Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott Rónai Egonnak.

Szijjártó azt sem tudja, mit akar a Fidesz-kormány Svédországtól a NATO-csatlakozás fejében

Nem tudom, nem emlékszem, ott sem voltam. Forrás: Facebook

Szóba került

· az újonnan épülő akkumulátorgyárak kérdése,

· a lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatos okiratok eltüntetése,

· a kormány és az EU viszonya,

· a V4-gyel való viszony,

· a hazai rendszerszintű korrupció,

· a Szerbiával való diplomáciai kapcsolat,

· illetve Paks II. is.

Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban Szijjártó inkább személyes élmények alapján beszélt – írja a Népszava. Szijjártó öt kilométerre lakik légvonalban a gödi gyártól (valójában közel 7 kilométerre, Dunakeszinek a gyártól legtávolabbi részén – a szerk.) és „megérti a helyiek félelmét”. Ezután arra panaszkodott, „mennyire tisztességtelen”, hogy az ügyből politikai tőkét kovácsolnak az ellenzéki pártok. Azt viszont nem tartja tisztességtelennek, hogy a kormány ugyanezt csinálta az ukrán háborúval és a bombás plakátkampánnyal.

A botrányos lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatban, (amikor a lebonyolító, majd kiürített céget egy szegregátumba bejegyzett címre adták el) igyekezett hárítani a kormány felelősségét.

A rendkívüli állapotokra hivatkozva védte azt, hogy a magyar adófizetők több százmillió forintot égettek el használhatatlan egészségügyi eszközökre. Arról nem tud, hogy ledarálták volna az ügylettel kapcsolatos hivatalos iratokat, ő ilyen utasítást nem adott ki, de megígérte, hogy utánanéz.

Az EU-val kapcsolatban megengedőbb hangnemet ütött meg. Abban egészen biztos, hogy itthon valójában nincs is rendszerszintű korrupció, sőt, aki ezt állítja, az hazudik – idézte a Telex.

Azt bevallotta, hogy jelenleg nem a legjobb kormányának viszonya a V4-gyel, cserébe virágzik a kapcsolat a másik nyíltan oroszbarát európai állammal, Szerbiával. Arra viszont nem tudott konkrétan válaszolni, hogy pontosan mit várnak el Svédországtól a NATO-csatlakozáshoz, csak mindenféle gesztusokat emlegetett.

Forrás: Népszava, Telex
Fotó: Facebook

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Én tudok egy olyan EU-s országról , aki mindig oda szarik, ahonnan eszik, közönségesen sértegeti azt, de mindig koldul a kenyéradójától, és szivességet kér. Svédország nem szívességet kér, hanem egy védelmi együttműködéshez akarnak csatlakozni. A szívesség kérés az, mikor Lavrov megkéri a csirkefejűt, hogy szopja le. Az már régen nem szívesség, hanem kötelező folyamat ha találkoznak. Amúgy is örömmel csinálja, legalább van változatosság Dzsudzsák kukackájához képest. Csak simán lóvét akar a geci a csatlakozási szándékuk ratifikálása fejében. Minimum közbenjárást, hogy kifizessék nekik a befagyasztott Uniós pénzeket. Orbán : „Erősíteni kell Magyarország katonai erejét, hiszen a békéhez erő kell!” Kivéve Ukrajnát, ott a békéhez nem kell fegyver. Ott elég a becsicskulás a tahó, bugris bűnöző román cigány szerint.
uploads.disquscdn.com/images/2f72501e9b3c3ad711a268208987e1d7b8069bfb02c99659f1c8f10b6bb26dbb.png?w=800&h=660
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@justhpeter: ma, 11:15 Szijjártó: „Rendszerszintű korrupció? Az egészen biztos nincs!”- Miniszter úr vannak még kannibálok? – Ugyan! Most etük meg az utolsót!
twitter.com/csorike1520/status/1666161962017759232/photo/1
Sámannus
Orbányai harakiri a hazai parlament apropóján hátráltatja a jóváhagyást az európai parlamentet pedig inkompotensnek tartja a soros elnökség ügyében.
"únnyuk a miget azé vesszük a gripent" Azé ennyire maga alá kevesen piszkítanak. Ez a csürhe mindenre alkalmatlan.
nemkati
Arra kéne válaszolnia a svédek NATO csatlakozását ellenzőknek, hogy mi köze van egy államok védelmére létrejött szervezethez (NATO) való újabb állam csatlakozásának ahhoz, hogy ez az új állam egy már tagországban tapasztalható hibákra (bűnökre?) felhívja a figyelmet?
gina
Mindegy csak ellentmondani, aljas buzi
justhpeter
@Eladott Ország: Ez a kép nagyon jó !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.