Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes Máriabesnyőn, szombaton.
Fotó: Facebook/Latorcai Csaba
Latorcai Csaba a felújított Máriabesnyői Trianoni kereszt ünnepélyes megáldásán arról beszélt, hogy
"az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági bevándorlókat akarnak erőszakkal betelepíteni, akiknek semmit nem jelent a keresztény kultúránk, sőt sokuk nem olyan rég még fizikailag is üldözte a keresztényeket a Közel-Keleten."
"Ígérem, nem fogjuk hagyni, hogy migránsokkal árassza el Magyarországot az európai baloldal, és velük összefogva a dollárbaloldal" – fogalmazott a miniszterhelyettes, egyben arra biztatott, hogy országszerte folytassuk közösen a keresztek örökbefogadását, felújítását.
Latorcai Csaba, aki egyben a KDNP ügyvezető főtitkára is, beszélt arról, hogy (véleménye szerint) a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás.
Keleten és Nyugaton is a politika legmagasabb szintjein érzékelhető a vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés, ellenséges érzület
- tette hozzá.
Gaal Gergely, a Pest vármegyei KDNP elnöke az elmúlt ezer év történetét idézve rámutatott: Szent István király elkötelezte a magyarságot az európai keresztény civilizáció mellett, amelyben mi, magyarok nagyon fontos küldetést vállaltunk. "Az európai civilizáció védelmezőivé váltunk, és lettünk ma is.
Ebben a vonatkozásban a jövőben is van feladatunk" – fűzte hozzá Gaal Gergely. A felújított keresztet megáldotta Virth József kapucinus atya, a Máriabesnyői Bazilika Minor plébánosa.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Értitek a csíziót!? Lócicifalók > ha megfulladtok nem tudlak benneteket kiszellőztetni!
Új hozzászólás