Elég a Balaton beépítéséből – jelentette ki csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Párbeszéd: A Fidesznek az a célja, hogy lebetonozza az egész Balatont – Az önkormányzat sorosbérencezni kezdett

Fotó: MTI/Soós Lajos

Szabó Rebeka felhívta a figyelmet, hogy szerdán egy bírósági ítélet megsemmisítette azt a kormányhivatali határozatot, ami kiadta a környezetvédelmi engedélyt a balatonföldvári kikötő építésére. A képviselő emlékeztetett, hogy az építkezés ellen a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület és a Fesztivál társasüdülő közösen indított pert.

Az ellenzéki politikus kijelentette, egy ilyen mértékű beépítés rosszat tenne a Balaton áramlási viszonyainak. A kikötőt ráadásul egy strand közepére akarják építeni, ahol évente negyvenezer ember pihen, és ezt most "feláldoznák mindösszesen két-háromszáz vitorlástulajdonos érdekében" – mondta.

Most, amikor a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület kiadott egy közleményt, hogy megnyerték ezt a pert, az önkormányzat a saját oldalán sorosbérencezni kezdett és letiltotta a kommenteket. Teljesen nyilvánvaló, hogy a helyi fideszes vezetés megijedt, fél a civil szervezetektől. Érdemes a civil szervezeteknek tiltakozni, és szembemenni azokkal az őrült törekvésekkel, ami nyilvánvaló, hogy a Fidesznek az a célja, hogy lebetonozza az egész Balatont" – tette hozzá Szabó Rebeka.  

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
Micsoda élvezet lesz majd fejest ugrani bele
ómió
Gyuri gazdi ezt rendelte hazudoznotok a "guruló dollárjai" fejében, efftársak!?
csak úgy....
@ómió: a kedves családod,hogy viseli a bomlott elmédet?
ómió
@csak úgy...: Ezt a kérdést gyakran teszik fel neked, hogy most rám tolnád!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.