Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását – összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.

Novák Katalin: "Jó volt az Úristent együtt imádni"Novák Katalin köztársasági elnök nyilatkozik a közmédia stábjának a csíksomlyói búcsún 2023. május 27-én. MTI/Veres Nándor

A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását.

"Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, ha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet és én ezt a nemzeti egységet éltem meg itt ma. Jó volt az Úristent együtt imádni"

- mondta a köztársasági elnök.

A közmédiának adott interjújában Novák Katalin úgy fogalmazott: a csíksomlyói zarándoklaton együtt a keresztény hit és a magyar nemzethez való tartozás, ahol a magyarok most a békéért fohászkodtak. Rámutatott: ez különösen felértékelődik, amikor a szomszédban kegyetlen háború dúl, amelyben magyar emberek is elveszítették életüket, és a magyarság egésze is attól tart, hogy a háború elérheti az országot.

"Ezért most a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert, mint korábban: ez az a béke, amit mi, magyarok szeretnénk. De szeretnénk békességet a mindennapjainkban is. Szeretnénk békességet Magyarországon és békességet szeretnénk itt, Erdélyben is, békességet magyar és magyar között, békességet magyar és román között, békességet Európában"

- mondta Novák Katalin.

A köztársasági elnök a szentmise után meglátogatta a csíksomlyói gótikus kegytemplomot, amelynek a hársfából faragott, az egyház által 1798-ban csodatevőnek nyilvánított Mária-szobor dísziti. Az ismeretlen alkotó által készített 2,27 méter magas csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor.

Forrás: MTI

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"De szeretnénk békességet a mindennapjainkban is. Szeretnénk békességet Magyarországon"- ha ez igy van katalin, abban a nagy "áhitatban"- akkor csak megkérdezem: miért van hazug, aljas uszitó kampány évek óta a fideSS részéről: plakát kampány Brüsszel, Soros, Gyurcsány, LMBTQ közösség ellen? Miért van jelenleg: "Gyurcsány show", miért van a "mi lenne ha..."kampány a teljes ellenzéki közösség ellen? Miért van a tanárok/pedagógusok elleni uszitás-lejáratás, miért vannak hamis vádak ellenzéki vezetők ellen??
Miért uszitotok nap minden percében az ellen a közösség ellen, amelyhez tartozunk-Eu, NATO,Európa közössége ellen???
Miért katalin??? Imádd egyébként Istent- magánügy. De ez a farizeus , álszent "imádás"- hiszen a mindennapokban te nem a "nemzet" egységéért dolgozol- hanem ellene. Persze az egész "imádás" érthető, ha te és a hjozzád hasonlók nem a mennybéli Isten imádjátok, hanem a földi fideSS istent- orbánt.

Ennyi(ke) katalin. És tudod, ilyenkor mindig köpök is egyet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegény hazám
Na akkor összefoglalom ezt az egész katyvaszt. Katika annyira élvezte ezt az egész imádkozást, hogy még be is nedvesedet a százezredese nélkül. Biztos akadt aki lehűtse keresztényi vágyait.
simmering73
Katalinnak meg a többi álkereszténynek ismétlésképpen: Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (Mt19, 23-24)
pacal
@simmering73: Bár ez az idézet is ül, de nem az a legnagyobb baj Novákkal, hogy gazdag. Sőt, az a legkisebb baj!

A következőket úgy olvasd, hogy az napjainkra is igaz; napjaink keresztény vallásvezetőire, híveire!
Azért emelem ki a katolikusokat, mert kimondva, kimondatlanul, ők hiszik magukat az őskeresztények jogutódjaként.
A pápai intézmény is ezt jelzi. Ehhez egy érdekesség:

"Az egyházban az eddig jelentéktelen szerepet betöltő püspökök döntő szerephez jutottak a keresztény élet irányításában és meggyorsult a vezetői hatalom egy kézben történő összpontosulása. 80 évvel (!) Jézus kereszthalála után az egyház gondolata - amelynek Jézus tanításaiban nyoma sincs (!) - meghatározó elvvé vált.
Antiókhiai Szent Ignác - aki maga is püspök volt - állította, hogy a helyi püspök az egység középpontja, Isten földi képviselője, a mennyei egyeduralkodó földi megfelelője, így tehát "úgy kell a püspökökre tekintenünk, mint magára az Úrra." Vértanúhalála előtt nem sokkal elsőként ő használta a "katolikus egyház" (egyetemes egyház) kifejezést is." /WP/

Akkor nézzük mi a baj a farizeus katolikusokkal - "A mai szóhasználatban a farizeus szót a képmutató, álszenteskedő emberekre használják (lásd: Novák Katalin), pejoratív értelemben, mivel Jézus az Újszövetségben ekként bírálta őket." /WP/

"A farizeusok (katolikusok) ... ragaszkodnak a régiek hagyományaihoz...
...
Megkérdezték tehát tőle a farizeusok (katolikusok)...: „Miért nem élnek a te tanítványaid a régiek hagyományai szerint...?
Ő (jézus) pedig ezt válaszolta nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.
Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.
Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. ...
Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. ”
...
„Hallgassatok rám mindnyájan, és...
pacal
...értsétek meg: Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná. ...
Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert.”

Ezért mondta Jézus:

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

Es azokra, akik felcseréleték Isten parancsolatait emberi tanításokra, hagyományokra (pl. csíksomlyói szellemi iszapbirkózás, sárban dagonyázás):

„És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”
Lepényleső
...ha csak a negyede igaz amit ez országgal szemben elkövettek,- és ismeretes,
oda be is jelentkezhetnek,s a bejelentő titulusa nyugodtan lehet végleges?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.