Az LMP szerint a Fidesz gyarmatosító törekvések helyszínévé degradálja Magyarországot; Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere vasárnapi online sajtótájékoztatóján komoly nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a folyamatban lévő kínai beruházásokat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Huawei European Innovation Day 2022 elnevezésű, a Huawei Technologies Hungary éves nemzetközi csúcstalálkozóján és konferenciáján a Várkert Bazárban 2022. szeptember 27-én. MTI/Bruzák Noémi
Az ellenzéki politikus azt mondta,
az orosz kollaboráció mellett nem lehet megfeledkezni arról, hogy egy másik nagyhatalomnak árusítják ki természeti kincseinket, emberi erőforrásainkat, gazdasági és ipari lehetőségeinket.
Az LMP a Kínai Népköztársaságot a globális politika egyik fő aktorának tekinti – tette hozzá, rámutatva arra, hogy a kínai kommunista diktatúra elnyomó módszereivel komoly problémák vannak.
Kínának tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, az alapvető emberi jogokat
- hangoztatta.
Tetlák Örs emlékeztetett arra, hogy a kormány 2026-ig 20 milliárd forintot kíván költeni a Budapest-Belgrád vasútvonalra. Az LMP szerint ez Paks 2. után az évszázad második legrosszabb üzlete.
Ezzel a hazai vállalkozások helyett a nemzeti tőkésosztálynak gúnyolt hatalmi elit, a nemzeti oligarchia fog jól járni
- fogalmazott.
Az LMP politikusa utalt arra, a kormány nem számolt el a Fudan Egyetemnek juttatott közpénzvagyonnal. A párt álláspontja szerint továbbra sem egyértelmű, mi a helyzet a beruházással. Tetlák Örs rendkívül aggasztónak nevezte a Huawei digitalizációs térhódítását, részvételét a hazai 5G hálózat fejlesztésében. Közölte: a céget számos nyugati állam már komoly nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.
Tetlák Örs "eszement akkumulátor-gyarmatosításnak" minősítve a készülő beruházásokat, úgy fogalmazott, a magyar kormány sok száz milliárdos támogatásokkal, folyamatos hatósági félrenézésekkel egyengeti a kínai multik érkezését és érdekeit. Kínának nincsenek gátlásai, ha bárhol a világban kellően fogadókész kormánnyal találkozik, ez pedig komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ebből is fel kell ébredmi1X!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás