Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az ünnep alkalmából országszerte ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét fél 11-kor. Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke 10 órától Budapesten, a Hold utcai templomban hirdet igét. Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetségének meghívására a svájci Hasliberg Hohfluh gyülekezetében szolgál igehirdetéssel.
A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog
A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog, hiszen az ember legbensőjét érinti – mondta Michael Wallace Banach apostoli nuncius a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Michael Wallace Banach a kereszténység európai helyzetéről szólva emlékeztetett: az elmúlt években megszaporodtak és állandóan emelkednek a keresztények elleni gyűlöletbűncselekmények. Ennek okát a nuncius a szekularizálódásban és az igazságtól való félelemben látja.
A keresztény egyházak kimondják az igazságot az emberről és az Istenről, és "az igazság, amelyet mi hirdetünk az emberről, gyakran nagyon is eltér attól az igazságtól, amelyet mások annak gondolnak" – fogalmazott.
A kereszténység nehéz helyzetére a nuncius szerint magyarázat lehet a sokféle kísérlet a keresztény egyházak, a katolikus egyház hitelének csorbítására is. Mindez együttesen hat – mondta.
Hangsúlyozta: a kereszténység megerősítéséhez Európában emlékeztetni kell a vallásszabadság alapelvére. "Ki kell tartanunk amellett, hogy a vallásszabadság a hit megvallásának szabadságát is jelenti, és hogy a hit nyilvános megvallását nem szabad diszkriminatívnak tekinteni akkor sem, ha egy keresztény egyház olyasmit fogalmaz meg, amely nem tetszik az éppen aktuális kurzusnak".
A nuncius Szent II. János Pál pápára hivatkozott, aki szerint ha valaki meg akarja vizsgálni az emberi jogok hőfokát egy országban, akkor elég megnéznie, hogy hogyan gyakorolhatják a vallás szabadságát.
Michael Wallace Banach fontosnak nevezte a párbeszédet is a keresztény és a nem keresztény közösségekkel egyaránt, hogy eljussunk a kölcsönös tisztelethez. Megjegyezte, akit párbeszédre hívunk, az "társunk lesz, vendég lesz az asztalnál". Lehet, hogy nem ízlik neki a felszolgált étel, de ott van a szobában.
Arra kérdésre, hogy mi az európai kereszténységet fenyegető legsúlyosabb veszély, az elvilágiasodás, a muszlim tömegek érkezése Európába vagy a gender-elmélet, a nuncius azt felelte, ezek mind kihívást jelentenek, ugyanakkor az érsek szerint pozitív hatásuk is van, mert arra késztetnek, hogy "mélyebben megismerjük a keresztény tanítást, és megpróbáljuk még érthetőbben kifejteni az embereknek a saját álláspontunkat".
Michael Wallace Banach meglátása szerint ugyanakkor a legnagyobb kihívás a keresztények számára ma az apátia, az érdektelenség. A keresztények viszonylagos békében és anyagi jólétben élnek, ezért nem vállalják fel a kereszténységet, nem foglalkoznak vele. A Biblia utolsó könyvében, az Apokalipszisben, Isten a hét egyház egyikéhez szólva így fogalmaz Nem vagytok sem hidegek, sem melegek, ezért hát kivetlek a számból benneteket – emlékeztetett az érsek-diplomata.
A Vatikánnak – ahogy Ferenc pápa teszi – bátorítani kell a katolikusokat és más keresztény felekezetek híveit is, hogy legyenek hűségesek a keresztény hitükhöz, vegyék komolyan és legyenek rá büszkék, ne féljenek megvallani hitüket és folytassanak párbeszédet másokkal – hangsúlyozta a nuncius.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szentlélek eljövetele??? Ilyen faszságokkal meg tudják még etetni a XXI. században az embereket a csuhások???
Ez kurwa nagy hiba! Misszió a legendák és mendemondák elhitetésére??
Augusztusban Gyurcsány Ferenc lesz a Balaton-felvidéki Borfesztiválok díszvendége! Balatonfüreden, valamint Balatonalmádiban külön kalitkában mutogatják majd őt, mint a DK díszpintyét! Megnyitó beszédet „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata” címmel Rozs Szabolcs -Gyurcsány volt sógora- fog mondani, kiemelve az eltérő pontokat, ami a saját illetve Gyurcsány dolgozata közötti különbséget képezi. A beszéd időtartama előreláthatólag 15 másodperc lesz! De téma hiányában lehet, hogy rövidebb!
Új hozzászólás