A polgármester szerint rengetegen vezetik be illegális földmunkával a Balatont a telkükre.

Markolóval szabták át a Balaton partját, hogy egy telekhatárig érjen a víz – Feljelentést tett a zánkai önkormányzat

Illusztráció: Pixabay.com

Természetkárosítás miatt indult nyomozás a Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a zánkai Balaton-part tönkretétele miatt – tudta meg a hvg.hu Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól. A rendőrök ennél nem adhattak bővebb tájékoztatást, de a lap úgy tudja:

Valaki markolóval szüntetett meg egy önkormányzati tulajdonban álló balatoni partszakaszt, ami a Balaton-part és saját telke között volt.

Filep Miklós polgármesterre hivatkozva írja a hvg.hu, hogy a napokban tett feljelentést a zánkai önkormányzat, miután a hét elején azzal szembesültek, hogy valaki markolóval kiemelt 150-200 köbméternyi földet egy 180 négyzetméteres önkormányzati tulajdonú zöldterületről, amely egy üdülőingatlan és a Balaton-part között húzódott.

A Balaton vize így most elér a telekhatárig. Az ismeretlen tettes közben teljesen elpusztította a terület növény- és állatvilágát.

Filep szerint márciusban, amikor szemlét tartottak a településen, azt tapasztalták, hogy a Balaton-parthoz közeli nyaralótelkek tulajdonosai közül többen földmunkákkal gyakorlatilag bevezették a Balatont a telkükre.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Pixabay.com

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Elkobozni a telkét és még le is ültetni a férget!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Természetesen az éj leple alatt, némán dolgozó munkagépekkel. Aztán , egyszer csak az önkormányzat arra sétált, és elámult: hová lett a part? Nézett körbe-körbe, de nem találta. Addig gondolkodott, míg ki nem ötlötte, hogy ismeretlen markoló ellen feljelentést tesz a rendőrségen. Csakhogy ám, a part több helyen is eltünedezett, így most nagy gondban van, mert nem bír bejárást tartani, amit nem is akar, mert, ha akart volna, akkor a partok még ma is a helyükön lennének. De ürügynek, kiváló: hát hogy ellenőrizzen valamit, ami nincs?
namihami
@KisTehen: 07.05: Te butus, a Balaton partmenti sávja értékesítési védelem alatt áll. Azt nem lehet (hivatalosan) értékesíteni! Csak ellopni vagy ledózerolni, amiért majd fizet egy brutális (15-20.000 forintos!!!) büntetést!
Ezalól csak a Kmalac és családjai kapnak felmentést! Rájuk ez már (ez se) nem vonatkozik!
jáger laszló
Így növexik a Balaton vízfelülete évről évre nem természetes mólon!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
surdilloFUJT
Ezek az aljas nyalonc fidesscsicskák mindent meg mernek tenni,mert csókosok,és vagy lefizetnek illetékeseket,vagy sürű nyelvcsapásokkal előzik be az önkörmányzatokat,polgimestereket,akik legszivesebben észre sem vennék a gyalázatos gazemberségeket!!!Mocskos aljas férgek!!!
Lepényleső
Törvényeket szabnak át saját kedvükre garmadával naponta,- a Balaton part gondolhatta,hogy ő ezt megússza?
Ez a fydes alapja,mindig csak egy szektort,egy társadalmi csoportot,személyt,földet rabol,mindenki más meg
örül,hogy ő nincs közöttük,- de jön a holnap,s máris rávetődik szemük,- s most ő az akit a fydes letarol?
A szolidaritás teljes hiánya idáig vezetett,s még nagyon sokáig nem mondhatjuk;tombolásuknak végre vége lett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.