Magyarország tudatosan növelte a koszovói szerepvállalását, a magyar katonák adják azt a zászlóaljat is, amely szélsőséges helyzetekben vethető be.

Orbánék külpolitikai sikere, hogy magyar katonákat vertek Koszovóban

MTI/EPA/Georgi Licovszki

A Magyar Honvédség tudatosan és folyamatosan növelte a koszovói szerepvállalását – derül ki egy interjúból, amit Kajári Ferenccel készített a Magyar Nemzet 2021-ben. Kajárit abban az évben nevezték ki egy évre a NATO koszovói békefenntartó műveletének parancsnokává.

Kinevezéséről azt mondta a lapnak, néhány éve Magyarország kifejezetten jelezte ambícióját, hogy átvenné a parancsnokságot:

Magyarország mindig is elkötelezetten támogatta a Nyugat-Balkán biztonságának megteremtését. A KFOR indulása óta tagjai vagyunk a missziónak, mostanra a műveleti területen jelen lévő erők létszámát tekintve a 27 résztvevő ország közül a harmadik legnagyobb hozzájárulóként. [...] A döntés egyúttal Magyarország balkáni politikájának sikere. Jól jelzi a kinevezés jelentőségét az is, hogy most első alkalommal adja egy olyan ország a parancsnokot, amely 1999 óta csatlakozott a szövetséghez.

Az interjúból az is kiderül, 2017 óta adják a magyar katonák a művelet harcászati tartalék zászlóalját. Ők azok, akik szélsőséges helyzetben bevethetők a rend helyreállítására – vagyis éppen a magyar katonák kezelik az olyan helyzeteket, mint a hétfői zavargás is volt.

Orbán Viktor és az az Aleksandar Vučić szerb elnök – aki országa hadseregével a koszovói határnál éjszakázott – egyébként szoros kapcsolatot tartanak fent. Áprilisban például Belgrádban tárgyalt Orbán a két ország hadiipari együttműködéséről.

Forrás: Magyar Nemzet

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@vacsi: A cím nagyon is találó. És helytálló. Talán el kéne olvasni a cikket és megérteni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
A végén még SzBK magának vindikálja ezt az eszméletlen nagy magyar hadi sikert ahol 27 magyar katona sebesült +!! No ne már miniszter úr!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
balos
Ehhez annyit tennék hozzá,hogy ami nem öl meg az megerősít!Szóval a szerbekkel cimboráló "vezér-ürüt" küldjük oda,olyan béke lesz,hogy német rezsicsicska mind a 20 újját megnyalja!
Alfa
adjatok hálát a kibaszott keresztény-fasiszta korrupt geci orbánnak, bassza meg a keresztény-fasiszta , és putyint a magyar fasiszta csatlós kormány a szerb hívőket a kecskebaszókkal egyetemben..
orbánnak szülinapjára nyakkendőt..ami jó szoros
ómió
Túl "göröngyös" a hazugság, efftársak! Ez azoknak a "sikere", akik beszavaztak bennünket a NATO-ba!
Mirabilis
@Sakk Matt: @Sakk Matt: Lebuktál Emmersson71:
Na mi van? Barik vagytok sakkmattal? Ja nem .A saját seggedbe ér a farkad
sakkmatt =Emmersson71
Sakk Matt
@Mirabilis: Sötét NER csicska vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.