Az Orosz Ortodox Egyház közleményben tudatta: az Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonák egy részét Magyarországra szállították.
Fotó: MTI/AP/Libkos
2023. június 8-án Őszentsége Kirill moszkvai és oroszországi pátriárka áldásával, az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével, egyházközi együttműködés keretében, magyar fél kérésére egy csoport Az ellenségeskedésben részt vevő kárpátaljai származású ukrán hadifoglyokat Magyarországra szállították. Ebben a keresztény jótékonykodás indítéka által indított akcióban a Moszkvai Patriarchátuson részt vett az Egyházi Külkapcsolatok Osztályának elnöke, Anthony Volokolamszki metropolita és Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának tanácsadója, Nyikolaj Balasov főpap – áll a közleményben.
Az ukrán fél hivatalosan még nem kommentálta a közleményt. Ám az RBC Ukrajna médium forrásai szerint a döntést nem egyeztették Ukrajnával. Az Espresso szerint az Orosz Ortodox Egyház
legalább 11 ukrán hadifoglyot adott át Magyarországnak.
Úgy tudni, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend segélyszervezete volt az egyik közvetítő. „A hadifoglyok átadása semmiképpen sem volt egyeztetve Ukrajnával, célszerűségét a katonaság »kárpátaljai származásával« magyarázzák. Fontos megérteni, hogy ezek a katonák mind ukrán állampolgárok, ezért áthelyezésük bármely harmadik országba lehetetlen Ukrajna beleegyezése és közvetlen bevonása nélkül” – mondta egy bennfentes az ukrán lapnak. A forrás szerint az egyik célja ezzel az akcióval az ortodox egyháznak, hogy visszaállítsa legitimitását, amelyet nemzetközi szankciók sújtanak. Erre pedig Kirill pátriárka a segélyszervezetek nemzetközi hírnevét próbálja felhasználni – írja az Index.
Az Index megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, illetve a Magyar Máltai Lovagok Szövetségét (MMLSZ). Paczolay Máté külügyi szóvivőt telefonon érték utol, aki türelmet kért, ígérete szerint utánajárnak a sajtóhírnek, utána pedig reagálnak a feltett kérdésekre.
49 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Őszentsége Kirill moszkvai és egész oroszországi pátriárka áldásával, az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés keretében, a magyar fél kérésére az ellenségeskedésekben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját Magyarországra szállították
– írták az ezzel kapcsolatban kiadott közleményben.
Azóta kiderült, hogy egyházi keretek közt zajlott le az akció. A magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig azt mondta: az Orosz Ortodox Egyház szívélyes gesztusa az, hogy a hadifoglyokat Magyarországra szállították.
Most viszont kiderült, hogy az ukránok erről az egészről semmit sem tudtak, ami még okozhat problémákat."
index.hu/kulfold/2023/06/09/haboru-oroszorszag-ukrajna-magyarorszag-ukran-hadifoglyok-ukran-hirszerzes-vizsgalat/
Ez egyértelműen az agresszor oroszokkal való aljas együttműködés, amire nem lehet mentség.
Az ukránoknak nem szólnak, nem egyeztetnek, úgy mutyiznak Kirill-el? Az oroszokkal?
Ez már mindennek a teteje! (pontosabban az alja...)
Hol volt itt a harmadik érintett fél?? Ukrajna. Sehol...És, mi a jelenlegi "státuszuk" a hadifoglyoknak? Szabad emberek Magyarországon? , vagy orosz hadifoglyok Magyarországon?
Kiszabadult 11 magyar ember az orosz fogságból,de ez sem tetszik nektek.
Miért gondolnak titeket a magyarok nemzetárulóknak vajon?
Új hozzászólás