A Katarban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök volt az egyik felszólaló vendége a Qatar Economic Forum nevű rendezvénynek. Orbán Viktor itt beszélt arról, hogy az amerikai demokraták beleszólnak az emberek életébe, és ezt mi nem szeretjük.

Az amerikai demokraták beleszólnak az emberek életébe, de mi nem szeretjük ezt

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Dohában, a katari nemzetközi gazdasági fórumon.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette: az Egyesült Államokban a demokratákat sokkal inkább ideológiai alapon vezetik, mint a republikánusokat. A demokraták rendszeresen igyekeznek meggyőzni az embereket saját elveikről, sőt néha rákényszeríteni akaratukat másokra.

Ezt én nem szeretem, nekünk megvan a saját kultúránk, a saját életformánk, ne tessék beleavatkozni, kérem!

- fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette:

Ne neveljenek minket, ne mondják meg, mi a jó és mi a rossz!

Sem az amerikaiaknak, sem más nemzethez tartozóknak nem dolga az, hogy megmondják, hogyan éljenek a magyarok.

Donald Trump volt republikánus elnök jól érti ezt

- tette hozzá a magyar kormányfő.

Donald Trump kapcsán Orbán azt is elmondta, hogy reméli, hogy hamarosan visszatér a hatalomba. Felmerült, hogy Kínáról nem feltétlen értenének egyet Trumppal, mivel Kína szerepét elég egyértelműen látja a volt amerikai elnök. Orbán úgy számol, nem lenne konfliktus köztük a kérdésben, de nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Egyesült Államok és Európa érdeke különbözik, ha Kínáról van szó. "Ez egy komplikált kérdés, de az EU-nak a saját érdekeit kell képviselnie". A magyar miniszterelnök szerint idő kérdése, és az európai vezetők álláspontja is változhat Kínáról.

Orbán úgy tartja, hogy Donald Trumppal a veterán vezetők klubját erősítik, és a veteránok összetartanak.

Ezt arra mondta, hogy a floridai szenátor De Santisszal szintén jó viszonyt ápol, jó vezetőnek tartja, viszont Trumppal mégis csak veteránok.

Felmerült, hogy Joe Biden jelenlegi elnök is veterán vezető, de erről Orbán azt mondta, hogy nem akarja kritizálni az amerikai elnököt, mert az sosem jó biznisz. Úgy látja, a demokraták inkább ideológiai alapon vezetnek, és meg akarják mondani másoknak, hogyan éljék az életüket, ez neki nem tetszik, nekünk megvan a saját kultúránk.

Orbánnál elszakadt a cérna és nagyon belekötött az amerikaiakba: "Nekünk megvan a saját életformánk, ne tessék beleavatkozni, kérem! Ne neveljenek minket!""

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnököt (k) fogadja Mohamed bin Hamad bin Kászim asz-Száni sejk, katari kereskedelmi és ipari miniszter (j) a dohai repülőtéren 2023. május 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor: tűzszünetre van szükség, mert az ukrajnai háborúban minden nap sok ember hal meg

A háború eszkalációja helyett tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, mert az ukrajnai háborúban minden nap sok ember hal meg – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a katari gazdasági fórumon kedden.

A magyar kormányfő John Micklethwaittel, a Bloomberg főszerkesztőjével folytatott beszélgetésében rámutatott: Magyarország azért tekint a fősodratú európai nézőponttól eltérő szemszögből az ukrajnai konfliktusra, mert szomszédos a háborúban álló országgal, amelynek területén jelentős magyar kisebbség él, amelynek tagjai közül többen életüket vesztették az összecsapásokban.

A miniszterelnök a diplomácia kudarcának nevezte a háborút, amelynek sohasem szabadott volna megtörténnie.

Orbán Viktor szerint a konfliktusban nem az a fő kérdés, hogy ki támadott meg kit, hanem, hogy mi fog történni a következő reggel: újabb emberek fognak meghalni.

A miniszterelnök szerint ezért először tűzszünetre van szükség, utána pedig el lehet kezdeni az új európai biztonsági rendszer megtárgyalását.

Orbán Viktor: ha Ukrajnának szüksége van pénzügyi támogatásra, akkor ne tegye feketelistára a vállalatainkat

Elvi kérdés, hogy ha egy ország, mint Ukrajna, pénzügyi támogatást vár tőlünk, akkor tanúsítson tiszteletet, és ne tegye feketelistára a vállalatainkat

- mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a katari gazdasági fórumon kedden.

"Ha szükségetek van a pénzünkre, tanúsítsatok tiszteletet, és ne szankcionáljátok a vállalatainkat!" – hangsúlyozta a magyar kormányfő arra a felvetésre válaszolva, hogy Ukrajnában egy magyar bank működését korlátozzák.

Forrás: MTI, 444

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Ne neveljenek minket"

Tény, hogy egy nevelhetetlen, tarháló bunkó paraszt vagy, kilóg a kapanyél a szádból!.-..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"Ne neveljenek minket"

Tény, hogy egy nevelhetetlen, tarháló bunkó paraszt vagy, kilóg a kapanyél a szádból!.-..
csak úgy....
süket dumáért nem köll szomszédolnia 0rbánnak,gondolom az arabok jókat röhögtek és fölveszik tiszteletbeli udvari bolondnak!
Pálinkás Pál
a puhos a legjobb példa rá,hogy még a tanult cigány is egy genetikai hulladék...
Clavigo
Fordulj fel te muszkaszopó Görény!!
telegdilaci
@Qqberci:mi sem szeretjük ha irányítanak bennünket,a kormány mondja meg hogy gondolkodjunk,nincs szükségünk irányításra elég volt az egy párt rendszerből örökre,nem akarunk ismét úgy élni hogy megmondják mi a jó nekünk! Orbán is vizet prédikál és bort iszik folyamatosan!
Néro2
Nálam is elszakadt a cérna és nagyon belekötök Magyarországába: "Nekem megvan a saját életformám, ne tessék beleavatkozni, kérem! Ne neveljenek engem".
Sem a papjaidra sem a selejtes Nemzethy öntudatodra és takarodjatok ki a hálószobámból. Mondjuk még sorolhatnám.
Lenne mit.
Úgyhogy pofád nyugodtan fog be te várbeli desznyó beavatkozás ügyben-
Ez a szerencsétlen emberutánzat azt hiszi a világ a seggéből bújt elő és a nap is ott kell fel.
Macskaszem
Nekünk a lopás, hazudozás, szarkeverés az életformánk, ne szóljon bele senki. Csak küldjék a pénzt oszt kuss legyen.
dr. prédikátor
csapataink harcba állnak Amerókával, mondta a cigány lókupec!!!
Néro2
@dr. prédikátor: Pontosabban , lókupac.
justhpeter
@Pálinkás Pál: No akkor pontosítsunk. Ez a tanult cigány a genetikai hulladék. Csak azért mert sok hátrányos helyzetű cigány diplomázik és dolgozik tisztességesen. Nem kellene egy politikai prostituált ganéval összehozni őket.
namihami
Szegény, valami elszakadt benne!?!? Szerencsére, nem az étvágya vagy a ""büszkesége""! Inkább a fejében történhetett valami! Mázli, hogy nem az a madzag, ami a füleit tartja!
Gaz
a libsi gecik mehetnek a kurva anyjukba!
Nessy
Tessék mindenkinek megtanulni, hogy más országok belügyeibe, és egyéb dolgaiba csak Orbánnak és külügyérünknek van joga beleszólni, felszólítani ! Pártunkat és kormányunkat csak hódolat, és megkövetelt tisztelet illeti,s nem bírálat !
gina
Te rohadék zsiros proli, a nép idegei már régen elszakadtak miattad te tolvaj szemét bohóc, még mersz mindenhol mindenkibe belekötni, te tahó ???
gina
@durbincs: Te retkes kis román buzi jobb ha kussolsz és visszatérsz a faludba a kocsmába ahova való vagy, tanultál egy pár mondatot IQ de azt sem tudod mi az hahahahah nsaked nincs sz@revö kis proli
gina
A te kultúrádrol papolsz te zsiros cigány ?, azt tudjuk 12 éve és az borzasztó igy nem akar élni senki,, te vérszivó szemét
gina
Látszik hogy ez a repedtsarkú paraszt mindenkvel kötekszik, egy beteg állat a világ szégyene
Havanagi
@Qqberci: Retkes geci ő viszont megmondja,hogy hogy éljen a magyar ember.Elveszi az utolsó fillért a nép elől,drágítja az árakat a tetves sapkákkal,csakhogy dőljön a pénz a kasszába,amit aztán a haveroknak, családtagoknak kioszt.Eszement félkegyelmű már ez és egy ilyen vezeti az országot!
Peller Anikó
Nekünk megvan a saját cigány életformánk, ne tessék beleavatkozni, hagyjanak bennünket békében lopni.
simmering73
Valahol igen szomorú, hogy egy keresztény miniszterelnök, jelen esetben az Európai Unió legkorruptabb, egyben legdurvább inflációjával sújtott, cserébe egyik legszegényebb országának keresztény, családbarát miniszterelnöke a vasárnapot nem a saját lábán stabilan álló nagycsaládja körében tölti, hanem repülőre ül, hogy közel 3800 kilométert légvonalban lebirkózva, egy, az emberi jogokat lábbal tipró, a vendégmunkásokat kizsákmányoló, ellenben a világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkező diktatúrában muszlim monarchiában szóra emelkedjen...

...ez a kétes kiruccanás vajon miért vág az életébe ennek a nyomorult országnak, miért pont most, amikor maga alá fosott Európa gazdasági gőzmozdonya, egyáltalán mi dolga van a saját népe elől folyamatosan menekülő korrupt autokratának Katarban, és mi a fenéért nem Berlinbe, Stockholmba, Strasbourgba vagy Brüsszelbe repül? Ha már Navracsicsnak sehogy nem sikerül hazahozni azokat az uniós forrásokat, amelyekhez a korrupciós aggályokkal kapcsolatos kormányzati beleszarás okán mai napig nem fér hozzá az ország."
kolozsvaros.com/2023/05/22/csak-akkor-lenne-szanalmasabb-ha-kiderulne-hogy-meg-fizetett-is-azert-hogy-meghivjak/
Toller Béla
Ba..d meg, mi is ezt üzenjük neked, meg a köznevelési rendőminiszterednek !
FLETÓ
@durbincs: Hiába mondod neki! Nem értik, mert mind marha mint a példaképük: @Eladott Ország: !

kepfeltoltes.zapto.org/public/2023052321330864.jpg
jáger laszló
Orbán
Én nem szeretem,ha nekem osztják az észt !!
Azt osztani én szeretem!!
Habár abból nekem sem sok van ami azt illeti!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
izéke
Na nost aztán az USA fülét farkát behúzva fog meglapulni, vagy mégsem? Elég volt csak a kémbankot szankciós listára venniük és pár órán belül orbánék nyüszítve kiléptek belőle... de gondolom ezek után elvárja,hogy díszvendégként meghívják Bidenék az országukba...
Pálinkás Pál
@justhpeter: most nincs igazad,...a cigó populáción belüli diplomások számát elnézve, azt hiszzem nyugodtan általánosíthatok...
ómió
A jenki efftársak is csak efftársak! Azoknak "mondhatja"!
jáger laszló
OV-nél elszakadt a cérna amikor a az USA mostani politikájáról nyilatkozott
A kialakult lyukat most stoppolják!!
Ettől természetesen nem lesz Biden párti!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
FLETÓ
@durbincs: Szerinted @Eladott Ország: normális?
Istenakinincsen
@FLETÓ: ma, 20:38 Szerintem menjél le a bánya mélyére csillét töcskölni...ott a helyed köcsög!
Istenakinincsen
@durbincs: ma, 14:18 Téged meg ki kérdezett bányarém? Te vagy a fletó is te ökör?!?...bukta van gyíkok:))))
bence
Téged nevelni a legnagyobb lehetetlenség ! Még apádnak sem sikerült pedig az nemcsak a kezét hanem a lábát is bevetette rajtad ! Kár , hogy nem nagyobb erővel ! Nálad még az sem használna ha olyan nevelést kapnál mint a hír járta , hogy az asszonyodon alkalmaztál .
Istenakinincsen
@FLETÓ: ma, 05:34 El kell hogy szomorítsalak: Ez nem fog menni:)))
vacsi
"nekünk megvan a saját kultúránk, a saját életformánk, ne tessék beleavatkozni, kérem!"
Ebből hollátszik, hogy "elszakadt a cérna" nála?! Nagyon is udvariasan kért - az más kérdés, hogy az amcsik ezt nem fogják fel - meg a holdudvaruk sem!
kereső
Orbán és a fideSS állampárt "saját életformája" a diktatúra, a fasiszta ideológia. A jog saját hatalmi céljaik, és vagyoni gyarapodásuk érdekében történő felhasználása. Nem is értem, hogy ez az "életforma" miért nem tetszik a földkeregség egyik legrégebbi demokráciájának, és annak a demokratikus klubbnak, amelynek tagjai vagyunk- még!

Üzenj hadat az USA-nak, olyan szittya módra! Minek üzengetsz? Durr bele...had szóljon!
Istenakinincsen
Az 0rbán-fideSS klán és holdudvarának életformája nem felel meg mindenkinek még a saját országunkban sem!
Magyarország és az itt élő emberek NEM egyenlők sem 0rbánnal, sem a fideSS-el, sem a pereputty holdudvarral!
@vacsi: Érted?
Istenakinincsen
@durbincs: Kotródj vissza a bányád mélyére IQ bajnok fartúró barnanyelvű csilletöcskölő:)))
FLETÓ
@Istenakinincsen: Halálosan komoly!!!
vacsi
@Istenakinincsen: Igen, értem. Bármikor jogod van elmenni innen! De úgy látom, a lakosság többségének ez megfelel.
Istenakinincsen
@vacsi: tegnap, 08:21 Ezt nem gondolhatod komolyan! Elmenni??? Szerintem nem azért nem megy el a lakosság többsége, mert annyira "megfelel" nekik a kizsákmányoló tolvaj-maffia rendszer nem gondolod? Vannak sokkal fontosabb szempontok is...egy bizonyos pontig. Ez után a pont után pedig már késő. (Öregen és kopaszon, a hangerőt már nem bírom:)
Remélem érthető volt a rockos hasonlat:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.