A BRFK több videót is közzétett a közösségi oldalán az esetről.

Csütörtöki tüntetés: a rendőrség körbezárta és igazoltatta a „jogellenesen” demonstrálókatBRFK/Facebook

Ahogy megírtuk, továbbra is országszerte folynak a tüntetések, elsősorban diákok demonstrálnak az oktatás helyzete miatt, illetve a tanárokat érintő igazságtalan státusztörvény bevezetése ellen. Mint ismert, a korábbi hasonló tüntetések során a rendőrök – több vélemény, például civil szervezetek szerint – túlzott erőszakot alkalmaztak a békésen tüntető diákokkal szemben.

A csütörtöki budapesti tüntetés során több videót is posztoltak a budapesti rendőrség közösségi oldalára. Először azt írták:

A rendőrség a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál a céltalanul vonulókat megállította, igazoltatásuk megkezdődött.

Majd ezt:

Tart a jogellenes gyűlésen résztvevők igazoltatása. A rendőrség a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál feltartóztatott csoportosulás tagjait egyenként igazoltatja. Személyes adataik ellenőrzését követően valamennyien szabadon távozhatnak.

Majd kiemelték:

A rendőrség azonosította a jogellenes gyűlés szervezőjét, egy 23 éves budapesti férfit, akivel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesz.

Majd a következőkkel zárták a sort:

Befejeződött a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál feltartóztatott csoportosulás tagjainak igazoltatása. A rendőrség valamennyi résztvevőt figyelmeztette arra, hogy tartsa be a közúti közlekedés szabályait, ne foglalják el az úttestet.

A belváros egy rövid útszakaszára kiterjedt jogellenes vonulás befejeződött. Kényszerítő eszköz alkalmazására, ruházatátvizsgálásra, előállításra, az igazoltatásokon kívül más intézkedésre nem került sor. A szabályokat mindenkinek be kell tartania. Jó estét Budapest!

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Húúú, ha kilövik valakinek a szemét, hogy fog kinézni egy félszemű jövőbeli miniszterelnök, aki nem pucolt el az általa felhergelt híveit magára hagyva a bajban, mint 2006-ban Orbán?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pegero
Nem tudom miért kell ennyit szarozni?! Lovasrendőrökkel meg kell kardlapozni őket és ha az sem használ, jöhet a gumilövedék!
nezelodo
Húúú, ha kilövik valakinek a szemét, hogy fog kinézni egy félszemű jövőbeli miniszterelnök, aki nem pucolt el az általa felhergelt híveit magára hagyva a bajban, mint 2006-ban Orbán?!
Nessy
@Pegero: Minő szigor! Tegnap a fociszurkolók esetében kevesebb is elég lett volna, hogy ne tegyék tönkre pl. a Liszt Ferenc teret! Ja, azok ütöttek volna.
izéke
Ja,a szabályokat mindenkinek be kell tartani aki nem fideszes. Nem sül le a kék bőr a pofájukról...bárcsak olvasná ezeket valami rendőr is...bár azt hiszem,hogy ez teljesül,hisz a trolljaink buzgón mentik a hozzászólásainkat és adják át sintéréknek. Nem véletlenül emelte a rendőrök fizetését orbán,gitár nőjön a gyomrába,a rák meg pengesse
izéke
@Nessy: a külföldi focidrukker jó reklámot csap az országnak,miszerint itt bármit lehet rendőri háborítás nélkül... a magyar szurkolókat bezzeg a németországi rendőrök végik kísérték és elszeparálták. Nem engedték őket vandálkodni. Idióta magyarországi vezetők,mocskos alávaló jobbágyok!
Nessy
@izéke: Ezek szerint a szurkolók vandalizmusa mindenki jogos és legális, szembe pedagógus tüntetéssel, ami jogtalan, illegális, félelmet keltve hős rendőreinkbe !
Pegero
@Nessy: Ebből is látszik, nem csak Magyarországon élnek vandál szurkolók! Egy biztos!
A "Fidesz csürhének" ehhez semmi köze!
izéke
@Nessy: jól látod,csak nehogy kikardlapozza valaki a szemed ;)))) csak vicc nyugiiiii
izéke
@Pegero: de van köze teee nagyon majom! Miért nem volt ott a rendőrség és miért engedte a fidesz csürhe,hogy leamortizálják a belvárost? A diákoktól rettegtek a rendőreink egy sötét sarokban? Undorító dolog ma rendőrnek lenni,szégyen rájuk nézve!
Clavigo
@Pegero: Gondolom,,,két kézzel kaptál magadhoz,, Mahmoud..! .. A mutterod pont nem volt kéznél.
Pegero
@izéke: Ha jól értem, azt kifogásolod, hogy a provokáció ellenére nem vágtak még pofán senkit a rendőrök??? Pedig erre megy ki a játék!
Pegero
@Clavigo: Te kis huncut! Megint kötekedni akarsz?!
media.tenor.com/MEIcSEOefwQAAAAd/arabic-smile.gif
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
Clavigo
@Pegero: Téged igazoltatott valaki, Mahmoud ? Rád néztek az értelmiségi rendőrök ..,,és rögtön látták,,hogy kisgrofónál mindenképpen hülyébb vagy . ..
Clavigo
@Pegero: Megkapod a fizetésemelést,,Mahmoud. Orbán elvtársad szeret Téged. ( ne fogazzál a Disznó hasa aljánál .)..
Nessy
@izéke: Könnygáz, gumibot csak a nem velük egy súlycsoportba lévő diákoknak jár! Részeg verekedni tudó szurkolókat békén hagyják!
Pegero
@m73: Igazad van! :-)))))))))))))))))))))))))))
lampa laz
Ezek a rendőrök lelkük mélyén vajon mit éreznek amikor gyerekek ellen vannak kivezényelve? Tudom, h parancsmegtagadás, részemről pedig hiú ábránd, de mi lenne ha egységesen 1x azt mondanák ennek az aszott múmiának, h gyerekek ellen nem alkalmazunk rendőri intézkedést?
Shikari
Megvan minden kis lázadozó adata. Már csak eljárást kell indítani ellenük és megbüntetni őket. Aki szabályt szeg, fizessen. Tisztítsák meg a rendőrök az utcákat az amerikai zsidó bankár pénzen uszító hőbörgőktől!
Shikari
Hülye firkász! Miért így írod, hogy "jogellenesen"?
Talán be volt jelentve és engedélyezve volt? Fenét, csak kimentek törvényt tiporva hőbörögni, hazudós libsi firkász!
balos
@Shikari: nedveske!A szál--asi az fán lógott,kendnek a geci fasza nyújtott lelki vigaszt!Némi csendőri segítséggel!Csak,hogy örülj bazd meg a kitartód!
Shikari
@balos: Kisöpörjük a kígyó vállú, hungarofób, magukfajta hordát! Na majd velük együtt nedvesedhetsz, kis buzi! :-)))))))))))))))))
Béla333
Mondtam, hogy ezek Olajossanya magán örző-védő csapata!
Szemét banda!
Eladott Ország
A közönséges bűnöző, hazaáruló és politikai prostituált román cigány geci ellen a diákok békés tüntetés "jogellenes"! Mi lesz a következő lépés az átnevelő munkatábor?! Nem Ausztriát, hanem Észak-Koreát érjük utól!
Aki Én
@Pegero: @Shikari: láthatjuk tőletek a fidesz demokráciát.
Aki kiáll valamiért, azt likvidálni kell.
Bravó, agyhalott, meghülyített idióták.
NKF
A diákokat tolták előre mert tudták,hogy nem bántják őket! A háttérben ott van mindig
Szarházy Ákoska meg egy pár momentumos köcsög!
ómió
Hát, ez a dolga! Nem - mint 2006-ban - a szemkilövetés!
SÍva
Érdekes, hogy ezeket igazoltatják de ha a "kiccsalád" sétál huszadmagával az nem éri el a "szépérzéküket"! Pedig azok szerintem sokkal több emberben keltenek félelmet mivel gátlástalanok!
balos
@Shikari: Anyád nem ezt mondta,miután ráadtam a harisnyáját!Ja a csokit ne edd meg,mert kicsit feltúrbóztam!
Shikari
@balos: Mi a bajod nedveske? A tel avivi anyád kiszáradt? :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
balos
@Shikari: nedveske!Nem talált!Az Édesanyám itthon halt meg!Úgy tudom a tiédről utánam leszállt muszka őrmester és megelégedetten fizetett 5 rubelt!
Shikari
@balos: Nedveske, megint rád jött a roham? Ez amolyan belterjes törzsi degeneráció nálatok! :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
telegdilaci
@nezelodo:Hol voltak a Rendőrök amikor a csűrhe szétverte Budapest fővárosát felmérhetetlen károkat okozva a kerületnek,ki fogja ezt a milliós kárt meg fizetni,vagy csak a békésen tüntetőkkel kordont bontókkal van bátorságuk a rend őreinek fellépni!
balos
@Shikari: Mi van geci!Nincs a fejedben az indigón kívül csak a nemzethy szar?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.