Az infláció 2020 novembere óta először csökkent "látható módon" havi alapon – emelte ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva csütörtökön a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint.

Nagy Márton roppant büszke: „2020 novembere óta először csökkent az infláció”

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A KSH csütörtökön közölte: 2023 májusában 21,5 százalékra csökkent az infláció mértéke éves alapon, ami a januári tetőhöz képest már több mint 4 százalékpontos csökkentést, a legutóbbi, áprilisi adathoz képest pedig 2,5 százalékpontos mérséklődést jelent.

A miniszter kifejtette, hogy 2020 novembere óta most fordult elő először, hogy az előző hónaphoz képest is csökkent (átlagosan 0,4 százalékkal) az inflációs adat. Mindez azt jelzi, hogy a fogyasztói árak mérséklődése egyre dinamikusabb, a kormányzati intézkedések pedig működnek.

Nagy Márton külön hangsúlyozta, hogy az élelmiszerinfláció mértéke az éves alapon mért átlaghoz képest jelentősebben, közel 4,5 százalékponttal csökkent az áprilisi adatokhoz képest. Mindeközben havi alapon az élelmiszerek közül a sajt 2,3, a rizs 1,7, a baromfihús pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, de a háztartási energia esetében is mérséklődés látható, így például a vezetékes gázért 6,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Az adatok visszaigazolták, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az infláció mérséklődése egyre nagyobb ütemű, az év második felében pedig tovább gyorsul.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. Az infláció elleni harc a kormány egyik nagy vállalása, és bizonyos, hogy az év végére egy számjegyűvé válik a szankciós infláció.

Ezt a folyamatot erősíti a kiskereskedelemben június 1-én elindult kötelező akciózás, valamint a július 1-én induló online árfigyelő rendszer bevezetése is. Az intézkedéseknek köszönhetően már most is a vásárlók rendelkezésére áll egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár, míg júliustól kezdődően 60 termékkörre vonatkozóan válnak napi szinten megismerhetővé a legkedvezőbb fogyasztói árak. A miniszter kifejtette, hogy az intézkedéseknek köszönhetően a verseny fokozódik, ami egyre inkább visszaszorítja az inflációt – írta a GFM.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ezzel az utemmel viszont nem lesz meg a fuhrer altal eloirt 1 szamjegyu inflacio az ev vegere.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro2
Nagy Idióta Márton büszke.
Mi a xarukra is a 45 százalékos nagyon Siker Siker és Sikeres Nemzethy Matyar inflációjukra ?
Menj a huha anyádba a rohadt tolvaj hazug alja fitymáiddal egyetemben.
namihami
""...most fordult elő először, hogy az előző hónaphoz képest is csökkent (átlagosan 0,4 százalékkal) az inflációs adat. ... és..a fogyasztói árak mérséklődése egyre dinamikusabb.""
0,4% / hónap! Ez aztán a szédítő dinamika!!!
kereső
Csökkent a használt autó ára...büngésszétek, és vessétek össze azzal, amit nagymárton- a kormány sztárközgazdásza, -bohóc előadott!
hvg.hu/gazdasag/20230608_inflacio_dragulas_arak_reszletes
csipetke
@Másoló: 12:48 Ezek tornázni?! A fideszes elit szerint aki 30 méternél többet gyalogol,az csavargó. Másrészt nézz orbánra.-- ha megpróbálna csak tíz métert futni, fújtatna mint a Horthy lova, és agyvérzést kapna. Lehet,rá kéne venni egy kis sportra...
Másoló
@csipetke: bizony egy kis testmozgás hogy egy másik ország vörös szőnyegén ne úgy nézzenek ki mint pár napja
kishonda
Ez a kretén gazdasági miniszter lehet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.