Rendhagyó Kormányinfót tartanak csütörtökön 15.00 órától.
Háborús időket élünk, az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók figyelembevételével kellett megalkotni a költségvetés tervezetét – jelentette ki Varga Mihály.
A kormány a magyarok megvédésére és a rezsivédelmi rendszer fenntartására törekszik, az eddig elért eredményeinket nem szabad veszni hagyni, tette hozzá.
A pénzügyminiszter elmondta, olyan költségvetés kell, ami megvédi a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést. Beszélt arról is, hogy a jövő évi költségvetés egy védelmi költségvetés lesz, ezért a honvédelmi kiadások meghaladják a magyar GDP 2%-át. Megjegyezte, a kormánynak azzal kell számolnia, hogy a háború nem fog gyorsan véget érni.
Megmaradnak jövőre is az extraprofitadók, de piaci konszolidáció esetén sor kerülhet ezek kivezetésére.
A rezsicsökkentés fenntartása érdekében pedig megmarad a rezsivédelmi alap is.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatban Varga Mihály elmondta, 2023-ban 1,5 százalékkal számol a kormány, de 2024-ben már 4 százalékot is elérheti a bővülés, miközben jövőre 2,9 százalékos államháztartási hiánycéllal kalkulál a kabinet.
A kormány kiemelten kezeli a magyar családok támogatását, továbbra is biztosított többek között a kedvező jövedelemadó, a 13 havi nyugdíj megtartás a 25 év alattiak SZJA-mentessége is.
A családtámogatásra is három és félszer több jut, mint 2010-ben – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter.
A nyugdíjasok védelme a háborús helyzetben is biztosított, az inflációkövető nyugdíjak és a 13. havi nyugdíj is marad.
Az a célunk, hogy Magyarország 2024-ben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, valamint a rezsivédelmet is fent tudjuk tartani
– tette hozzá.
Gulyás Gergely kiemelte az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásai kapcsán, hogy Magyarország fontosnak tartja azt a célt, hogy hazánk mérsékelje a költségvetési hiányt.
Magyarország azon egyedülálló országok közé tartozik, ahol az előző három választási évben a kormány képes volt az államadóssági hiány csökkentésére, azonban nem mindegy, hogy miként érjük el ezt a célt.
A bizottság javaslatát elutasítjuk, a rezsicsökkentés megszüntetésére a bizottság nem tehet javaslatot. Magyarország továbbra is meg fogja őrizni a rezsicsökkentés vívmányait. Hazánk csökkenteni fogja a hiányt, azonban ezt képes anélkül megtenni, hogy elfogadná a bizottság tanácsát – tette hozzá.
Varga Mihály továbbá arra is rámutatott, hogy
az infláció csökkenő pályára fog állni, 2024-ben jelentősen csökkenti a magyar kormány az inflációt, éves szinten várhatóan 6 százalék körüli értéket fog a kormány célul kitűzni és elérni.
Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosának felvetéseire reagálva Gulyás Gergely kifejtette: a biztos kondicionalitási eljárásról beszélt. Ennek az eljárásnak nincs meghatározott időtartama, bármikor lezárható. Hozzátette: ez a Magyarországnak járó költségvetési pénzeket csak kis részben érinti.
Az Európai Unió feltételeit teljesítettük és az igazságszolgáltatási reform ügyében is megegyezés született – sorolta Gulyás. Hozzátette: Külön kell választani a kondicionlaitási eljárást a költségvetési pénzek kérdésétől. Úgy fogalmazott: ha Brüsszel nem szabna újabb feltételeket, ezt az eljárást már rég lezárhattuk volna. „Június-júliusban már küldhetjük a számlákat Brüsszelbe” – fűzte hozzá.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278046512_1210712629734540_7610394359770021251_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=xuOWh-cNQ04AX961igt&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAjTZvW5WTC4213HwkqFt33ejFSRpqyHsWbtKjImQ3U6A&oe=64736730
Homokvár épült hazugsághabarccsal, Orbánék így győztek, óriási csalással, mert tisztesség nélküli a hazug győzelem:
ma már azt teszik, amivel mást vádoltak és ez már förtelem. Feribátyó', ezt megint beszoptátok.
Orbán: Elindítjuk a nyugdíjasok öröklakás programját
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/132551805_108954031097048_981808563973303358_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=vrNN8gGXFtYAX8u7bG2&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfASqf3jESem-Wz57f2DnGb1jEpEjkY5gXx2Nfi047VzQg&oe=6496D966
Új projektet indítunk az idén! A neve „Munkából a temetőbe” lenne, mivel 72 évre tervezzük emelni a nyugdíjkorhatárt, így nem kellene fizetni nyugdíjat senkinek!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273902452_481439930269633_1787244570434391112_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=B2kfKIADwAAAX9tf_hT&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfA3LlnQ1lM2n4ZFS692oOLY7MDYXFB69PX1UrB8bcMDgA&oe=6474E48F
értem.
a geczi mind megszavazta¡!!
csak nálunk elhibázott, hogy 3* nagyobb az infla???
energia ár,
miért is nem diverzifikáltâk a beszerzést??
megigérte a geczi!!
ez is brüsszeli elhibázott szankció??
Csökkent az államadósság és a költségvetési hiány!!
Viszonyítva!!!
Nominálisan természetesen nőtt,de majd elinfláljuk,kinőjjük hölgyeim és urain!!
Nem kell beszarni!!
csak ennyi
barátilag
J,.L.
Új hozzászólás