Szélsebesen elintézte a Balatonszabadi Önkormányzat, hogy a községben tervezett két lakópark építése elől minden akadály elháruljon; az egyiknél kitalálták, hogy miként lehet véderdőből lakóparkot csinálni, a másiknál pedig a beruházást olyan cég fogja megvalósítani, amelyen NAV végrehajtás van, tulajdonosa pedig mindössze 11 éves.
Illusztráció: 123rf.com
Az egyik lakópark egy 8 hektáros belterületi ingatlanon épülne, amire telekmegosztás után 60 telket és arra lakóépületeket terveznek. A projekt két magánszemélyhez kötődik: Varga Tamás György, a siófoki Petőfi sétány egyik nagyvállalkozója, valamint Vincze Péter Imre korábbi polgármesterjelölt. Az önkormányzat a május 17-én beterjesztett kérelmet rekord gyorsasággal, nyolc napon belül tárgyalta, az előterjesztésben pedig meg is oldották, hogy a véderdőből miként lehet lakóparkot csinálni – írja a 24.hu.
A másik tervezett beruházás Gamászapusztán valósulna meg, oda mintegy 35 lakóépület terveznek.
A kérelmező a Monroyal Invest Kft., amelynek ügyvezetője T. László. Az önkormányzatnak írt, szintén 2023. május 17-én kelt kérelmet bizonyos Holl Antal írta alá. Holl Antal nem ügyvezető, hanem a cégtulajdonos H. A. Antal kiskorú törvényes képviselője. Merthogy a cég tulajdonosa az egyik siófoki általános iskolában tanuló H. A. Antal, aki a cégnyilvántartás nyilvános adatai szerint 2012-ben született. Kilencéves korában, 2021 júliusában lett egyedüli tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték – részletezi a 24.hu.
A most 11 éves tulajdonos tulajdonjogát a cégbíróság bejegyezte. A Magyar Narancsnak egy jogász ezzel kapcsolatban elmondta: furcsa, hogyan hagyhatta ezt jóvá az illetékes gyámhatóság, illetve miért lenne érdeke egy gyereknek adóssággal terhelt cégben tulajdont szerezni. A gyermek másik törvényes képviselője az említett Holl Antalon kívül Cs. Eszter, akinek neve a NAV-nál a 180 napon túl 10 millió forintnál nagyobb adóhátralékkal rendelkező személyek listáján szerepel a legfrissebb, március 31. állapot szerint.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás