Először azt mondták, hogy nem hivatalos belsős program lesz, aztán kiderült, hogy semmilyen koncert nem volt helyette. 

„Technikai okokból a Carson Coma-koncert elmarad. Sajnáljuk!”

Ez a felirat olvasható angolul a brüsszeli Liszt Ferenc Intézet bejáratánál, írja a Telex.

Összevissza beszélt a brüsszeli Liszt Intézet a lemondott Carson Coma-koncert kapcsán

Fotó: Carson Coma/Facebook

A koncertet eredetileg csütörtök estére hirdették meg, majd egy héttel ezelőtt lemondták, akkor még arra hivatkozva, hogy végül más programot szerveztek arra a napra.

Korábban a Telex munkatársa turistaként érdeklődött, milyen esemény lesz a koncert helyett, azt válaszolták, nem lesz semmilyen rendezvény. Amikor újságíróként érdeklődtek, már azt mondták, hogy belsős, nem nyilvános program lesz.

Aztán kiderült, hogy ez sem lesz, végül kitettek a bejáratra egy A4-es lapot a fenti szöveggel.

A koncertet nem sokkal azután mondták le, hogy a zenekar kiadott egy erősen kormánykritikus dalt és klipet, majd a frontember egy koncerten fakadt ki a könnygázfelhőben tüntető diákokról és a kecskeméti photoshop-mémet megalkotó diák kirúgásáról.

Forrás: Telex.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
A lázító, bomlasztó, uszító álművészek mehetnek a náthásba!
Yeromos
@Shikari: Így is van Ti az igazi művészeket támogatjátok. PL. győzike, kisgrofó, tóth gabi ákos, és a gyöngy szem a Kossuth díjas nagy feró.
KisTehen
az orszkó család megfideszesedett?
izéke
Ezek szerint sikerült megállítani Brüsszelt?!
Mirabilis
@Sakk Matt: Lebuktál Emmersson71:
Na mi van? Barik vagytok sakkmattal? Ja nem .A saját seggedbe ér a farkad
sakkmatt =Emmersson71
Sakk Matt
@Mirabilis: Sötét NER csicska vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.