Ez egyre cifrább és szánalmasabb: a Készenléti Rendőrség tagadja, hogy ők állították fel a Színház utcát lezáró kerítést a Várban, vagy ők rendelték volna meg a kordon felállítását – írja Hadházy Ákos.
Fotó: Facebook.com/hadhazyakos
"Ez azért vicces, mert egyrészt ők zárták le először a területet az okvetlenkedő telexesek elől, másrészt néhány hete a Budavári Önkormányzat úgy tájékoztatott, hogy azt a rendőrség állította fel személyi védelem céljából.
Közben annyi történt még, hogy a csak az újságírókat és a választópolgárokat távoltartó ketrecekre felkerültek az “Építés terület” táblák, rajta nagy betűkkel, hogy védőfelszerelés kötelező (ezentúl, ha Semjént meglátjuk sisasak nélkül, tényleg szólni kell a munkavédelmiseknek…)
És ha ez nem lenne elég: a Szent György téren is kerítések jelentek meg, mert ÁSATÁSOKBA KEZDENEK-biztos, ami biztos az esetleges tüntetések ellen… Megoldjuk majd azért.
Ezzel együtt mondjuk el újra: nem az a fontos, hogy a ketreceket lebontsuk, akkor sem, ha azok a hazugság szimbólumai. Hanem az, hogy visszaépítsük a tiszta, valódi választásokat! – hangsúlyozza közösségi oldalán Hadházy Ákos.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mi lesz így a demokráciával?
A Szurovecz Illés meg a többi szúnyogcsődör nem mehet csak úgy oda interjúzni? A Fábián Tonyó a festett hajával nem baszogathatja kedvére a brit miniszterelnököt (sem)?
Ez felfoghatatlan…
Nekicsapódott egy autó a Downing Streetet elzáró kerítésnek
Csütörtök délután nekihajtott egy autó a londoni Downing Streetet elzáró kerítésnek. Ebben az utcában található a miniszterelnöki rezidencia is. A sofőrt letartóztatták, sérültekről nem tudni. (BBC)
Ásatási terület? Hát eláshatnák magukat, de ha nem megy szívesen segítünk még én is a 68 évemmel :DDDDDD
Aki ezt nem érti, hogy miért, az kabja be bő nyállal!
Sok buzi libsi pont azon a néhány négyzetméteren szeretne buzulni!
Idióta buzi társaság!
Unalmas!
Ennyi!
Menjetek kérdezni a legújabb üdvöskéteket Vlagyimír Zelenszkíjt kérdezni az utcán!
Lelőnének mint a szart!
Hülye buzik!
Közben mi, téged, de hát ez a dolgok rendje, ezért ne haragudj ránk.
Sehol nem lehet kérdezni az őfőméltóságékat. A parlamentben sem. Sehol sem.
Akiket ti példának hoztok hogy ott is le vannak zárva az épületek ott rendszeresen tartanak sajtótájékoztatókat ahol nem döntik el ki mehet be és ki nem hanem bemehet mindenki. És lehet kérdezni és képzeld válaszolnak is. Demokráciában kulturállamban intelligens vezetőkkel ez van.
Ezt nehéz felfogni mi... buzikám!
A föld alatt össze van kötve a Kolostor és a Sándor-palota, onnan meg lehet közelíteni a katakombákat, és ki lehet slisszolni a Várból, ha meleg a helyzet.
csak kérdezem,
barátilag
J.L.
akkor az azóta hatalmon lévők egyben hatalmat bitorlók is,így akkor minden törvényük is törvénytelen?
Új hozzászólás