Varga Judit szerint az Európai Parlament ismét el akar venni valamit Magyarországtól.

Varga Judit: "Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot"
Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter beszél meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országházban 2023. május 22-én. A miniszter a 2024-es magyar uniós elnökség előkészítéséről tartott tájékoztatót. MTI/Soós Lajos

Varga Judit közösségi oldalán arról írt: az EP jövő héten ismét hazánk elleni állásfoglalásról fog szavazni, amelyben a 2024. második félévi magyar uniós elnökséget szeretnék megakadályozni.

Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyenek egy ilyen lehetőséget Magyarországtól!  Azt, hogy ki tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját, egyhangúan elfogadott határozatban döntötte el a Tanács. Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot. Azok közül, akiknek valóban osztottak lapot, senkiben fel sem merült annak a gondolata, hogy Magyarország ne töltse be a neki járó tisztséget. A Tanács főtitkárságával napi kapcsolatot tartunk, készülünk a feladatra

- írta bejegyzésében.

Az igazságügyi miniszter kifejtette, az uniós elnökség nemcsak arra teremt kiváló lehetőséget, hogy hazánkat és álláspontját még inkább megismerjék az Európai Unió tagországaiban, hanem arra is, hogy alakítani tudjuk Európa jövőjét.

Ennek kapcsán a magyar elnökségnek három legfőbb prioritása lesz: a demográfia, a versenyképesség és a kohéziós politika jövője

- tette hozzá.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Parlament kimondhatja, hogy alkalmatlannak tartja az Orbán-kormányt az uniós soros elnöki tisztjére.

Forrás: Facebook

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Mit fog csinálni ez a nőszemély, ha a mostani legfontosabb feladatát (a 2024-es elnökség előkészítését) is elbukja?
Mint gazságügyi miniszter a Stadl üggyel már megbukott, most meg még ez is?
Még majd kénytelen lesz nyugdíjba menni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Mit fog csinálni ez a nőszemély, ha a mostani legfontosabb feladatát (a 2024-es elnökség előkészítését) is elbukja?
Mint gazságügyi miniszter a Stadl üggyel már megbukott, most meg még ez is?
Még majd kénytelen lesz nyugdíjba menni...
Havanagi
Ja! Csak nektek osztanak lapot,te sunyi .
Béla333
Maffia államnak ne adják oda az Unió elnökségét, se fél évre, se 1 napra.
Ellopnak, tönkretesznek mindent.
Mocskos hazaárulók. Bot az Unió kereke között!
izéke
Faszorrú juci,nekem már csak orbá pöcse marad,azt vezetheted vezetőszáron nem az EU-t
lusta
Ha már a házi víziszárnyasunk elgágogta a magát, akkor szagértsük meg a prioritásokat.
1. Magyarország népessége rohamosan csökken. Egyre kevesebben vállalnak gyereket, mert A GYEREKET NEM CSAK MEGSZÜLNI NEHÉZ, DE MAGYARORSZÁGON FELNEVELNI EGY ÁTLAGOS FIATAL PÁRNAK SZINTE LEHETETLEN. Az eddigi családsegítő programok csak NER lovagok és lovaginák családjait segíti, köztük Jucusét is.
2. Nemzetközi megmérettetésben a Ner lovagok és lovaginák vállalkozásai életképtelenek. A nemzetközi versenypiacon a vas nélküli vasbeton valahogy nem nyerő ugyanúgy, mint az erdő nélküli lombkorona sétány.
3.Milyen kohéziós politika az, ahol meglátván a nemzethy matyar képviselőt, mindenki menekül amerre lát?
pacal
Akarod látni életem első és egyben utolsó szerelmét, a világ legszebb nőjét?

www.youtube.com/watch?v=yXGh7u4SBBY

Ő az; a hasonlóság kísérteties!
Meg vagyok döbbenve!
Már évekkel ezelőtt akartam fotót küldeni róla, hogy higgyetek, de még hozzá hasonlót sem találtam.
Erre most az arcomba gyalogolt ez a kép...
Eladott Ország
Te minek képzeled magad te agyatlan fidesz qrva! Apád is csak egy besúgó rohadt tróger volt, de úgy látszik nem esett messze az alma fájától, börtönbe kerülsz te is a sleppel együtt riherongy! Felelni fogtok!
pacal
Azt a kurva...
Most próbálok észhez térni.
Ez lehet, hogy eltart egy darabig... Talán örökre!

Asszem írnom kell neki... hozzá egy verset. Megint. Sorban a negyediket. A harmadik egy örömtelen óda volt. Címe: A fjordok felől érkezem (ez egy szomorú történet, ami halállal végződött - ne akard tudni!)
Nanya
@Shikari: megint itt baszod a csámpás tripperes anyádat?
takarodj az emberek közeléből te takonyfaló gizda geci !
balos
A józsi-juci már megint bevett az 1 helyett 2 viagrát,hogy felállt a férfiassága!
Péter2
Mit akar az, egy közösségtől, aki tagja , és ellene harcol ? Sikerült megint Brüsszelt megállítani ! Nem nézik el tovább a 2 kulacsos játszmát ! Ha ennyire rossz , meg ártalmas Brüsszel , akkor ki kell népszavazásra írni a kilépési hajlandóságot , aztán döntsön a nép ! Csak hát nem merik megtenni a kilépési népszavazás kiírását , mert ha bukna , akkor a kormánynak is takarodni kellene ,mert akkor már nem tudnák az ország érdekeit képviselni , lassan már így sem , na ez tartja vissza őket , semmi más .
Nanya
julcsa néném ! a schadl- völner üggyel kapcsolatban ejtsen már néhány szót !
a zúnió meg leszarja magát úgy ahogy van.
csak úgy....
juci,ha nem köllöttél az uradnak akkor miért köllenél az eu. nak, mert a kuka shikari úgy gondolja? )
Néro2
Ne panaszkodj Judit úr a jogállamotokat nem tudja elvenni a gonosz Prüsszel mert megaszontad olyan nincs is. Ami nincs azt meg nehéz lenne elvenni.
Te még sose hallottál olyanról és ha te nem akkor olyan nem is létezhet. Naugye !
Fából vaskarika meg van mint közmeghallgatás köz nélkül.
Menjetekmárapicsába rohadt alja tolvaj hazug banda.
Nyírfa
Az EP-nek nem osztottak lapot? Te Judit, nem a seggedből rángatták elő az EP-t, hogy így merjél beszélni róluk!
Szállj le a magas lóról, mert , ha lerúg magáról, az fájni fog.
Az EU bűnözőkkel nem közösködik, és ti bűnözők vagytok, mind egy szálig, bűnözők és otromba vademberek.
És ti alakítanátok az EU jövőjét???
Eladott Ország
Ez a luvnya csak a tőlük megszokottat hozza. Hát, Jucus, pofára fogtok esni, mert ahogy a NATO-ban is nélkületek születnek érdemi döntések, előbb-utóbb az Unió is eltanulja ezt tőlük. Már olyan hangok is vannak, hogy újra kell alapítani az Uniót, de Magyarország nélkül! Egyre több Uniós politikus van úgy vele, hogy nem pénzelik tovább a nyugati adófizetők pénzéből a tolvaj bandátokat. Ideje lenne, hogy az ördög ügyvédje végre letörölje a cinikus vigyort Varga úr orcájáról. Törölték a Schadl videót, pedig ott valaki valakit,- de nagyon... De egy qrva ne síránkozzon, ha b*sszák! A saját minisztériumodban se tudod, hogy mi történik, mit akarsz levezényelni, te szerencsétlen? Jogállami szankciók előtt és jogállami szankciók után...
uploads.disquscdn.com/images/9c10ec8f2feed54c8a172062d88e6f955403fb5e1d20d76695d3740ec5bd9a22.jpg?w=800&h=252
kereső
Judit az EP nem a magyar 199 , és főleg nem a 135 bátorok. 705-en vannak, és 460 millió embert képviselnek.Szóval csak hátrébb az agarakkal- te ottan nem muzsikálsz, ha ilyen csapnivalóan játszol.
drrotf
Judit! Lapot lehet hogy a EU Parlamentnek nem osztottak ebben a kérdésben, de ha úgy ahogy a magyar Parlament egy politikai állásfoglalást közzé tesz mely szerint a mi országunk nem alkalmas az elnökség ellátására, azt lehet hogy Tanács akik a lapot osztják mégis csak valamilyen módon figyelembe veszi, és akkor nekünk annyi volt z elnökségünk!Nem kellene az EU minden intézményeivel a csapatainknak harcban állni, mert ebből még soha semmi jó nem jött ki!
Eladott Ország
Amikor arcul csap a valóság. A luxemburgi Frank Engel konfrontálja Orbánt a trollpolitikájával az Európai Parlamentben 2018-ban. Európai Néppárt Luxemburgi EPP-küldöttség vezetője.
www.youtube.com/watch?v=MzINPLDAJSo
justhpeter
A Nemzet Háziszárnyasának világmegváltó gondolatai támadtak. Megint meg akarja állítani Brüsszelt. Azért valami gond lehet a memóriájával, mert hát egyszer már szerették volna és akkor Brüsszel meg is állt, ám nem sokkal utána megállt a pénz is.
A hazai végrehajtók istennőjének mégis csak meg kellene gondolnia mi fog legközelebb megállni, ha Brüsszel újra megáll.
gina
Te retkes ribi, neked senki nem osztott lapot tévedsz, hazug sarki...
namihami
És ugyanezekben (és sok egyéb más) kérdésekben a Fidesznek (és emiatt, sajnos a népnek se) nem osztanak pénzt!
Mert a kasszakulcs, még mindig ...hiába ordibál a Kmalac és a többi cseléd.
Eladott Ország
@vacsi: tegnap, 19:59 ☺ Közlöd: "Tökéletesen igaza van!" Kifejtenéd?! Ez nem ultiparti, hanem egy értékközösség! Ha valaki egy klubnak tagja, ott vannak jogok és kötelezettségek elvárások is.
ómió
Pedig a korruptbolsi brüsszeli EP micsoda tort ülhetne...! Talán még Trianon 2.0-t is "előkészítenék"!
Sámannus
Ahol számonkérés helyett a szemétkosárba dobják a bizonyítékokat, ne picspgjonak a felelősök!
Ahol a bűnbandák irányítják az országot, ne akarjonak Uniót vezetni.
Nessy
Varga Judit szerep tévesztésben van. A többség nem mi vagyunk!
Nanya
@Maccska: A szomszéd fasza kering a a nejed,meg a lányod pofája körül,és neked telibe torkig !
Kussolj söpredék !
Nanya
@Maccska: A farkad kering a mocskos pofád körül,miközben a dugod a már elapasztott kúrva anyád és kénytelen leszel apádat szopni !
Jó étvágyat,!
Nanya
@KisTehen: te híg geci ! lehetsz büdös nyáladzó takony állagú söpredék.
Stop ! Húzd ki anyádból meglátod a hőmérséklet változást !
Nanya
@Shikari: SZOPD KI A MINISZAR ASSZONY BULÁJÁT te KÖCSÖG !
Bocs ! A lófaszt ! Nehogy már jó legyen mindkettőtöknek !
A segglyuk a tiéd !
5 cm előbb legyen az enyém !
balos
@Béla333: Ne bántsd "gyurikát"!Így is van baja,mert elromlott a mű bránere és kénytelen beérni a wc pumpával!
Nanya
@Nanya: neked ,meg a többi állatnak !
augusztus végéig Dániában leszek, ti remélem addigra felfordúltok !
a VILÁGON MINDENHOL TUDJÁK ,HOGY EZ EGY SZEMÉT ORSZÁG ,SZEMÉT POLITIKUSOKKAL SZEMÉT KORMÁNNYAL !
vacsi
"Azok közül, akiknek valóban osztottak lapot, senkiben fel sem merült annak a gondolata, hogy Magyarország ne töltse be a neki járó tisztséget. "
Kik azok, akik erről dönthetnek?
Nanya
@KisTehen: A párod kurválkodása nemcsak a holdról ,hanem a szomszéd utcából is jól látszik .
Gondoltam kezelésbe veszem a ténsasszonyt,neked meg marad a maradék nyalnivaló, Büdös BUZI !
Hogy szereti a ténsasszony? Mindegy,csak ne te legyél !

A tetű kúrva anyád !
Nanya
@KisTehen: Ostoba kérődző ! Baszdanyád !
Nanya
@KisTehen: te és a hozzád hasonlók nyelve már véres o1g nyalásától !
nincs miről csevegni.
baszdanyád a sivatagban,ha végeztél ereszd a vén kúrvára a tevét !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.