Magyarország nem kockázatként vagy fenyegetésként tekint Kínára, hanem olyan államként, amellyel az együttműködés sok hasznot hoz, így az Európai Uniónak is rivalizálás helyett a kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapozott kapcsolatokra kellene koncentrálnia – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter szerint azért kell Kínának hízelegni, mert egyre nagyobb arányban részesedik a világ GDP-jéből

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s tanácsülésen tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a legtöbb tagállam veszélyként tekint a Kínával fenntartott gazdasági együttműködésre, azonban hazánk eltérő állásponton van.

"Mi nem látunk semmifajta kockázatot vagy fenyegetést Kínában, mi Kínában olyan országot látunk, amellyel ha normálisan együttműködünk, akkor abból nagyon sok hasznunk származhat"

- mondta Szijjártó, aki rámutatott, hogy Kína bruttó hazai terméke (GDP) mostanra meghaladta az EU-ét. Mint mondta, 2010-ben Kína részesedése a világ GDP-jéből még csak 9 százalék volt, míg az EU-é 22 százalék, mára azonban fordult a helyzet különböző okokból, és 18, illetve 17 százalékot mérnek.

"Ha Európa egyfajta riválisként tekint Kínára, akkor Európa ezen rajta fog veszíteni" 

- tette hozzá a politikus.

"Érdemes a politikai és filozófiai magasságokból lejönni a realitások, a való élet talajára, és megnézni, hogyan is néz ki az európai-kínai együttműködés a gyakorlatban" – fogalmazott a külügyminiszter. 

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Pjotr!!! A realitás az, hogy a 460milliós lelkeszámú unió részesedése a világ GDP-ból 17%, a milliárdos lélekszámu kináé meg 18%.
Az az ország ,hasonló gazdasággal, mint Magyarország- amelyik eddig üzletelt a kinai kommunista párttal- az mostanra belefulladt a kinai hitelek spiráljába- és elzálogositotta az országot, mint sierra leone, vagy Európában Montenegro. Ezt készititek elő pjotr, te hazaáruló dög. Szépen vagyunk - a nagyin szuverén mimagyarok munkájának eredménye politikai függés az oroszoktól, és teljes gazdasági kiszolgáltatottság kinának a hitelek révén. Ez a 13 év eredménye. Gratulálok!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Ott milyen a nagyrangú Csalj-na a plecsnik vannak ?
300 MILLIÁRD a Peti pumpákért meg a Maó könnye rabláspénz mikor kerül vissza a köz kasszába kakakdu?
Arról pofáz ne a segg váltásáról szarosnyelvű.
Péter2
Aztán meddig te nagyfejű ? Akkora feje van mint, egy diszperziós vödör !
Béla333
A Kínával való együttműködés haszna a Budapest-Belgrád vasút soha meg nem térülő, aranyárba kerülő beruházása?!
Vagy a kínai akku gyárak? Ahol mi adunk mindent, még a beruházásba is beszállunk egy kisebb vagyonnal, ők meg elviszik a nyereséget?!
Béla333
Hatalmas üzleteket kötött már eddig is ez a Kakadu! Mao könnye oltóanyaf - közvetítőkön keresztül!
Alvásjavító 176 milliárdért, amik itt rohadnak valahol egy raktárban és amit bemondásra, szerződés nélkül fizettünk ki?!
Ezek mindenkit hülyének néznek. Mondjuk a hülyemagyar maffiahívőknek jó ez így, de vannak itt sokmillióan, akiknek ettől kinyílik a bicska a zsebében!!!
Béla333
Ez is: hízelegni??!!
Talán inkább próbáljatok velük egy korrekt, kölcsönösen előnyös üzletet kötni, ami jó Magyarországnak.
Hízelegni azért hízelegtek, hogy minél több fekete pénzt csorgassanak vissza nektek?
Mocskos tolvajok! Hazaáruló szemét banda!
kereső
Pjotr!!! A realitás az, hogy a 460milliós lelkeszámú unió részesedése a világ GDP-ból 17%, a milliárdos lélekszámu kináé meg 18%.
Az az ország ,hasonló gazdasággal, mint Magyarország- amelyik eddig üzletelt a kinai kommunista párttal- az mostanra belefulladt a kinai hitelek spiráljába- és elzálogositotta az országot, mint sierra leone, vagy Európában Montenegro. Ezt készititek elő pjotr, te hazaáruló dög. Szépen vagyunk - a nagyin szuverén mimagyarok munkájának eredménye politikai függés az oroszoktól, és teljes gazdasági kiszolgáltatottság kinának a hitelek révén. Ez a 13 év eredménye. Gratulálok!!
Eladott Ország
Meg azért kell hízelegni Kínának, mert az EU-ban leszarják a fidesz rezsimet! Ti már az EU-tól egy huncut buznyákot nem fogtok kapni, ezért kell a kínaiak seggét nyalni a meleg szarig, hülyegyerek!
kereső
Valld be pjotr, hogy az OTP csak ürügy. Nektek8kinának és az oroszoknak) qvára fáj, hogy az unió szankcionálni kivánja azt a kilenc kinai céget, amelyek tevőlegesen támogatják az orosz hadigépezetet- kijátszva az oroszország elleni usa és uniós szankciókat. Ez fáj nektek, nem az OTP.
CsipkeRózsa
Hízelegni soha, senkinek sem kell!

Kínának pedig különösen nem is volna értelme, ők jobban örülnek Orbánnak, hiszen neki sokat köszönhetnek. Elárasztják Európát, bevonatoznak Európába, eladósítanak bennünket, a kínai munkások is jöhetnek hozzánk, sőt, még az egyetemeinken is tanulhatnak.
gina
Egy béka nem ennyire nyálas és csúszik mászik mint ez a buzi kakadú, egy undormány...
kulabombaafityiszre
"Érdemes a politikai és filozófiai magasságokból lejönni a realitások, a való élet talajára, és megnézni, hogyan is néz ki az európai-kínai együttműködés a gyakorlatban" – fogalmazott a külügyminiszter.

Mi gondolkodó ellenzékiek láttuk amit mondtál peti vitéz.
A drágán vásárolt semmire sem jó kinai vakcinát,amivel életeket veszélyeztettetek,a még drágább
semmire sem jó horkolás gátló berendezéseket,aminek a korrupcióra utaló papírjait most daráljátok a külügyben.Szóval ez az együttmüködés a részetekről semmi másról nem szól csak rengeteg közpénz ellopásáról.A realitás talaján állva annyit lehet ehhez hözzáfűzni,ritka egy szardarabja vagy az emberiségnek te kis okoskodó,nagyképú a lopáson kivül semmihez sem értő,köcsög.
human
Seggnyalás. Ahhoz értenek a fideszesek. Az érvényesülés útja számukra a seggnyalás. Az életcéljuk pedig, hogy egyszer az ő seggüket nyalja valaki.
kereső
@Maccska: Meg tudod mondani, hogy ennek a kis szösszenetnek mi köze van a cikkhez? Esetleg szijjártóhoz? Az euhoz,? Kinához? Hmmmmmm...
simmering73
@Maccska: Hogy stagnál a stiglinc? Stabilan vagy csak pőrén retusálja a stellázsit? Nyasgem.
Giovanni Alba
A kérdésem az, mikor és hol készült a kép? Mintha a petiminiszter mögött üzbég s kazah zászló lenne a magyar mellett. Ez passzolna egy türktudatú dzsemborihoz, de hogy' jön ide Kína?
Giovanni Alba
@kereső: ma, 21:04
Gyógyegérre ihatott valami alapvető élelmiszert, ettől kettyósodott meg annyira, hogy keveri az építési területet (ami valójában nem is építési terület) a miniszterelnőki rezidenciával.
kereső
@Giovanni Alba:21:40 A semmi! De, ha jól megnézed a képet, akkor látod az orosz trikolórt is...druzsba pjotr már nem is titkolja, hogy ő lavrov magyar hangja.
ómió
Ennél a "hízelegni"-nél adekvátabb efftársi hazugság nem akadt!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.