Menczer Tamás elmondta, hogy a külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud.

A külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud, a magyar kormánynak mindig voltak olyan stratégiai céljai, amelyekért a válságok alatt is harcolt – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap, a nemzeti összetartozás napján Piliscsabán rendezett megemlékezésen.

Menczer Tamás Ukrajnának üzent kemény szavakkal Trianon évfordulóján

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Menczer Tamás, aki egyben Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, ilyen stratégiai célkitűzésnek nevezte a munkahelyek, a nyugdíjak és a rezsicsökkentés védelmét, valamint kiemelten fontosnak nevezte a családok támogatását, mert

minden magyar gyermek egy újabb őrhelyet jelent

Az államtitkár hozzátette, a külhoni magyaroknak is az a jó, ha a politikai kapcsolatok kiegyensúlyozottak, és a szomszédos országokkal közösen építenek egy sikeres Közép-Európát, ahol a nemzetiségek nem elválasztanak bennünket, hanem összekötnek.

A kárpátaljai magyarok helyzetéről szólva Menczer Tamás kijelentette, jogfosztásuk már a háború előtt megindult, de a kialakult helyzetre való tekintettel a kormány a nézeteltéréseket nem helyezte előtérbe.

A politikus elmondta, Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójában támogatja Ukrajnát, például Magyarországon 1300 iskolában és óvodában fogadnak Ukrajnából menekült gyereket.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan – a jelenlegi ukrán törvények értelmében – szeptembertől 99 magyar iskola nem folytathatja működését Kárpátalján – mutatott rá.

Menczer Tamás kijelentette, a magyar kormány azt kéri, hogy adják vissza a kárpátaljai magyarság korábban meglévő szerzett jogait, amelyeket minden kétoldalú megállapodással és nemzetközi egyezménnyel ellentétesen vettek el.

Amíg ezeket a jogokat nem adják vissza az ottani magyaroknak, addig Ukrajna euroatlanti integrációját nem támogatjuk"

- mondta az államtitkár.

Közlése szerint Magyarország az Európai Unióban egyedül van a békepárti állásponttal. Az ukránok és az oroszok mellett magyarok halnak még meg ebben a háborúban, "ez az, amit a mi nyugati barátaink hajlamosak elfelejteni" – tette hozzá.

"Az a történelem tanulsága, hogy összekapaszkodva erősek vagyunk, ezért a teljes magyarságnak összekapaszkodva kell kiállnia a béke mellett, mivel a magyarság érdeke a béke" – zárta beszédét Menczer Tamás.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Szép szólamok az összetartozásról, miközben megosztja, egymás ellen uszitja az embereket. Kijelöli a kormány kiket kell éppen gyűlölni. Gyurcsány, Soros, baloldal, Brüsszel, Amerika,stb. Nesze neked "népnemzetl összetartozás" !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Aljas beszéd, egy aljas pártkatonától.
balos
Hát ezt a szerencsétlent,miért nem hagyták rajta az apuci nudliján!Szinte egy az egyben adja a témát a cöfösöknek!Remélem a következő felvonulásuk lesz a végső és aztán irány a "kol-hoz"!
Havanagi
Galád fidesz galád katonája provokál. Menj a vármegyédbe,ott kuruttyolj,ne a szenvedő ukránokba töröld a lábad.100 év. Asszimiláció? Erről még nem hallott a főispán?Ha annyira oda vagy a külhoni magyarokért, az itthoniakat miért kell lábbal tiporni, kifosztani,hazudozni és becsapni.Utolsó emberformájú!
ómió
És még a "top ajropéer ukrán demokráciát" - a magyarul megtiltott iskolai tanításaival, Turuldöntésével, halállistáival, azovi nácijaival - is meg merte említeni!? Hát, ez nem volt "efftársi"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.