A bukott újpesti polgármesterből fővárosi fideszes frakcióvezetővé megtett Wintermantel Zsolt Karácsony Gergely mozgalmának adományairól beszélt a Fővárosi Közgyűlés első őszi ülésén.
Ácsorogtak egy ideig, aztán elvonultak. Forrás: Pixabay
Wintermantel emlékeztetett: Karácsony Gergely 99 mozgalmának adományai miatt feljelentést tett az OTP. (Két évvel azután, hogy a dolgot állítólag észlelték – a szerk.) A Fidesz frakcióvezetője azt kérdezte a Karácsonyt támogató ellenzéki pártoktól, hogy önök hogy képesek egy olyan ember előterjesztései mellett szavazni, akiben önök sem bíznak? – írja a Telex.
Felszólalása után a Fidelitas aktivistái egy „Mikroadomány? Kötegelt, friss, ropogós 100 euró?” feliratú molinót tartottak fel, nagy méretű 100 és 50 eurósok mellett.
Karácsony válaszában azt mondta: szerinte ez az egyik legjobban vizsgált kampány lesz valaha.
Én teljesen nyugalommal várom ezeknek a vizsgálatoknak a végét, mert biztos vagyok benne, hogy rendben volt minden.
Hozzátette: „Mindenki biztos lehet, hogy ebben a kampányban egyetlen forint közpénz sem volt”. Az aktivisták rövid, néhány perces akciójára a főpolgármester annyit reagált, hogy „ennél kreatívabbra számított” és valami újat is kitalálhattak volna. A Fidelitas hasonló akcióval zavarta meg a közgyűlés júniusi ülését is.
Karácsony Gergely augusztusban az 506 millió forint utáni nyomozásról többek közt azt mondta: „várom, hogy a Fidesz médiabirodalmát is átvizsgálják”.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/333720135_957559292277770_4067587346284681511_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=49d041&_nc_ohc=srl3NXh6wJEAX-MiyvA&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCPLh_Cl0DiM1Ypc9kI_sMq_IgDa20vfNF2ADwbGhXYQg&oe=65192E3F
Hugyfoltos nadrágban állt ki sajtótájékoztatóra a fidelitasos ivarérett legény. Az IQ szint adott. Annak megfelelően viselkedik mindegyik!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/182385394_1842871859209706_2667821727401608055_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=LtnYjKqA6gMAX9GsUxp&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBDQYjVp1j3HWL2b4N-D2zTP6UQhWs9ExlXoEhBOw9Fdw&oe=653BA70B
Ha a fidelitas a jövő generációja, akkor azt a redőnyt amely már félig le van húzva, nyugodtan lehúzhatjuk teljesen...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/307109258_452985580188223_1077111173144588051_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=5614bc&_nc_ohc=FXjBi9SKnNQAX8ZUcUO&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBYULzAdEmpyES2bgxtUtj4xmr_Wr2twVZB4FufPa_PDA&oe=651954DC
Itt a hungaro-jugend orosz változata a fronton!
twitter.com/LszlKov44051697/status/1674360878546788365/photo/1
Új hozzászólás