Zh-t írtak volna a diákok, ám hirtelen változott a program, és Orbán Viktor lányának előadását kellett hallgatniuk.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A hallgatókat már előző nap figyelmeztették, hogy kötelező részt venni a vizsgán részt kell venni, de a zh helyett a BDPST Group szakmai gyakornoki programjáról tudtak meg információt Orbán Ráheltől. A vállalat Állítja: a Corvinus határozta meg az időpontot, így nem tudtak arról, hogy emiatt el kell halasztani a vizsgát – tudta meg az rtl.hu.
A Budapesti Corvinus Egyetem sajtóosztálya az rtl.hu kérdésére nem tagadta a történteket.
„A BDPST Grouptól a szorgalmi időszak végéhez közeledve érkezett felajánlás vendégelőadás megtartására, amelyben a turisztikai szektort népszerűsítették munkavállalási szempontból, és szakmai gyakornoki programjukat mutatták be egy turizmushoz kapcsolódó kurzus utolsó előadásán. A hallgatók így első kézből ismerhettek meg egy gyakornoki programot, amiből egyébként kevés van a magyar turisztikai munkaerőpiacon, valamint kapcsolatba kerülhettek a vállalati szféra egy képviselőjével” – írták.
A vállalat sajtósa az rtl.hu megkeresésére mindenesetre azt közölte, hogy az időpontról az egyetem döntött. Válaszát csak teljes terjedelmében közölhetjük:
„Szeretnénk tájékoztatni, hogy a BDPST Group szakmai munkájának és a most induló Mentorprogramjának bemutatására érkezett felkérésnek örömmel tett eleget Orbán Ráhel a BDPST Koncept Kft. ügyvezetője és Kecskeméti Zoltán a BDPST Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója.
A meghívó fél által megjelölt időpontban, a Vállalati és szervezeti rendezvények óra keretében a BDPST Group menedzsmentjének tagjai előadást tartottak az ingatlanfejlesztési üzletág tevékenységéről és a társaságunk által indított Mentorprogramot is bemutatták, mely program keretében a résztvevők egy 12 hónapos intenzív tanulási és fejlesztési programban, különböző operatív és non-operatív területeken szerezhetnek átfogó szakmai ismereteket.
A programban résztvevők az ország legnevesebb szállodáiban F&B Operations és Rooms Divisions területen szerezhetnek gyakorlati ismereteket. Ezen felül részt vehetnek workshopokon, és egyéb szakmai kurzusokon.
Örömmel tájékoztatjuk továbbá arról, hogy a korábban, más felsőoktatási intézményekben és fórumokon folytatott előadásainkat, a tervek szerint szakembereink a jövőben is folytatják. Ezen tevékenységünkkel ingyenes nyitott előadások keretében népszerűsíteni kívánjuk értékmentő és teremtő ingatlanfejlesztési tevékenységünket és a most induló Mentorprogramot egyaránt” – írta az rtl.hu megkeresésére a sajtós.
A hallgatók egyébként azt sérelmezték, hogy az eset miatt új vizsgaidőpontot kaptak. A Budapesti Corvinus Egyetem ezzel kapcsolatban azt írta: „az előadásra eredetileg meghirdetett zárthelyi dolgozatot – amely a tantárgy érdemjegyében csak részpontot jelent – az összes hallgató ugyanazon a napon, a tantárgy kötelező szemináriumi időpontjaiban írta meg, így semmilyen hátrány nem érte őket”.
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás