Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom volt vezérigazgatója informális körökben hall sztorikat arról, hogyan fokozódik a nyomás a külföldi tulajdonú cégeken a fideszes kormány és leágazásai részéről.

Mattheisen, a Magyar Telekom volt vezére: így zsarolja meg a NER a jól menő külföldi cégeket

Mattheisen mesél. Forrás: Infostart

Egyre több visszautasíthatatlan ajánlat érkezik az üzleti érdekeltségek átvétele céljából. Adott esetben nem is kell konkrét fenyegetés, elég, ha egy erős kormányzati háttérrel rendelkező, befolyásos ember teszi meg a visszautasíthatatlan ajánlatot, a pszichológiai hatás működik

– mondta el a 24.hu podcast Dellának Mattheisen.

Az amerikai-magyar befektető a Telekomnál már a 2010-es években megtapasztalta, milyen az, ha a kormányzat intenzíven érdeklődik adott ágazatok üzleti lehetőségeinek megszerzése iránt. „Az egy kellemetlen helyzet, amikor az állam akar versenyezni velünk, az az állam, amelyik közben a szabályozásért is felel” – mondta.

A Magyarországon működő német vállalatok körében törést okozott, amikor konszenzusos álláspont kialakítására törekedtek az itteni piaci helyzetről a saját érdekeik védelmében. Az autóipar cégek ugyanis nem minden esetben bizonyultak partnernek ebben, „mert fundamentálisan mások voltak az érdekeik, mint a többi ágazatnak”. Interjúalanyunk ezt azzal magyarázta, hogy a német gazdaságpolitika fókuszában sokáig az autóipar érdekeinek képviselete állt, aminek a gazdasági mellett politikai okai is voltak.

Mattheisennek a magyarországi korrupció mélységéről általában az a véleménye, hogy „érdekkoncentráció biztos van”.

Forrás: Della
Fotó: Infostart

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Már vagy 10 éve írogatok arról, hogy maffiamódszereket alkalmaznak a piacon.
Bűnözők gyülekezete!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Már vagy 10 éve írogatok arról, hogy maffiamódszereket alkalmaznak a piacon.
Bűnözők gyülekezete!!!
Béla333
Senkit nem érhet váratlanul ez a stílus. 2014-ben is már ilyen hírek voltak, ezért is volt az a bizonyos kitiltás az USA-ból 2014-ben!:

"azért ítélte el első fokon a Fővárosi Törvényszék Tábort, mivel igazolva látta az ügyészség vádját, miszerint a Fidesz-közeli Századvégre hivatkozva, közvetítőn keresztül kétmilliárd forint kenőpénz átadására próbálta rávenni az amerikai tulajdonú Bunge Zrt.-t. "
nepszava.hu/3058706_jogerosen-felfuggesztett-bortont-kapott-a-magat-fideszes-kijaronak-kiado-lobbista
Béla333
2014-ben is már a Polt védte a maffiózók disznóságait? Ja igen!
Akkor csak a hülyemagyar maffiahívők hiszik azt, hogy ha valamit a Polt féle ügyészség nem derít fel, elmaszatol, akkor az nincs is!
Értelmes ember gondolkodik, a hülyemagyarok helyett az Arrogáns Tóni féle propaganda minisztérium gondolkodik!
Toller Béla
Immár több, mint egy évtizde képtelen a magyar vezetés leszámolni a maffiával. A kistehénnek igaza van, régen ezek egy hónap alatt buktak le !Most meg még kimennek akár a napra is ...
namihami
@Toller Béla: 15.33:
Nem tud vele megbírkózni, mert egyrészt nem is akar, másrészt (és ez a dolog lényege) éppen saját magát és érdekcsoportját kéne kivizsgálnia és el- és leszámolnia!
Kitől, mitől várhatnánk a hiteles(!!!) vizsgálatot? Pintértől--Olajsanyától? Polttól? Attól, a Polttól, aki a legjobban ráláthatott a pintéri ""vizsgálatokra""? Juliskától? Akinek most a legfőbb gondja a saját se..e kimosdatása?
Egyet mutass nekem, akitől ez a vizsgálat és elszámoltatás REMÉLHETŐ lenne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.