A BRFK több videót is közzétett a közösségi oldalán az esetről.
Ahogy megírtuk, továbbra is országszerte folynak a tüntetések, elsősorban diákok demonstrálnak az oktatás helyzete miatt, illetve a tanárokat érintő igazságtalan státusztörvény bevezetése ellen. Mint ismert, a korábbi hasonló tüntetések során a rendőrök – több vélemény, például civil szervezetek szerint – túlzott erőszakot alkalmaztak a békésen tüntető diákokkal szemben.
A csütörtöki budapesti tüntetés során több videót is posztoltak a budapesti rendőrség közösségi oldalára. Először azt írták:
A rendőrség a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál a céltalanul vonulókat megállította, igazoltatásuk megkezdődött.
Majd ezt:
Tart a jogellenes gyűlésen résztvevők igazoltatása. A rendőrség a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál feltartóztatott csoportosulás tagjait egyenként igazoltatja. Személyes adataik ellenőrzését követően valamennyien szabadon távozhatnak.
Majd kiemelték:
A rendőrség azonosította a jogellenes gyűlés szervezőjét, egy 23 éves budapesti férfit, akivel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesz.
Majd a következőkkel zárták a sort:
Befejeződött a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál feltartóztatott csoportosulás tagjainak igazoltatása. A rendőrség valamennyi résztvevőt figyelmeztette arra, hogy tartsa be a közúti közlekedés szabályait, ne foglalják el az úttestet.
A belváros egy rövid útszakaszára kiterjedt jogellenes vonulás befejeződött. Kényszerítő eszköz alkalmazására, ruházatátvizsgálásra, előállításra, az igazoltatásokon kívül más intézkedésre nem került sor. A szabályokat mindenkinek be kell tartania. Jó estét Budapest!
49 hozzászólásarrow_drop_down_circle
img3.stockfresh.com/files/a/alphaspirit/m/77/8215712_stock-photo-stress-and-frustration-caused-by-a-computer.jpg
cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1402/20140226orban-az-agykutatasban-latja-a2.jpg
Nincs pénzed?
Kommentből nem is lesz.
Szopnod kell, vagy megbaszunk a megdöglött anyád hátán.
Szemét balos faszkalap.
vadvilagbolt.cdn.shoprenter.hu/custom/vadvilagbolt/image/cache/w550h550wt1/dekor/k%C3%B6vek%2C%20f%C3%A1k/IMG_20200330_142520.jpg?lastmod=1682428946.1625440538
Új hozzászólás