Az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly februári kairói útjának költségei miatt akadt ki.
Komjáthi Imre bepöccent az urizálás miatt. Forrás: Facebook
Az edelényi politikus Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, 5,5 millió forintba került a repülőgépen felszolgált vacsora, míg az internetszolgáltatásra hétmillió forintot költöttek.
A külügyminiszter társaságában 49 üzletember is utazott szerinte, így személyenként 102 ezer forintot "kajáltak el az urak". Szerinte minden jóérzésű, hétköznapi ember joggal háborodik fel az út költségein.
Amikor magyar családok százezrei mindennapi kenyérproblémával küzdenek, akkor egy honvédségi gépen maximum kanálgéppel, csajkából babgulyást ehetnének az urak
– fogalmazott.
Komjáthi két hete írásbeli kérdést tett fel Szijjártó Péternek az úttal kapcsolatban és azt a választ kapta, a külügyminiszter a Magyar Honvédség repülőgépein utazik külföldre. A repülőgépek üzemeltetési kérdéseivel kapcsolatban a külügyminisztérium nem rendelkezik hatáskörrel – idézte a választ.
Jelezte, írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez egyebek mellett azt tudakolva, milyen menüt szolgáltak fel a fedélzeten. Milyen eljárás keretében választották ki a fedélzeti internetszolgáltatót? Mi alapján választották ki Szijjártó Péter küldöttségének üzletember tagjait? Mekkora összeggel járultak hozzá az üzletemberek az utazás költségeihez? Komjáthi Imre a sajtótájékoztatón Iványi Gábornak, az Oltalom Karitatív Egyesület alapítójának 102 ezer forint értékű élelmiszert adományozott.
69 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Valamelyik nap kimegyek az Auróra libsi keltetőhöz pár matricát felragasztani! Kicsit dobjuk már fel a degenerált, buzi támogató, zsidó bankár pénzen magyargyűlölködő kis pöcsök napját! :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
ohhh, megint mennyi ellenérv tőled :) pont mint az IQ-d: 0.0
Te mondj egy olyan államot, ahol egy ilyen gazdasági helyzetben lévő országban ez így megy. Naponta.
Várom a konkrét esetet, te idióta :D
Új hozzászólás