Az Európai Bizottság konstruktivitásra szólította fel Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát, miután azok egyoldalúan kijelentették, hogy a bizottság határozata ellenére továbbra is tiltják az Ukrajnából származó gabonaimportot – írja az Index.

Magyarország orrára koppintott Brüsszel

Emlékeztettek arra, hogy Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre volt, mielőtt Oroszország 2022-es inváziója csökkentette a mezőgazdasági termékeknek a fekete-tengeri kikötőkön keresztül a világpiacokra történő szállítására való képességét.

Tudomásunk van néhány tagállam egyoldalú intézkedésekkel kapcsolatos bejelentéséről. Most az a fontos, hogy minden ország a kompromisszum szellemében dolgozzon és konstruktívan lépjen fel

– idézte a bizottság szóvivőjét a Reuters hírügynökség.

Emlékeztettek arra, hogy Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre volt, mielőtt Oroszország 2022-es inváziója csökkentette a mezőgazdasági termékeknek a fekete-tengeri kikötőkön keresztül a világpiacokra történő szállítására való képességét.

Az EU aztán úgy döntött, hogy nem bővíti tovább az Ukrajnából származó gabona exportjának tilalmát, miután Ukrajna ígéretet tett arra, hogy intézkedéseket hoz a szomszédos országokba irányuló export ellenőrzésének szigorítására.

Nem sokat váratott magára a reakció: az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő brüsszeli döntés ellen mintegy négyszáz magyar gazda tiltakozott és tartott demonstrációt a záhonyi magyar–ukrán határátkelőhely közelében vasárnap.

A gazdák egyértelműen kiállnak a magyar kormány mellett, amely a bizottsági döntéssel szemben meghosszabbította és kiterjesztette az ukrán gabonára és más mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat

– jelentette ki a Magosz elnöke, Jakab István a kormány pénteki, határozatlan időre hozott döntéséről.

Forrás: Index

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Őrnagy
@balos: Tanulj gyagyás:

Mit jelent ez, milyen veszélyei vannak az emberre és az állatra tekintve?

A növények és terményeik penészgombával történő fertőződése a mezőgazdaság régről ismert problémája. A különböző penészgombák jelenléte a terméshozamot, és a termények értékesíthetőségét csökkentik, jelentős veszteséghez vezetnek.

Megfigyelhető, hogy a penészes takarmányt az állatok is visszautasítják, és ha mégis elfogyasztják, nem fejlődnek megfelelően, szaporodási zavarok lépnek fel, sőt megbetegedést, tömeges elhullás is kialakul. A penészgombával fertőzött terményekből készült élelmiszerek rendszeres fogyasztása súlyos emberi megbetegedésekhez is vezethet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Nem Magyarország rrára koppintott, hanem megint szemétkedett Magyarországgal! De már kezdjük megszokni...
Philip Marlowe
"Magyarország orrára koppintott Brüsszel"

Brüsszel szereti más f@szával verni a csalánt...Ő játsza a "jóembert" Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, meg szopjon bő nyállal, ezerrel!...
Ezt mégis hogy képzelik ott Brüsszelben???
Philip Marlowe
Ebből is tökéletesen látszik, hogy Brüsszel nem az uniós tagállamok érdekeit képviselik! (undorító)
Ezért nem szabad feladni szuverenitásunkat!!!
jáger laszló
Most már csak az a kérdés ki szopat és kit!!!??
No majd + tapasztaljuk a közel jövőben!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Philip Marlowe
@jáger laszló: Szomorú, hogy még ebben a kérdésben is vannak olyanok, akiknek ez nem világos!
Elkeserítő!...
kereső
Mekkora nagy átvágás ez! A magyar kormány=orbán a gazdák ( mészáros, csányi,-mint legnagyobb mg. földerülettel rendelkező "gazdák") érdekében kárt okoz az ország 9,7 millió lakosának. Kárt, mert igy az "olcsó ukrán" mg termékek behozatali tilalma miatt- nem lehet olcsóbb a kenyér, a tej-és tejtermékek, a húsárú, napraforgó olaj Magyarországon. A zöldségfélék elhanyagolható mennyisége nem számit. Gondoljunk bele, tavaly az aszályos évben is, amikor nem termett elegendő gabona- búza, kukorica semennyi, napraforgó alig - akkor is ezt "játszotta" a magyar kormány a gazdák érdekében- akik aztán jól felverték az áraikat. Qrvára megvédenek bennünket! Arról már nem is beszélve, hogy tavaly a takarmány búzát is szállitották a malmokba lisztnek- most is ez lesz???
rakitics41
@Philip Marlowe: A világos ebben a kérdésben az ,hogy volt egy eus határozat amely egy ideig tiltotta az ukrán gabona átvételét, aminek a határideje lejárt.A magyar és a lengyel kormány kijelentette, hogy ha nem hosszabbítja meg az EU az ukrán gabona forgalmazásának tilalmát akkor majd saját hatáskörbe intézkedik. Most ez bekövetkezett és és az EU felszólította Magyarországot, hogy cselekedjen úgy ahogy az eus közösség döntött, és ne saját hatáskörben döntsön ezekről a kérdésekről.Amennyiben Magyarország és Lengyelország az EU tagjának tartja magát akkor nem csak azokat a közös döntéseket kellene figyelembe venni amelyek számára pozitívak, hanem azokat is amelyek negatívak.Mi úgy gondoljuk, hogy ránk nem minden döntés vonatkozik, csak a pozitív döntéseket vagyunk hajlandóak betartani.Mit kellett volna az EU-nak csinálni? Elnézni kellett volna hogy mi nem tartunk be minden döntést, vagy szólnia kellett hogy a döntések mindenkire vonatkoznak és tartsuk be azokat?Ez itt a kérdés.Ha nem kell minden kérdésben igazodni az EU álláspontjához akkor mi értelme van annak hogy az EU tagjai vagyunk?Szerintem semmi. Ebben kellene dönteni az országnak, és nem kellene azon háborogni, ha szólnak , hogy tartsuk már be azokat a szabályokat amelyeket meghozott az EU.A döntések meghozatala után már nincs apelláta, ahogy régen a honvédségnél mondták "a parancsot gondolkodás nélkül végre kell hajtani". Igaz ezek a döntések nem parancsok, de ha mindenki a döntés után azt csinál amit akart, akkor nincs értelme dönteni, nincs értelme a gazdasági szövetségnek!
Philip Marlowe
@rakitics41: Te most ezt komolyan így gondolod?
Ez szőrnyű!!! Nem hiszem el, hogy vannak ilyen emberek akik saját maguk ellen "dolgoznak"...
Az hogy az eu tagjai vagyunk, nem jelenti azt, hogy nincsenek saját érdekeink! Gondolkozzál már egy picit...
A birkák mennek kizárólag egy irányba! Te birka vagy?
Philip Marlowe
@kereső: Ha a magyar, lengyel, román, szlovák, gazdákra sem vonatkoznának az eu előírásai (ami ukrajnára nem!) akkor a magyar, lengyel, román, szlovák gabona is olcsóbb volna!
Alias olcsóbb lenne a "a kenyér, a tej-és tejtermékek, a húsárú, napraforgó olaj"...!!!
Hogy lehetsz ennyire sötét?
Ezt egyszerűen már nem hiszem el!
Még ebben is mészárosozól te szerencsétlen fóbiás idióta!
Ilyen nincs!!!
vacsi
@kereső: Nem csak ilyen nagybirtokosok vannak! Sok kisvállalkozó, aki bizony megérzi, míg a nagyok alig.
vacsi
@rakitics41: Vannak döntések, amik saját hatáskörbe tartoznak.
Maccska
Legalább a nyugat rá fog jönni hoy ukrajna felvétele a nyugati gazdákat csődbe viszi.
rakitics41
@Philip Marlowe: Én nem dolgozok senki ellen sem, csak a tényállást írtam le amit ha tudomásul veszel, ha nem az akkor is fennáll.Ebből kel a megoldást megtalálni, ami ha rendszeresen ellentétes az EU álláspontjával akkor szerinted érdemes nekünk egy ilyen szervezetben benn lenni?Nem jobb lenne a tényekből kiindulva kialakítani egy álláspontot, és nem dühből, mindennel szembe menve úgy csinálni mintha mi sehova nem tartoznánk?Hová vezet ez szerinted?Magyarország önállóságát növelné, vagy inkább egyedül maradnánk a többi eus országgal szemben mint olyanok akik nem vagyunk képesek a szabályok betartására, nem tudunk együtt működni senkivel?
rakitics41
@vacsi: Igen vannak ilyen döntések is, de amiben már van egy közös döntést azt mégis csak illik betartani.Látni kellene azoknak akik állandóan a a külön magyar döntések jogosságát bizonygatják, hogy az EU egy gazdasági együttműködés, amiben a felek kötelessége az együttműködés és nem a különállás hangsúlyozása.Az együttműködésnek nagyon sok előnye van, de vannak hátrányai is amit ugyan úgy el kell viselni mint az előnyöket.Olyan gazdasági együttműködés a világon nincs , hiába is keresnénk, amiben csak előnyök vannak, amiből csak előnyök származnak.Együttműködni annyit jelent mint elfogadni tárgyalások után a másik fél érveit , ami azt is jelenti hogy a másik fél érdekeit helyeztük a magunké elé, s ekkor már a megváltoztatott döntések a mi döntésünk is.Ha erre a kompromisszumra képtelenek vagyunk akkor együttműködni sem tudunk , és akkor minek vagyunk tagjai egy gazdasági szövetségnek?Feltették már ezeket a kérdéseket magatoknak, s ha igen akkor az a válasz, hogy minden esetben csak az ország érdekét kell szem előtt tartani, és soha sem a szövetségét?Szerintetek ez lenne a szövetség lényege?Ennek az álláspontnak az érvényesítéséhez minek a szövetség?
Peller Anikó
@Philippina: A birkák mennek kizárólag egy irányba! Te birka vagy.
kereső
@vacsi: A sok kis vállakozó köszönu szépen jól el van, amig megkapja a földalapú, a zölditési , meg a mit tudom én még milyen támogatásokat, elég ha egy évben kétszer tárcsáz- azaz ne verje fele a gaz a földet. Egyébként meg ők azok, akik vagy helyben adják el a terményüket a még meglévő állattartóknak-vagy már eleve leszerződtek valamelyik termeltetóhöz, jobbára olyankhoz, akik igy biztositják saját állatállományuk takarmány szükségletének egy részét. Ezek a kicsik, nem nagyon tudnak az árakkal játszadozni- akik tudnak, azok nem 100 Ha alatti területen termelnek.
Őrnagy
@kereső: Na és ezzel pontosan mi a bajod? Te akartál a legnagyobb földesúr lenni?
balos
Az olcsó lisztből lehet kenyeret sütni olcsón!Na az viszont nem növeli a lenyúlható adó forintokat!
Őrnagy
@balos: A húgyagyú gyagyások csak egy egy faszságon jár az agyuk. Akkor egyél gyagyás a megengedett mennyiségű fuzáriumnak az ezerszeresével szennyezett ukrán gabonát!

Mi is a baj a fuzáriummal?

Az Európai Unió által végzett tudományos vizsgálatok szerint a mikotoxinok közül a fuzáriumtoxinok igen elterjedtek az élelmiszerláncban. A fuzáriózis a gabonafélék egyik legsúlyosabb betegsége. A Fusarium penészgomba fajok emberre és állatra egyaránt veszélyes mikotoxinokat termelhetnek. A fuzáriumtoxinok jelentős része már a szántóföldön termelődhet (deoxinivalenol, T2, zearalenon), s szennyezheti a gabonákat.

A Fusarium fertőzés, és a fuzáriumtoxinok keletkezése teljesen nem küszöbölhető ki, azonban a Fusarium fertőzés kialakulásának és a gombák toxintermelésének csökkentésére számos, a helyes mezőgazdasági gyakorlatra épülő agrotechnikai, növényvédelmi és tárolástechnikai megoldás áll rendelkezésre. A toxinnal szennyezett gabonából a toxint utólag eltávolítani nem lehet.

Majd ha az Ukronácoktól elvett mezőgazdasági területeken olyan körülmények között tetmelik a gabonát, mint amilyet az EU előír az Uniós gazdáknak és csak az előírt minőségű gabonát engedi az UNIÓ Európai határon keresztül, akkor mi is megszeretjük az "Ukrán" gabonát, ami valójában már nem is Ukrán!

Addig meg ti végtelenül húgyagyú gyagyások zabáljátok a fuzáriumszennyezett génmódosított egészségtelen babonát!
Őrnagy
@balos: Tanulj gyagyás:

Mit jelent ez, milyen veszélyei vannak az emberre és az állatra tekintve?

A növények és terményeik penészgombával történő fertőződése a mezőgazdaság régről ismert problémája. A különböző penészgombák jelenléte a terméshozamot, és a termények értékesíthetőségét csökkentik, jelentős veszteséghez vezetnek.

Megfigyelhető, hogy a penészes takarmányt az állatok is visszautasítják, és ha mégis elfogyasztják, nem fejlődnek megfelelően, szaporodási zavarok lépnek fel, sőt megbetegedést, tömeges elhullás is kialakul. A penészgombával fertőzött terményekből készült élelmiszerek rendszeres fogyasztása súlyos emberi megbetegedésekhez is vezethet.
Őrnagy
@balos: Inkább egyél gyagyás olcsó, betegségekhez vezető ukrán szart, minthogy bárki lenyúljon bármit esetleg az egészséges élelmiszeren való táplálkozáson!

Minden "balos" hibbant húgyagyú gyagyás ennyire ellensége önmagának? Hogy önmagad ellensége vagy gyagyás az legyen a te bajod, de a mi egészségünkre ne spekulálj, mert kibelezünk, ahogy meg is érdemled!
Őrnagy
@rakitics41: 11.26

"Az együttműködésnek nagyon sok előnye van, de vannak hátrányai is amit ugyan úgy el kell viselni mint az előnyöket."

Szóval húgyagyú gyagyás ma viseljük el, hogy a megengedett fuzáriumszennyezés ezerszeresével fertőzött gabonával etetnének bennünket, mert Brüsszel szerin ez az "Európai érdek" Holnap meg az lesz az Európai érdek, hogy erősen arzénfertőzött vizet igyunk Azt is viseljük el, ne csak a jót! És ha folytatódik a sor mi mindent viseltetnél még el az Európai és a magyar emberekkel?

Tudod mit? Te húgyagyú gyagyás viselj el minden baromságot, mindent ami káros az te egészségedre, mi meg hadd együnk egészséges élelmiszert!
Ha a magad ellensége vagy viselj el minden Brüsszeli szarságot, ami valójába az USA-ból ered, mert az ottani szerházi vezetés felvásárolta szarért, húgyért a termőföldeket, hogy alacsony költségen egészségtelen gabonát termesszen és sózzon rá a gyarmatként kezelt Európára! Dögölj bele ebbe te gyagyás, de minket hagyjál ki belőle, mert kibeleznek a magyar emberek, mielőtt még beledöglesz a sok fuzáriumba!
namihami
Ez az! Hadd gazdagodjanak az Orbáni földesurak! Hiszen a ""gazdák"" zöme is közülük kerül ki!
Őrnagy
Szerintem be lehet engedni az Ukrán gabonát, és termékeket is szabad belőle árulni, de csak úgy szabad forgalomba hozni, hogy elkülönített árusító helyeken feltüntetve, hogy ukrán gabonából készült és a megengedett határérték ezerszerese a szennyeződéstartalma, továbbá, hogy a tartós fogyasztása milyen betegségeket eredményezhet.
Ez a korrekt forgalmazása!
A húgyagyú gyagyások egyék ezeket a termékeket, az egészségüket megbecsülő emberek meg választhatnak.
Ilyen egyszerű a korrekt megoldás!
jáger laszló
A katonánk hülyeségeket beszél! Az ukrán gabona Nem szennyezett és fogyasztása nem okoz semmiféle betegséget!!
Ez rémhírterjesztés!!
Forgalomba hozatala +felel a magyar élelmezési előírásoknak!!
Csak ennyi
barátilag
J.L.
rakitics41
@Őrnagy: Nem akarok hosszú előadást tartani arról, hogy ha valamiben a felek megegyeznek akkor azt be kell tartani, mert az a jogszerű magatartás.Az hogy milyen minőségű a búza , a termény azt eseti vizsgálattal kell megállapítani, és csak úgy kijelenteni hogy minden búza ami Ukrajnából jön az nem felel meg az elvárt követelményeknek , azt nem lehet.Ez olyan mint ha azt mondanánk hogy minden német fasiszta.Ugye ezt Te sem hiszed el. Nincs kollektív büntetés ahogy nincs általános megállapítás egy terméknél.Van jó árú és rossz minőségű , de azt megállapítás , vizsgálat után lehet kijelenteni.Egyébként a korábban behozott ukrán búzát magyar felvásárlók értékesítették, nem szállították tovább, és semmi adat nincs arra hogy kinek értékesítették azt.Gondolod, hogy a hazai feldolgozók nem vásároltak a rossz minőségű gabonából.Fellépett ez ellen valaki aki megtehette volna hogy ne itt értékesítsék az ukránok ideszállított rossz minőségű gabonáját?Nem mert erről semmi hírt nem közöltek.Csak a mindent tudók terjesztették a hírt hogy mi magyarok is felvásároltunk egy pár tonna ukrán búzát.Nem tudom jobban elmagyarázni, bár szeretném, hogy ha egyszer ez a kérdés az EU-ban eldőlt, akkor azt a döntést egy együttműködő ország betartja, és aki a szerződést betartja az csak néhány magyar ember szemében gyagyás, mert azt egyébként jog követőnek hívják!Ha a szerződéseket, a megállapodásokat , a döntéseket nem tartjuk be akkor káosz uralkodik el, ami ugye soha nem jó egy ország számára.Ha kárörvendő lennék azt kívánnám Neked, hogy találkozz az életben egy olyan emberrel vagy céggel aki a megkötött megállapodást nem tartja be, akkor majd megtudod milyen dolog a megállapodás megszegése.Tudom hogy sok magyar ember a szerződések kijátszást magyaros turpisságnak tekinti, de ez nem turpisság , ez csalás, amit a törvény büntet, még a magyar is.
Őrnagy
@rakitics41: A szlovákok szerint is!
"Tényleg szennyezett a Szlovákiába érkezett ukrán gabona"

"Samuel Vlčan megbízott szlovák földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy a gútai malomban vett, ukrán gabonából származó harmadik minta is tiltott koncentrációban tartalmazott növényvédő szert. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet munkatársai április közepén klórpirifosz nevű növényvédő szer jelenlétét mutatták ki.

A szlovák szaktárca ennek alapján azonnali hatállyal megtiltotta az országba már behozott 1500 tonna ukrán gabona és liszt feldolgozását, valamint bekerülését az élelmiszergyártási, illetve takarmányozási folyamatokba, és bejelentette, az országban már raktáron lévő összes ukrajnai származású gabonát és lisztet hasonló vizsgálatnak vetik alá."

Te azért csak egyed gyagyás!
Őrnagy
@jáger laszló: Gondolod?

Rendkívüli tanácskozás a szennyezett gabona miatt
Zártkörű tanácskozást hívott össze a Élelmiszerbiztonsági Hivatal a gabonában található fuzáriumtoxin miatt - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió. A gombából származó szennyeződés gyengítheti az immunrendszert, rákot és korai serdülési elváltozásokat okozhat.
A szennyeződések akár az immunrendszer legyengülését, rákot és serdülési elváltozásokat is okozhatnak.
rakitics41
@Őrnagy: Szlovákiában látod vizsgálták ,és folyamatosan vizsgálják.Na de az nem vonatkozik minden gabonára amit Ukrajnából szállítottak.A magyarok miért nem vizsgálták., nem olvastam róla hogy az ide szállított gabona milyen rossz minőségű volt.Biztos azt is hallottad, hogy Ukrajna feljelentette Magyarországot , Szlovákiát és Lengyelországot, hogy az EU rendelkezésit nem tartjuk be, külön intézkedtünk a gabona kiszállításának megakadályozására, s ez szabály ellenes mert ennek az árúnak a szállítását a tagállamok az EU-ra bízták és most ezt megszegtük.Hogy kinek lesz igaza majd eldönti a bíróság, de az ukránok már is azt kérdezték, hogy egyáltalán az EU hogyan működhet ha a tagállamok azt csinálnak amit akarnak, és nem vetik magukat az alá a döntés alá amiben korábban megegyeztek. Szerintem nem lehet a korábbi megállapodásokat minden jogkövetkezmény nélkül felmondani.
Őrnagy
@rakitics41: Menthetetlenül gyagyás vagy!
Őrnagy
@rakitics41: "az ukránok már is azt kérdezték, hogy egyáltalán az EU hogyan működhet ha a tagállamok azt csinálnak amit akarnak, és nem vetik magukat az alá a döntés alá amiben korábban megegyeztek. Szerintem nem lehet a korábbi megállapodásokat minden jogkövetkezmény nélkül felmondani."
Az unión kívüli országoknak ehhez semmi köze, és főleg nem követelőzhetnek! (amúgy meg ukrajnában mióta eladták a termőföldjeiket nincs is ukrán gabona egyetlen szem se!

"Hogy kinek lesz igaza majd eldönti a bíróság"

Rákosi Matyi bácsi bírósága se volt annyira korrupt gazemberek bírósága, mint a Szaros Gyurka által felállított bíróság, ahol a kereset benyújtása előtt megkapják a bírák a Szaros Gyurka stábjától az ítéletet, amit egy erre a feladatra kijelölt személy a tárgyalás előtt nyilvános állásfoglalásba felolvas, hogy a korrupt bírák tudják, hogy milyen ítélethez kell kidolgozniuk a magyarázatokat!
Persze ezt te is pontosan tudod, mert te is ugyanonnan kapod az utasításokat!
Jelentkezhetsz gyagyás a pénzedért, mára már megdolgoztál érte!
rakitics41
@Őrnagy: Spanyolorzág szerint is jogellenes az amit Magyarország csinált az ukrán gabona ügyében, úgy, hogy ha én menthetetlen vagyok , akkor Te egy tanulatlan , jogot nem ismerő ember vagy.Azzal pedig ne védekezz, hogy a bíróság elfogult, mert az valakinek a bírósága, mert ezt a szervezetet nem azért találták fel hogy valakinek az igénye szerint döntsön, hanem azért hogy a törvények érvényesülését biztosítsa.Régen az általánosban tanítottak Alkotmánytant, ami arra volt jó, hogy már 14 éves korban az ember megismerte z állam felépítését, működését, azt hogy a társadalom hogyan működik.Biztos hiányoztál ezekről az órákról, mert a törvényeket ennyire negligálni csak egy ilyen ember képes.
Őrnagy
@rakitics41: Szorgalmasan hülye húgyagyú gyagyás vagy, amikor éppen Szaros Gyurka szaros seggéből kikandikálva ostobaságokkal eteted a homo sorosensus hallgatóságodat.
rakitics41
Még mindig nem tanultál meg normálisan beszélni!Ez azért aggasztó.Próbáltalak rávezetni a probléma magoldására , de hiába, Te ragasuzkodsz az egyszerű de durva beszéd stílusodhoz, ami nem nagyon izgat, és az abnormális , tényeket figyelembe nem vevő álláspontodhoz.Egyszer talán megérted amit írnak , mondnak Neked.Reménykedem, azért mert hajlandó vagy vitázni olyan dolgokról amikről meg vagy győződve hogy helyesek, jók.Sokszor tévedsz, de ez nem baj, baj az hogy nem figyelsz a másikra.
ómió
És, ugye, a "konstruktív fellépés" záloga, korruptbolsi brüsszelitáink, ha tagországaitok mezőgazdaságai "kollektív harakirit hajtanak végre"!?
balos
@szarnagy: Leszarom a gombádat és spermahajder fajtádat is,hogy érezd a törődést csicska!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok