy légtérbe se kerüljön vele mert mérgező. Aljas pitiáner bosszúálló és köz kassza fosztogató.
Jóreggelt Lengyelek !
balos
@Nessy: Hát inkább bigámisták!Mindenkivel,akitől lehet úgy üzletet kötni,amiből az áfát letudják nyúlni!Ja ez az áfa nemzethy kulcs 40%,mint a horkolásgátlókon volt!
simmering73
Lehet leszopni a főnököt meg a külügyért. Lesz munkátok illibernyákok.
Nessy
@Néro2: Elolvastam, az eredeti cikket (nem volt rövid), bizony elég hosszú út vezetett idáig, hogy egyre többen fordulnak el Orbánéktól a régióban is. Pedig ő a régió vezető pozíciójáról ábrándozott. Novák Katalin missziója sem volt túl sikeres Varsóban. A lengyel partnerek jobban felkészültek voltak a magyar bel és külpolitikából, mint az elnök asszonyunk, és a stábja.
Néro2
@Nessy: Lényeg , hogy a zsákfalu lakó ne legyen felkészült. Aztán már mindegy , hogy a fityma krotáliás csatakanca veresné meg stábja felkészült e.
Legfeljebb magukat égetik de hogy a jó van ez igy barma meg az És és ? miatt mindenkinek égnie kell a képéről a bőrnek ezek miatt na az nem jól van így.
Egyébként meg egyetértünk meg egyet értünk meg még másik százat is.
Nyírfa
@vacsi: 11.39

Ennyit az éleslátásodról, vacsi. :)
csak úgy....
@KisTehen: lassan benneteket is utál mindenki...,ez is érthetö?
- tudod, az 0rbán miatt! :)
Aki Én
@Namely: Pont, mint orbán hazug, uszító, féligazságokra, de leginkább színtiszta hazugságokra épülő propagandája. Ott is megfigyelhető, hogy országos véleménynek állítják be ostoba ,,szakértőjük" előre megírt véleményét. Pedig még csak nem is a többséget képviselik.
Érdekes, hogy csak a lengyel zavarja vaksi szemedet.
Ahogy megszokhattuk.
Egyébként nem tudod, honnan tudnád, de tényleg általánosan változott a lengyelek véleménye a magyarokról. Ezt biztosan tudom. Egyébként nem annyira kedvelik az oroszokat, mint a fidesz-szekta.
Szinte látom, hogy az ilyenek után elégedetten dőlsz hátra.
Félix
Lengyel Magyar jó barátok! Bem apó forog a sírjában!
justhpeter
Lassan magára marad a Nemzet Géniusza, aki a fénykorában még at képzelte, hogy Ceausescu örökébe léphet Európa keleti felén, ám primitív pöcs mivolta miatt maximum csak a sorsában osztozhat.
namihami
Siker siker hátán! Most például egy egész doboznyi!
Félix
@Maccska: Te szarkupac! Lengyelország a barátunk volt amíg az a tolvaj gazdád meg a hozzád hasonló ruszki bérenc agyhalottak nem rondítottatok bele a barátságunkba! De ha majd eltűntök a picsába helyre áll újra a békesség velük!
csak úgy....
@Maccska: 0rbán és a magyar érdek, ne röhögtess, és te ezt elhiszed? :)
Nyírfa
@namihami: 14.35

Ez a doboz a húszas évek országimázsa.
jáger laszló
Megjött orbánnak a baráti lengyel csomag!!
Fogyassza egészséggel az ajándékot!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
Az elmebajos banda nyammog egyfolytában holott pont ők azok akik még a lengyel vajdasági cigány-zsidóknál is alábbvaló népség! Ez olyan eset, hogy minden virágos kertben figyelni kell az elhervadó, rohadó egyedeket, hogy nehogy fertőzze a többieket, ezeket a selejteket el kell távolítani, miként benneteket is!
Az usa-nató, Eu vezetés, az usa nagyköveti elvárást ismeritek! értitek nyasdgem!
Németh István
Hát az biztos, hogy egy moslék cigány, amolyan késelős tetű banda a lengyel népség, nem véletlen utálják őket mindenhol! ennyi, nem kell róluk még beszélni sem! Tolvaj népség!
Aki Én
@Németh kormos István: Azért az már elég vicces, mikor te cigányozol nyomorult elmebeteg
izéke
Várják sok szeretettel a következő bekemenetre,március 15re,stb állami ünnepre is biodíszletnek a baráti lengyel népet orbánék,fűtetlen selejtezett vagonokkal szállítás megoldott :))))))
Juhász István
1981- ben a Jaruzelskiérában elkezdődött, és majd egy évtizedig divott Magyarország egész területén az úgyn. " MADAMKA PIAC ". Nem volt olyan kicsinyke falu, ahol a lengyel TESTVÉREINK ne állitották volna fel a PIACAIKAT. Lehetett náluk kapni szinte mindent. Tényleg nagy volt a barátság, és ez IGAZI barátság volt. Sikerült ezt is szétverni. A jelek szerint a honi " békemeneteken " már nem lesznek itt...
jáger laszló
Nem eszik olyan forrón a kását
Szerencsére a taposás elmaradt!!
csak ennyi
baráitlag
J.L.
Havanagi
Csak nyugodtan tapossátok,nem fogunk tiltakozni.
evacica
Ennek a nagy utcai harcosnak sikerül mindenkivel összeveszni itt Európában na meg Amerikával is! Kétségkívül nagy teljesítmény a baj csak az hogy ez kihat az ország népére is! Lassan szégyenlünk kell magunkat külföldön, hogy magyarok vagyunk! Kösz Orbán és szavazói!
NKF
A telex.hu egy szaregylet! A komcsi genyók meg kapják be!
Nanya
@KisTehen: @Németh István: @durbincs: @Pegero: @ómió: Helló szittya fiúk ! Van egy jó magyar közmondás: ha valaki nem normális,azok ti vagytok !
nye dudu...irány anytátok baszni !

majd egymáséit !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.