A rezsicsökkentés működik és a kormány meg fogja azt védeni – jelentette ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő az Origónak adott, szombaton megjelent interjúban.
Németh Szilárd közölte, törvényjavaslatot nyújt be, amely rendezi a PB-gázpalackokkal kapcsolatban felmerült problémákat – írja a Napi.hu.
A kormánypárti politikus kiemelte, a rezsicsökkentés minden magyar családnak havi átlagban 181 ezer forintos megtakarítást jelent, és ennek köszönhető, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon jutnak a legolcsóbban áramhoz és gázhoz a háztartások.
Németh Szilárd a palackos, tartályos vagy úgynevezett falugázt használók problémáiról szólva elmondta, gyakran nincs elég palack, és kialakult egy olyan gyakorlat is, hogy
a 11,5 kilogrammos töltőtömeg helyett csak 10,9 kilogrammosat árulnak, ami így nem rezsivédett.
A kormánybiztos jelezte, a kormány, a Fidesz és a KDNP-frakció, valamint a szolgáltatók támogatásával törvényjavaslatot készül benyújtani, ami rendezi ezt a helyzetet.
Vissza kell térni a 11,5 kilogrammos töltőtömegre, aminek nem lehet magasabb az ára, mint a 10,9 kilogrammosé, és mindenhová, ahol erre szükség van, el kell jutnia a PB-gázpalacknak. Egyszerre kell fenntartani az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget
– fejtette ki.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Börtön rátok!
Csak a fidex!!
Persze van más vélemény is amelynek a véleménye ezzel LN tétes!!!
Fidex nélkül előre!!
Kinek va akkor most igaza!!??
Döntsd L TE!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás