Nem sokkal azután, hogy a kamara június 3-i közgyűlése határozatképtelenség miatt eredménytelen volt.

Lemondott a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, miután teljes fejetlenség volt a közgyűlésenMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A mai napon dr. Lénárd Rita alelnök asszony bejelentette lemondását a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnökségének alelnöki tisztségéről. A MOK elnöksége ezt tudomásul vette

– derül ki a szervezet péntek esti közleményéből. Nem sokkal korábban még arról adtak hírt, hogy a Magyar Orvosi Kamara 2023. június 3-i küldöttközgyűlése határozatképtelenség miatt eredménytelen volt – írja az rtl.hu.

A közlemény szerint a küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a Kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította. A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte az Országos Hivatal még 2023. március 8-án.

A MOK azt írja: Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást.

Mint írják, a Kamara a június 3-i, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást. Az Országos Elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él.

A június 3-i küldöttgyűlésről az Origo péntek délután azt írta, hogy botrányba fulladt.

A portál értesülései szerint a küldöttek közül többen jelezték, hogy mandátumuk lejárt, ezért szavazati joggal nem rendelkeznek. Emiatt teljes tanácstalanság alakult ki, mert szinte senki sem tudta, érvényes-e a mandátuma, van-e szavazati joga, vagy sem.

Az Origo úgy értesült, hogy gyorsan hoztak egy határozati javaslatot a mandátumok meghosszabbítására a következő választásokig, ezzel elismerve, hogy a jelenlegi Országos Küldöttközgyűlés a lejárt mandátumú képviselettel nem legitim.

Az egyik küldött hozzászólásában arról tájékoztatta a közgyűlésen megjelenteket, hogy a lejárt mandátumok meghosszabbítására nincs jogosultságuk. Az Origo szerint a megjelentek többsége ekkor ébredt rá, hogy az egész küldöttközgyűlés jogszerűtlen, és káosz alakult ki, azonban az elnök ennek ellenére próbavoksolást rendelt el, amit háromszor is megismételtek, egyiken sem volt meg a határozathozatali küszöb.

Ezután a közgyűlésen jelenlévők többsége otthagyta az ülést, amit így berekesztettek.

Forrás: rtl.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
süllyed a hajó? hogyhogy csak egy menekül?
KisTehen
@jesz: idáig tartott az összefogás
jáger laszló
Rita asszony nem harcol tovább,inkább gyógyítani fog!!!??csak ennyi
barátilag
J.L.
Philip Marlowe
Néhány hete még hurrá hangulat volt, hogy milyen sokan maradtak tagok, és mennyire egységesek.
Lóf@szt mama! A "hatalom, és a lóvé" kellene nekik!
Örök elégedetlenek! Mint sok magyar állampolgár, akinek semmi oka nem lenne rá!
justhpeter
@jesz: @KisTehen: @jáger laszló: @Philip Marlowe: Remélem nem lesz igazatok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.