Völner elmondása szerint egész életében tisztességesen dolgozott, jövedelmét pedig mindig tisztességes munkával kereste meg, minden kötelességét teljesítette.

Bayer Zsolt SMS-ei is előkerültek a Völner perben, ezzel igazolná saját magát a korrupciós botrányban

Ahogy arról már beszámoltunk, kedden folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Schadl–Völner-korrupciós ügy tárgyalása, amiben Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt hallgatták ma meg. Völner vallomásában továbbra is tagadta, hogy bármit is elkövetett volna.

Völner a bíróságon vallomásában azt mondta:

soha nem állt korrupciós kapcsolatban Schadl Györggyel, tőle nem kért és nem is kapott sem pénzt, sem semmit, soha nem állapodott meg vele semmilyen jogellenes tevékenységről.

Saját befolyásolhatatlanságát Völner kinyomtatott, 2019 és 2021 között elküldött sms-ekkel is próbálta igazolni. Az sms-ek között volt olyan, amit Varga Judit küldött neki, de volt olyan is, amit Bayer Zsolt kormánypárti publicistától kapott.

Pontosan nem derült ki, hogy melyiket milyen ügyben, csak vázlatosan ismertették ezeket, de eszerint Bayer 2019. július 22-én egy kórházi ügyben kérte a segítségét. Völner hosszan ecsetelte a bíróság előtt saját segítőkészségét:

szerinte azért fordultak hozzá sokan, mert feladatkörén túlnyúlva is igyekezett segítséget nyújtani nekik. Völner viszont itt gyorsan hozzá is tette vallomásához, hogy hatáskörét, jogköreit soha nem lépte át.

Vallomásában Völner sérelmezte a vagyonelkobzást.

Szerinte minden pénzmozgásuk legális volt, azzal pedig, hogy mindenüket lefoglalták, előre ítéletet hajtanak végre rajtuk. A vagyonelkobzással szerinte családja negyvenéves munkáját teszik tönkre, hiszen nem csak az ő pénzét foglalták le, hanem felesége és gyermekei vagyonát is.

Sérelmezte azt is, hogy a nyomozati anyag nagyon korán kiszivárgott a sajtóhoz. Szerinte az anyag egy részének semmi köze nincs konkrétan az ügyhöz, viszont a bulvársajtó azóta is lovagol rajta, holott családtagjai nem közszereplők.

Forrás: HVG

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Nem, nem lépett át, mert nem is léphetett át határokar. Csak rákényszerítgetett bizonyos embereket bizonyos magatartásra, cselekedetre. Finom kis különbségtétel ! Ha ez nem jön be, akkor marad a parancsra tettem !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Nem, nem lépett át, mert nem is léphetett át határokar. Csak rákényszerítgetett bizonyos embereket bizonyos magatartásra, cselekedetre. Finom kis különbségtétel ! Ha ez nem jön be, akkor marad a parancsra tettem !
Istenakinincsen
Messziről sántít ez az "ügy" is! Fejétől bűzlik a hal...Menti az irháját aki tudja hogy mi a valóság.
Néro2
Juci úrral összebilincselni , hozzájuk csapni a várbeli desznyót és két nap alatt rend lesz. No nem Olajos Sanyával.
Ha már annyira rend pártiak.
A Törvény meg nem érdekes hiszen rájuk úgy se vonatkozik mint az elmúlt tíz évben kiderült. Az csak olyan úri huncutság.
Juci úr meg az se mondhatná jogállam , hisz olyan meg nincs is.
Akkor meg mé ne?
csak úgy....
feleség: „A Porschét azt elvitték.”
Völner: „Elvitték… nagyon kedvesek” – válaszolja az államtitkár.
feleség: „Figyelj, Pali, ezek rohadt mocskok, ezek rohadt patkány mocskok! Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit!”
Völner: „Lehet, hogy fogok is…”
feleség: „Most már lehet, hogy itt az ideje, úgyhogy beszéljétek meg az ügyvéddel!”
Völner: „Csak a sajtó, amit lehoz, elég, amit az ember mond, hogy akkor kicsit meginogjon itt a széke pár embernek. Én nem fogok vádaskodni, tudod mert… De azért elég kellemetlen lesz.”
feleség: „Meg figyelj, elmennek a büdös picsába! Tehát a választásoknál nem szóltak semmit…”
Völner: „Meg a családomat hagyják.”
feleség: „Így van. Úgyhogy innentől kezdve neked aztán tök mindegy, hogy ki borul, meg ki nem borul.”
jáger laszló
Völner bazso SMS-eivel igazolná magát!!!??
Ház ez érdekes fejlemény??...
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@Maccska: csak azt,hogy már kezdtem örülni, hogy elgázolt egy porsche..., te fingagyú!
pacal
Vérbuta, erkölcsileg nulla zsidók, cigányok, magyar parasztok egymás közt (a zsidók és a cigányok nem magyarok, mert nekik nem Magyarország az első, hanem a saját népük, kultúrájuk)
pacal
Nem?
De!

Vakaródzhatsz is, meg okoskodhatsz is, meg levezethetsz filozófiai nagy igazságokat is napestig - de az élet valójában egyszerű, mint a faék, az idők kezdete óta: Férj, feleség, gyerekek, tanulni, dolgozni, megöregedni, meghalni - újra élni...
Lehet, hogy mégsem olyan egyszerű?
Ha ismernéd, tudnád. Mivel nem ismered, ezért nem tudod.
(mentségemre legyen mondva, sosem voltam egy prófétai alkat, de aztán úgy alakult, hogy az lettem: prófétai alkat.
Ennek van jó és rossz oldala - kb. minden vonatkozásban.
Sztem te sem akarod, hogy kimerítsük ezt a témát - maradjunk két lábbal a földön.
percsi
Túlpörgették már ezt az ügyet is, ki fog derülni, hogy ártatlanok-tisztességesek.
Eltüntették a bizonyítékokat, le volt írva, hogy mit mondjanak, ezt olvasták fel.
A magyar családok kilakoltatása tovább folytatódik!
Yoda69
Ezt az alszent majmot. Undorito, ahogy probalja masra kenni a mocskat. Jol kioktattak az ugyvedei, hogyan beszeljen a birosagon.
A vagyonukat egyenlore meg nem koboztak el, hanem csak zaroltak. Nagy kulonbseg van a ketto között. Zarolni pedig azert kellett, mert az ilyen maffia bunozok, pillanatok alatt eltuntetnek a vagyont a szamalrol, es akkor mar nem lenne mit elkobozni, az esetben ha igazolodna a bunossege.
percsi
@Yoda69: Kielemezték Völner vallomását, hááát, ügyvéd létére szégyen, érdemes megnézni:
www.facebook.com/100088599560963/videos/6309158642474401

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.